Mi lett veled, Aranypók? – Az egyik legrégebbi budapesti márka nyomában

Az Aranypók élete 1909-ben, a Fekete Jenő és társa által alapított Guttmann Fekete Budapest harisnya-, kötszövött és kötöttárugyárral vette kezdetét. A korábban kisüzemként működő vállalkozás a 30-as évekre 700 fős gyárrá nőtte ki magát, ahol a legmodernebb technológiával folyt a munka, a dolgozók családjait pedig modern szolgálati lakások várták. A tervezés iparművészek bevonásával zajlott, gyártottak pamutharisnyákat, finomkötött ruházati termékeket, pulóvereket, kosztümkabátokat, sőt Sisters márkanév alatt még fürdődresszeket is.

Első kiskereskedelmi üzletüket 1924-ben nyitották meg a Rákóczi úton, Pók néven, és – akárcsak egy jó pók – gyors terjeszkedésbe is fogtak, ami szúrni kezdte a versenytársak szemét, egy tisztességtelen verseny miatti bírósági ügy egyszer komolyabb leálláshoz is vezetett. A korszakban biztos nem találták annyira szórakoztatónak, minket azonban már megmosolyogtathat az a per is, amelynek tárgya a hölgyek bokáját extra karcsúnak feltüntető optikai tuning, a színes sarkú harisnyák forgalmazása volt. Hőseink végül a mintaoltalom jogtalan használata miatt indított pert elvesztették, 165 ezer pengő megfizetésére kényszerültek, ráadásul a női lábakat sem vékonyíthatták tovább.

A virágzó időszaknak a háború utáni államosítás vetett véget, a Pók üzletek a Fővárosi Divatáru Kiskereskedelmi Vállalathoz kerültek. A cég és az egész hazai fehérneműgyártás történetéről az 50-es, 60-as évekből jóval kevesebb adatot találni, mint az azt megelőző és követő időszakból. Ez egyrészt a háború utáni kor gazdasági átrendeződésének köszönhető, ahol sokáig hiány volt kötöttáruból, másrészt a változó divatnak, korszellemnek is, amelyben a tartós, strapabíró árunak sokkal nagyobb szerep jutott, a női test pedig szinte tabu volt, így a korábbi csinos selyemharisnyák, kombinék mintha átmenetileg nyugdíjba vonultak volna az újságokból.

A 60-as évek végére azonban létrejött az az Aranypók, amit még mi, a 80-as évek gyermekei is ismerünk. A 70-es években 80-90 üzletben várták a csinos fehérneműre vágyókat, bár a termékpaletta jóval szélesebb volt, hiszen az alsónemű mellett köntösök, finomkötöttáru, csinos fürdőruhák is várták a vevőket. Sőt, olyan forradalmi, külföldi termékeket is választhattunk magunknak, mint a melltartó. A 60-as évekből származó, karácsonyi ajándéktippeket adó „ős-PR-cikk” szerint a melltartó 

„olyan diszkrét ruhadarab, amelyet másnak, mint a feleségnek ajándékozni nem illik”, de azért a kirakatok ablakaiban már megcsodálhattuk ezeket a pikáns darabokat, selyemkendők és külföldi kötöttáru mellett.

Érdekes, márkatörténeti szempontból fontos adalék, hogy ebben az időszakban porolgatták le a régi, az államosítás előtt használt, pókháló formájú logót, amit egyszerűbben terveztek újra. A cég amúgy az elsők között érezte meg a változó idők szavát, és az egységes dizájnnal rendelkező, igényes belső tér, a csinos ajándékdobozban is vásárolható termékek, a reklámtáskák és a bájos eladónők mellett a viszonylag haladó szellemű reklámokkal, halk latin zene mellett hirdették például a 80-as évek elején elképesztően dögösnek számító csipkebugyikat és nejlonharisnyákat.

A 80-as évek végére aztán éreztetni kezdte hatását a rendszer bomlása. A korábbi, mintegy 85 ingatlan körülbelül 30-ra apadt, melyeknek jelentős részét már az előprivatizáció során értékesítették. Ekkor (az Aranypóktól külön) adták el a cég központjának helyet adó Váci utcai Fontana Üzletházat, amelynek története éppen most fejeződik be: bontásával a modern építészetnek egy alapvetően ellentmondásos, mégis érdekes példája tűnik el.

Ha már a privatizációról beszéltünk, mindenképpen meg kell említenünk dr. Bartha Andrást, a cég karizmatikus privatizációs biztosát, akinek életéről Varga Attila Hazai hősök című kötetében is olvashatunk. Bartha amúgy íróként is tevékeny, az ő munkája a Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról című, a 80-as évek nemi sztereotípiáit tökéletesen tükröző könyv, amely már a maga korában is rengeteg kritikát kapott, tartalmára pedig tökéletesen következtethetünk a címből. Bartha az Aranypók privatizálásában nagy lendülettel vett részt, jelentősége mindenképp elvitathatatlan abban, hogy a cég még mindig létezik. Az üzletember ugyanis, a lojalitást látva, a munkavállalói résztulajdonosi program keretében személyesen vette föl a kapcsolatot a dolgozókkal, így végül egy olyan részvénytársaság jött létre, ahol az üzletek alkalmazottai is tulajdont szereztek. Az addigi üzleti modell teljesen átalakult, jóval gazdaságosabbá vált, a termékportfólió is letisztult.

A rendszerváltás környékének vad gazdasági környezetét tökéletesen mutatja, hogy még vetélkedőn is lehetett Aranypók-részvényeket nyerni, de az alapötlet, hogy a lojális dolgozók kezébe adják a vállalat sorsát, mégis működött kezdetben. A 90-es években az Aranypók még növelni is tudta üzletei számát, 35 boltot működtettek, és a legtöbb plázában is jelen voltak.

A 2008-as válság azonban újabb problémákat hozott, a korábbi beszállítók önálló üzleteket indítottak, a helyiségek bérleti díja megfizethetetlenné vált, a helyzetet pedig egy kölcsön is nehezítette. Végül 2010-ben további 15 üzlet bezárása mellett döntöttek. A megmaradt négy boltot az ott dolgozók franchise-rendszerben viszik tovább. A cég túlélésért való küzdelmét és a dolgozók elkötelezettségét látva pedig nem tudjuk megállni, hogy ne biztassunk mindenkit arra, hogy nézzen be valamelyik üzletbe, mondjuk, a Kék Golyó vagy az Árpád utcai boltba, hátha beleszeret egy szép darabba.