Egy ideje a magyarországi kínai és vietnami diaszpóra fiataljai egy rózsaszín mű cseresznyefával díszített helyről posztolnak közös, lakomázós képeket. Tavaly ősszel nyitott meg az Asian Street Food névre hallgató ételudvar a Thököly úton, a Keleti pályaudvar szomszédságában. Nagyon jó alternatíva mindazoknak, akik imádják az ázsiai ízeket, de nem tudnak dönteni, hogy kínai, japán vagy koreai fogásokat ennének (inkább együtt mindegyiket!), illetve pótolja az ősztől tavasz végéig zárva tartó kőbányai Chinese Night Market hangulatát és felhozatalát is. 10 látványkonyha, 10 különböző stílus és ízvilág keveredik. Most megmutatjuk, merre induljatok náluk.

Kié a kimcsi, kié a ramen

Ha megkérdezünk egy ínyencet, hogy melyik ázsiai ország konyháját szereti a legjobban, akkor erre sokszor nem érkezik egyértelmű válasz, továbbá a gasztrokulturális összefonódások miatt nem is mindig lehet egzakt határokat meghúzni az egyes fogásokat tekintve. A legjobb dolgokat mindig magukénak vallják a nemzetek: a Közel-Kelet hummusza fölött is nagy a hatalmi harc, ahogy a kimcsi is gasztrokulturális összetűzéseket szül. Nem beszélve a ramenről, ami japán leves ugyan, de a tésztája, a lamian kínai. Egy biztos, az egzotikus fűszerekkel, Európában nem őshonos zöldségekkel, tartalmas szószokkal és jelentős tésztavilággal rendelkező távol-keleti konyhák térhódítása tapintható az egész világon, és most már nem kell kifejezetten szusitrendekre vagy pho-divatra gondolni, hiszen minden különlegességre nagy a kereslet, főleg a street food színtéren. 

Az elkényeztetett budapestiek

Bátran kimondhatjuk, hogy el vagyunk kényeztetve ázsiai street fooddal, ráadásul ez az a színtér, ahol a teljesen autentikus éttermeket, büféket is megtaláljuk. Például a Kicsi Kínában a Kőbányai úton vagy a Jegenye utcában lévő kisebb és nagyobb éttermekben, tavasz végétől nyár végéig a DunaPanda áruház mögötti placcon, a Chinese Night Market forgatagában. Most viszont jóval központibb helyre, a Keleti pályaudvarhoz közel invitálunk mindenkit, aki kínai palacsintát vagy jiaozit enne, esetleg bubble tea-t inna.

A Thököly út 18-ban összesen 10 étterem közül választhatunk, illetve választani nem is kell, inkább társasággal érkezni, hogy minél többet ki tudjunk próbálni. 

A Thököly út 18-ban összesen 10 étterem közül választhatunk, illetve választani nem is kell, inkább társasággal érkezni, hogy minél többet ki tudjunk próbálni. 

Igényes környezet, látványkonyha, nagy választék

Az Asian Street Food egyik legnagyobb húzóereje a látványkonyha adta biztonságérzet lehet, hiszen a legtöbb helyen egy ablakon át kémlelhetjük, ahogy éppen elkészül a fogásunk. Sokan nagyon háklisok a környezetre (pláne ha még nem jártak Vietnam, Thaiföld, Malajzia valódi utcai árusai szegélyezte sikátorokban), és ez tényleg ad egy kis kapaszkodót. A környezet makulátlan és nagyon szerethető, a csobogóktól a már említett rózsaszín műfáig. A wabi-sabi nem érvényesül, de sosem tudjuk véka alá rejteni, hogy mennyire csípjük ezt a fajta romantikát, amely itt ráadásul tényleg a konyhák átláthatóságával társul. A 10 hely közül még nincs mindegyik nyitva, egy kifejezetten ázsiai söröző is érkezik majd hozzájuk. De már így is nagy a választék, jól követhető módon.

Ételképek kalauzolnak, és nincs készpénzforgalom

Nincs az udvarban készpénzforgalom, de a pultnál válthatunk egy kártyát, amire az általunk meghatározott összeget ráteszik, akár egy fesztiválon. Illetve a bankkártyás fizetés is adott. Az Asian Street Foodnak egy honlapot is összeraktak, ahol az összes étlap fent van, így akár már az érkezés előtt is összeírhatjuk, hogy mi az, amit szívesen megkóstolnánk. A honlapon és élesben is több ablaknál a fotós étlapra támaszkodhatunk, ami ebben az esetben jó kis mankó. Mi még nem kóstoltunk végig mindent, de kedvencekről már be tudunk számolni. 

Ízletes batyuk, hűsítő teák

Az első, Tai He Lou nevű helyen friss, kézzel készített tésztabatyukból rendeltünk, ráadásul bárányhúsos verzióból is lehetett választani. 12 táskácskát kapunk, kérhetjük főve és sülve is, és természetesen mártogatós szószt is kapunk a pórés-bárányos dumplingokhoz. Friss és ízletes, a kiadós adagért 1800 forintot fizetünk. Szemben találjuk az Addictea pultját, ahol a fekete teát, a zöld teát, a rózsa oolong teát mindenféle extra feltétekkel láthatjuk el: gyümölcsös bobagyöngyökkel, oreomorzsákkal, tengeri sós sajtkrémhabbal, kókuszos zselével. Félliteres pohárban érkeznek, és jó, ha előre feltankolunk belőlük, mert nagyon fűszeres felhozatalból sincs hiány az udvarban, amire jóleső a citrus- és/vagy a hideg tejes ital. Mi egy egyszerűbb, mangós-szódás zöld teával tompítottuk a lángolást (890 forinttól kb. 2000 forintig).

Csípősből fekete övesek, és hibátlan a kínai palacsinta

Az YY LiangPi szintén tésztákban és húsos táskákban erős – utóbbiak töltött, sült pita jellegű piték, gazdagon töltve. A névadó liangpi (kicsi: 1200 forint, nagy: 1500 forint) egy hideg tésztasaláta, aminek vaskos és széles tésztái eleve élményszerűek. Csípős szezámmagvaj, friss zöldségek, tofu és mogyoró, koriander kerül még a tálba, amit fogyasztás előtt érdemes alaposan összeforgatni. A Happy Panda nem ismeretlen számunkra, hiszen a pekingi Duan Chao főzött már a Night Marketen, volt kisebb ételbárja a Vas utcában, és most itt készíti a jobbnál jobb kínai street foodot. 

Választékában megfér egymás mellett a tradicionális wonton leves és a garnéla-/tintahal-/tofu-grillnyárs is, mi mégis az imádott palacsintát rendeltük, abból is a klasszikus variációt (1500 forint). A nagy műgonddal és sok tojással készített, hajtogatott, roppanós belső réteggel ellátott palacsinta (JianBing) még mindig szuper! Egy húsos lótuszgyökérszeletekkel, brokkolival, fűszeres olajjal, mogyoróval készített salátát (1700 forint) is rendeltünk a Happy Pandánál: ez egy lángolóan csípős fogás, a lótusz különleges aromájával és harapásélményével. Nem egy hétköznapi finomság. Náluk koreai kimcsis rizsttajvani sertésselymes (szárított húskészítmény-szálacskák) rizslabdákat is kapni. 

Vietnam, Korea és Japán a következő látogatásra marad

Ember legyen a talpán, aki ennyi ízt és textúrát be tud fogadni egyszerre – ezért is írtuk, hogy inkább társasággal érdemes érkezni, olyan barátokkal, akik vevők a kóstolgatásra. Az udvarból nyíló tágas teremben találjuk a Dong Do Quan vietnami helyet, tavaszi és nyári tekercsekkel, pho levesekkel, wokban készült rizses és tésztás egytálételekkel. Itt kapott helyet a Shumai japán cukrásztermékek pultja is, de mocsi sajnos éppen nem volt, csak a nagyon krémes és édes tejszínes-piskótás sütik sorakoztak a hűtőben. A koreai bisztró talán az egyetlen hely, ahol nem látjuk az ételek készítésének folyamatát, de legközelebb hagyunk helyet nekik is.

Biztos, hogy lesz legközelebb, mert nagyon jó ötlet, hogy fűtött beltéren ennyiféle lehetőség közül választhatunk, ráadásul tényleg nemcsak a szokásos fogásokkal találkozunk, hanem sok különlegességgel is, ami a gyakorlott ínyenceket is próbálgatásra ösztönzi. 

Címkék

Elérhetőségek

Asian Street Food 1076 Budapest, Thököly út 18. Facebook-oldal Weboldal