A 14 éve Budapesten élő Gerardo Arcos félig mexikói, félig spanyol, francia felmenőkkel is rendelkezik, de állítása szerint a szíve már magyar. Zeneművész- és pszichológusdiplomát is szerzett – az elsőt ráadásul klasszikus gitárra tett sevillai mestervizsgával –, ő mégis a főzésbe, Dórába és Budapestbe szeretett bele igazán.

Többen is mondogatták nekünk, hogy próbáljuk ki a Chefparade csapatából is ismert Gerardo Arcos séf autentikus fogásait, mert néhány hónapja már bontogatja a szárnyait a La Quinta Cecilia exkluzív lakásétterem, a Kabos-filmek békebeli villavilágát idéző, Hősök tere melletti, napsütötte Délibáb utcában. A lakásétterembe természetesen előzetes bejelentkezés szükséges, amit meg is tettünk, így a kapuban várt minket Tóth András és unokaöccse, Balázs, akikre a szervezésben és az üzemeltetésben is fontos szerep hárul. Az első emeleti, hatalmas belmagasságú nagypolgári lakásban pedig Gerardo és kedvese, Dóra fogadott minket nagy szeretettel.

Gerardo a bemutatkozás után közvetlen és barátságos előadói stílusban át is vette a szót, és a főzés mögötti filozófia kifejtésén kívül számos érdekes sztorit hallhattunk tőle, mint például hogy a mexikói szakácsoklevelét annyira macerás lett volna hivatalosan lefordíttatni és elfogadtatni, hogy inkább elvégezte az itthoni OKJ-s szakácsképzést, ahol Marika néni megtanította a 80-as évek menzakonyhájának minden csínjára-bínjára. De olvassátok inkább a saját szavait, hogyan kezdte karrierjét egy olyan, zeneművészeti diplomás mexikói séf, aki a flamencón kívül nem szereti a latin muzsikát, ugyanis metálrajongó:

Az ismert séfek a szakmaválasztásuk kapcsán rendre elmesélik, hogy a konyhában főző nagymama emlékképe és az akkori ízek, illatok mekkora hatással voltak rájuk, azokból merítenek ihletet. Hát rám ez nem igaz. Nagyon szeretem a júliusban a 102. életévét betöltő nagymamámat, remek üzletasszony, a mai napig mindent fejben tart, de mindenkinek az volt a legjobb, ha ő nem ment be a konyhába. A latin nagyik ráadásul nem olyanok, mint a magyarok, hogy „jaj, édesem, nem ízlik a főzelék, uramisten, mindjárt sütök palacsintát”, hanem „hogyha nem ízlik, akkor szevasz, így jártál”. Talán nem véletlen, hogy már 15 éves koromban, egy profi konyhán mint kezdő mosogató el is kezdtem a pályafutásomat – mesél szakmaválasztásának romantikus körülményeiről Gerardo.

Az ismert séfek a szakmaválasztásuk kapcsán rendre elmesélik, hogy a konyhában főző nagymama emlékképe és az akkori ízek, illatok mekkora hatással voltak rájuk, azokból merítenek ihletet. Hát rám ez nem igaz. Nagyon szeretem a júliusban a 102. életévét betöltő nagymamámat, remek üzletasszony, a mai napig mindent fejben tart, de mindenkinek az volt a legjobb, ha ő nem ment be a konyhába. A latin nagyik ráadásul nem olyanok, mint a magyarok, hogy „jaj, édesem, nem ízlik a főzelék, uramisten, mindjárt sütök palacsintát”, hanem „hogyha nem ízlik, akkor szevasz, így jártál”. Talán nem véletlen, hogy már 15 éves koromban, egy profi konyhán mint kezdő mosogató el is kezdtem a pályafutásomat – mesél szakmaválasztásának romantikus körülményeiről Gerardo.

Tudjuk jól, hogy az emberek általában nem szeretnek kimozdulni a komfortzónájukból, de el kellene fogadniuk a tényt, hogy a mexikói ételek nem csak a kukoricáról és a babról szólnak. Az, hogy a mexikóiak semmi mást nem esznek, mint burritót és quesadillát, az olyan ordas nagy sztereotípia, mintha azt mondanánk, hogy a magyarok nem esznek mást, csak lángost. Egyszerű, gyors és finom ételekről beszélünk, de ezeken túl is van élet, sőt sokszor ott van csak igazán! Náluk a street food is elképesztően változatos, de maga a mexikói gasztronómia alapvetően mély és gazdag. Aki egy másik nemzet ételeit szeretné bemutatni, annak az általánosan tapasztaltnál sokkal több tiszteletet kellene mutatnia annak a népnek a kultúrája iránt, azzal együtt tud csak autentikussá válni, nem csupán az importált (és sokszor tucat)alapanyagtól.

A kezdésnek érkező édesburgonya-krémleves sült kápia paprikával és kókusztejjel selymes, és roppannak rajta a magok, a királyrákceviche üdítően citrusos és frissítő, majd a lágy mogyorószósz remekül passzol a sertésnyelvhez. A negyedik fogásként kóstolt, banánlevélben sült tépett malac pibil módra egyszerre édeskés és citrusos a leheletnyi savanykás és csípős érzet mellett. Az azt követő tépett húsos taco állagán jól érezni, hogy házi készítésű, nem bolti, a szintén házi készítésű salsa szósz pedig fantasztikus hozzá! A főételként tálalt chilis rák, ahogy az ördög szereti remek ízvezetésű, egyáltalán nem túlzóan csípős, mégis karakteres ízű, a sort lezáró édes péksütemény anchoszósszal (édes chiliszósz) pedig olyan, mint egy egyensúlyos mini-sajtospite. Aki ezenfelül kíváncsi a készítési technikákra, az alapanyagokra vagy az eredeti mexikói receptekre, az kérdezze meg Gerardótól személyesen! 

Ne lepődjünk meg belépéskor, mert az ételközpontú La Quinta Cecilia hangulata és enteriőrje semmiben nem idézi Mexikót. Az ételek azonban nagyon ízletesek, bár a tálaláson azért lenne még mit finomítani, az étkészlettel együtt: ez közel sem fine dining – igaz, nem is akar az lenni – , inkább részben street food elemek beemelése a „házi bisztrókonyhába” a cél! Azoknak ajánljuk, akik kóstolás és beszélgetés közben ismerkedni szeretnének az igazi mexikói konyhával, mert ez a lakásétterem az autentikus menüsor mellett elsősorban magáról Gerardóról szól. Négyen alkotják ugyan a csapatot, de ez a „mexikói street food degusztáció” valójában a séfre épülő one-man show, akinek francia ősei előtt tisztelegve összegzésünket Saint-Exupéry A kis hercegének átfogalmazásával adjuk: Jól csak a szívével főz az ember...!
 

A 7 fogásos kóstolómenü ára 16 000 forint, ami tartalmaz egy sört vagy limonádét is.

Címkék

Elérhetőségek

La Quinta Cecilia lakásétterem 1062 Budapest, Délibáb utca 26/A Facebook-oldal