2017 óta járhatunk a Madách tér Barside-jába koktélozni. Kijelenthetjük, hogy kiállta az idő próbáját, sőt, egyre csak fejlődött, és a főváros megbízható, kreatív bárjai között tartjuk számon. Mára a kezdeti apró manufaktúra egy tágas, kozmopolita bár lett, ami azért nem veszítette el intim hangulatát és elbújós jellegét sem. Az italszelekció csak dúsul és dúsul, miközben programokból sincs hiány. Az Artist day néven futó sorozat például elég népszerű és sok mozgásteret ad.

Tisztán emlékszünk még az első Barside-élményünkre: már első alkalommal bebizonyították, hogy érdemes lesz rájuk odafigyelni. Szeretjük, hogy, dacolva a nagyon elegáns báros vonallal, ők inkább a vagány vonalat képviselik, és mindenkit tárt karokkal várnak, aki csak munka után inna egy jó italt, netán randizna, figyelné a bárosok aprólékos munkáját vagy kisebb társasággal érkezne. Szerencsére már az utóbbi is megoldott, mivel jócskán kibővítették a helyet.

A pult maradt a helyén, de a tágasabb tér már megengedi, hogy céges bulikat, szülinapokat, workshopokat is tartsanak náluk. Szerdánként ráadásul az Artist day néven futó Barside-sorozatba is bele lehet futni, ami annyit tesz, hogy ezeken a napokon egy másik bárból érkezik a vezető bartender, manager, vagy éppen a gasztronómia másik színteréről látogat el hozzájuk egy vendég, és azon az estén ő varázsol a pultban. 

Ezek az alkalmak rendszerint telt házasak, sőt a Barside alkalmi vendégművésze is magával hozza barátait, követőit, amit imádnak a Madách tér koktélbárjának állandó dolgozói. Így tágul a horizont, olyan vendégek is felfedezik a helyet, akik eddig még nem jártak náluk. És majdnem biztos, hogy visszajárókká válnak. 

Címkék