Januárban főként a kulturális programok kerülnek előtérbe: számos színházi előadáson, koncerten vagy akár kiállításon is kikapcsolódhattok megtarkítva a szürke napokat. Megnézhetitek a Duda Éva Társulat egyik legautentikusabb alkotását, a MIRROR című előadást, a Narratíva Kollektíva színházi projektje pedig Csehov legtalányosabb művét ütközteti jelenünkkel. A hatodik alkalommal látható Texhibition válogatásában 21 hazai dizájner újdonságai mellett a finn Marimekko egyik sztártervezője, Erja Hirvi munkáival is találkozhattok. Ráadásul a hazai bluesélet emblematikus zenekara, a Muddy Shoes 25. évfordulójának koncertjétől kezdve egészen a CigányKeddVig sokféle zenei rendezvényen mulathattok majd a következő hét napban.

Január 6., csütörtök

Wave Disco Klub pres. Electric Fields – Minek / Minich

Forró ritmusok, egzaltált és melankolikus muzsikák, radikális eklektika Eurázsián innenről és a tengeren túlról, lassú és középtempós tánczenék a posztpunk, a wave, az italo, a szintipop, a norvég/levantei diszkóuniverzum felől értelmezve. Ez vár ránk január 6-án, a Wave Disco Klub pres. Electric Fields bulin az Edithben, ahol Minek és Minich áll a pult mögé.

További infók 

Duda Éva Társulat: MIRROR

Duda Éva Társulat 10. jubileumi évfordulójára készült produkciót a XX. Budapest Táncfesztivál keretében mutatták be 2020 márciusában. A tíz év emblematikus momentumaira visszatekintő MIRROR című előadás korábbi művek anyagainak átdolgozásából és újrafogalmazásából született egy lendületes, fiatal csapattal.

Duda Éva főként korai művei a fizikalitáson, a dinamikán és nagy mennyiségű energiák felszabadításán alapulnak. A MIRROR ezekhez a szempontokhoz tér vissza, felébresztve az alkotóban rejlő kivételes lendületességet, kiegészülve az elmúlt 10 év tapasztalataival, lehengerlő táncosok előadásában, összességében a társulat egyik legautentikusabb Duda Éva-alkotását hozva létre, amiről január 6-án a Nemzeti Táncszínházban mi magunk is megbizonyosodhatunk.

További infók 

Január 7., péntek

Venekei Marianna – Tennessee Williams – Dés László: A vágy villamosa

A vágy villamosa című darab Venekei Marianna első egész estés koreográfiája, amelynek január 7-én az Eiffel Műhelyház ad otthont. Az évek óta dédelgetett terv Dés Lászlóval közös vállalkozásuk. A szerzők a darabot hangulatilag, zeneileg és látványvilágában is a Tennessee Williams-mű eredeti korában és helyszínén, az 1940-es évek New Orleansában hagyva mesélik el a modern balett eszközeivel. Zenei- és táncmotívumokban is a sokszínűség, a karakterek egyedi jellemzése mozgatja az előadást. Blanche DuBois bukásának története a családi szeretet, a viszonzatlan szerelem, az elfogadás és a testiség erejének soha el nem évülő drámája.

További infók

    Muddy Shoes 25!

    A hazai bluesélet emblematikus zenekara, a Muddy Shoes 2022-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját! Ebből a jeles alkalomból kifolyólag január 7-én egy különleges estére várja a Muzikumba azon zenerajongókat, akik szeretik a tradicionális akusztikus–elektromos bluest, az együttesre jellemző, egyéni hangvételű előadásban.  

    További infók 

    Napturbina: Pure Lust pres. Aparde live (DE)

    Péntek este már nem első alkalommal hozza mozgásba a Pure Lust brigád a Napturbina meghajtóit. Ez alkalommal a rezidensek mellett Aparde atmoszférikus, magával sodró live actje biztosítja az extravagáns, péntek késő délutáni táncok megalapozását.

    További infók

    Január 8., szombat

    Csaknekedkislány, vendég: Szalai Anna és Dorozsmai Gergő

    Csaknekedkislány tánczenekar sokat táncol, még többet kacsint és szinte soha nem hazudik! Egy marék vicces fiú különböző zenei zsánerekben merítkezve próbál megúszni egy koncertet a lehető legkevesebb erőltetett komolysággal. Erős hatással van rájuk a 60-as évek beatje, a 80-as évek undergroundja és a 2010-es évek minden kisiklott szerelmi kísérlete. Január 8-án első alkalommal adnak önálló koncertet az Akvárium Klubbanahol Szalai Anna és Dorozsmai Gergő lesznek a vendégeik.

    További infók 

    Átlátszó Hang 2022 – Mi és Ők

    Ahogy sokaknak, az Átlátszó Hang újzenei fesztiválnak is felborította a szokásos menetrendjét a tavalyi év. Az év során tavasszal online, majd ősszel élő előadásokkal rukkoltak elő. A 2022-es év programjait a korábban megszokott módon, januárban tartják meg. A Mi és Ők mottó köré szerveződő januári fesztivál programja egy-egy európai nemzethez, és a hozzájuk való kapcsolatunkra fókuszál.

    További infók 

    VI. Texhibition

    A hatodik alkalommal látható válogatásban 21 hazai dizájner újdonságai mellett a finn Marimekko egyik sztártervezője, Erja Hirvi munkái is megtekinthetők január 8-tól a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

    A 2015-ben, Szigeti Szilvia ötlete nyomán megvalósult Texhibition legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a korábban vezető szerepet betöltött textiliparra, a területen tevékenykedő tervezőkre és a műfajban rejlő kreatív lehetőségekre. A felkért dizájnerek és gyártók szoros együttműködésében prototípuskollekciók valósulnak meg, amelyeket a projektben részt vevő tervezők később szabadon felhasználhatnak, illetve közösen keresik a további értékesítési, fejlesztési lehetőségeket, nemzetközi kapcsolatokat. Az aktuális újdonságok egy részét hagyományosan a Határtalan Design kiállítás keretében láthatta először a nagyközönség.  

    További infók 

    Narratíva: Demerung (Csehov Meggyeskertje) – bemutató

    demerung filmes szakkifejezés, azt a néhány percet jelöli napfelkeltekor vagy napnyugtakor, amikor a fényviszonyok gyorsan és drámaian megváltoznak. Ilyenkor lehetséges éjszakai felvételeket rögzíteni, miközben van még némi fény.
     
    A történetben különös jelentősége van e napszaknak: a tudatalatti és a természetfölötti itt ér össze. A képzelet és valóság határai elmosódnak, mindezt pedig a sötét, vagy a vakító világosság követi. A sötét, melytől oly gyermekien félünk, és az a fény, melyben a szembenézés egymással és magunkkal még a sötétnél is félelmetesebb felnőttként.

    Narratíva Kollektíva színházi projektje Csehov legtalányosabb művét ütközteti jelenünkkel.  

    További infók 

    Lazarus – In Memoriam David Bowie

    Két év szünetet követően ismét David Bowiera emlékezhetünk a 101klubban a művész születésnapján, a Heroes partisorozat keretén belül. Január 8-án először Bowie legzseniálisabb szerzeményeit hallgathatjuk meg egy közös szeánsz során, majd hajnalig bulizhatunk további dalaira, illetve azon előadók számaira, akikre jelentős hatással volt (Iggy Pop, The Cure, Talking Heads, Nick Cave, Depeche Mode stb.).

    További infók 

    Január 9., vasárnap

    Évnyitó garázsvásár

    Január 9-én évnyitó garázsvásárt rendeznek civil kezdeményezésre az Eötvös10 színháztermében 10 és 14 óra között a Terézvárosi Önkormányzat és az Eötvös10 támogatásával. A vásáron rengeteg kincset és csecsebecsét találhatunk majd, lesz ruhapróbálási lehetőség, mosdó és pihenősarok is. 

    További infók 

    Ybl Miklós, az építészet nagymestere

    Korzózz Velünk január 9-i sétáján kiderül, miként járult hozzá a Ybl Miklós Pest pazar panorámájához, majd pompázatos épületeit meglátogatva betekinthetünk a csendes szavú, de szenvedélyesen elhivatott művész páratlan munkásságába.

    További infók 

    Januári Lemezpiac – Budapesti Lemezbörze

    Január 9-én újra lemezpiac az ELTE Gömb Aulában, ahol a bakelitlemezek mellett CD-k, kazetták, DVD-k, pólók, poszterek, újságok és könyvek között is válogathatunk több mint 80 eladó kínálatából.

    További infók 

    Legkisebbek mozija: Égigérő fű

    Misu egy belvárosi bérházban nyaral. A környéken sok barátja akad, mégis unatkozik. Az egyik lakó, Poldi bácsi, a parkőr nyugdíjba készül. Minden reggel és este azt hajtogatja, mennyire fog neki hiányozni a szép zöld gyep. Misu elhatározza, hogy Poldi bácsi utolsó napjára befüvesíti a gangos ház kővel borított udvarát... Az Égigérő fű című film a gyermekeknek készült, de a felnőtt számára is legalább annyira élvezetes. A közösség erejéről, az összefogás szükségességéről mesél.

    További infók 

    Január 10., hétfő

    Össz-Hang a Katonában

    Három író, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál olvassa fel egy-egy szabadon választott írását, három jazzmuzsikus, Dés László, Dés András és Barcza Horváth József pedig zenével folytatja a felolvasásokat. És egy negyedik író, akiről úgy érzik, köztük van, Esterházy Péter írásai hangzanak el a fellépő művészek előadásában.
     
    Nincs meghatározva a műfaj, lehet regényrészlet, novella vagy akár vers is. A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva vagy akár ellenpontozva az egyes szöveg részeket. Így az estnek kialakul egy íve, dramaturgiája, zene-dramaturgiája.

    További infók 

    Arszlán pasa fürdőjét egy ostrom se veheti el – Épületbejárás a Király fürdőben

    A több mint egy éve zárva tartó Király fürdő megnyitja kapuit az Imagine Budapest sétálói előtt és Nagy Dániel, a Szent Lukács Gyógyfürdő fürdővezetőjének szakértő bemutatásával járhatjuk be a gépészettől a kabinokig.

    További infók 

    Január 11., kedd

    CigányKeddV – Kale Lulugyi

    Havonta érkezik a Turbinába a CigányKeddV koncertsorozat, ahol a legőszintébb, legboldogabb roma zenekarok muzsikáira mulathatunk. Január 11-én a Kale Lulugyi lesz a sorozat vendége, a zenekarban oroszlányi cigányok muzsikálnak, akiknél a zene szeretete és a zene tanulása a hagyomány része, mely generációkon keresztül öröklődött, a hagyományőrzés a zenekarban is megfigyelhető, hiszen két generáció is együtt muzsikál: apa és fia (Molnár Csaba és Ifj. Molnár Csaba). Nem kottából zenélnek, a zenetanulásnál és az éneknél is hallásukra hagyatkozva tanultak.  

    További infók 

    Czitrom Ádám & Porteleki Áron

    Czitrom Ádám és Porteleki Áron a budapesti underground két fontos figurája, akik sokat játszottak már együtt, most mégis jó régen nem hallhattuk őket duóban. Mindkettejük legjellemzőbb megnyilvánulási formája és közege az improvizatív szabad zene, de otthonosan mozognak és aktívan zenélnek a legszélsőségesebb műfajokban a népzenétől a jazzen és kortárs zenén keresztül a punkig. Duójuk pont ezért is nagyon eklektikus, nagyívű, rendkívül széles dinamikájú és kiszámíthatatlan. Ebben a felállásban eddig egy lemezük jelent meg, még 2015-ben, Secrets Of The Fisherman's Wife címmel.

    További infók 

    Január 12., szerda

    Grecsó Krisztián – Grisnik Petra: Vera

    Kőszegi Várszínház produkcióját, – amely egy kislányról szól a nyolcvanas évek Magyarországán – január 12-én és 21-én mutatja, valamint február 12-én és 22-én is látható lesz a Thália Színházban.  

    További infók 

    Charles Lloyd (US): Wild Man Dance

    Kereken tíz év elteltével tér vissza a Müpába a szaxofonos legenda, Charles Lloyd. 2012 februárjában még senki sem sejtette, hogy a koncerten vendégművészként fellépő Lukács Miklós évekre a mester meghatározó zenészpartnere lesz. Az akkoriban már fél évszázada a pályán lévő Lloyd 2015-ben fontos koncertalbummal jelentkezett, amellyel harminc év után tért vissza a Blue Note kiadóhoz. Ez volt a Wild Man Dance, egy húros hangszerek zengésével átszőtt hattételes mű.

    További infók 

    Tequila & Mezcal Tasting – Kispipa Spirit Akadémia

    Január 12-én mindent megtudhatunk a tequiláról és a mezcalról a Kispipa Spirit Akadémia keretében, amit eddig nem mertünk megkérdezni. A Kispipa Bar & Foodban ritka és drága italokról, kóstolva tanulhatnak a résztvevők.

    További infók

    Címkék