látnivalók és kultúra

szerkesztés

A kincsvadászattól a Mackó szoborig – Egynapos művészeti kalandozás a Bartók Béla út környékén

Szerzők

  • Költő Nóra

2022. 01. 14. 16:23

Az elmúlt évtized egyik legpozitívabb sikertörténete Budapesten a Bartók Béla út felvirágzása, ami megmutatta, hogy a belváros forgalmasabb útjai mellett is kialakulhat egy barátságos, élhető negyed, ahol pezsegnek a kávéházak és az éttermek, szuper galériák és izgalmas boltok nyitnak. A szürke téli napokat pedig nem is lehetne jobban feldobni, mint egy igazi művészeti töltekezéssel a Bartókon és környékén, ahol az építészet, a képzőművészet, az irodalom és a gasztronómia kéz a kézben járnak. Most ehhez ajánlunk helyszíneket és programötleteket.

Lehet, hogy sokaknak nem kell bemutatni a Bartók Béla út legjobb helyeit, hiszen az elmúlt időszakban Budapest egyik legfelkapottabb negyede lett, azonban most összeszedtük kedvenceinket, és olyan rejtettebb útvonalakat is mutatunk a Bartók környékén, melyeket érdemes lehet egy könnyed városi séta során felfedezni.

Séta kávéval a műteremház felé

A napot indítsuk egy könnyed sétával a Fővám tér felől, át a Szabadság hídon, majd rögtön a Bartók Béla út elején be is fordulhatunk a MITZI-be, ahol a ráérősebb hedonisták akár egy kiadós reggelivel is kezdhetnek. Például az aszalt paradicsomos omlettet kár lenne kihagyni, ami mellé egy rumos eszpresszót is bedobhatunk, hogy megfelelő munícióval indulhassunk tovább sétálni.

A MITZI-ben mindig jól kezdődik a nap

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Ha inkább mehetnékünk van, akkor kérjünk elvitelesen egy gőzölgő kávét vagy teát, és folytatódhat tovább a séta a Gellért-hegy tövében. A MITZI-ből vegyük az irányt a Gellért tér felé, ahol érdemes egy pillantást vetni a Gellért Szállóra, mely egy időre bezárja kapuit, ugyanis felújítják az ikonikus budapesti épületet.

A Hotel Gellért Gyógyszálló egy időre bezárta kapuit

Fotó: We Love Budapest

A szálló előtt álljunk meg a Gellért téri díszkútnál, mert a kupolája izgalmas titkokat rejt: alaposan szemügyre véve a kupolagyűrű belsejében Weöres Sándor Ének a határtalanról című versét fedezhetjük fel, melynek sorai garantáltan velünk maradnak a séta során.

A díszkút kupolája izgalmas titkokat rejt

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Utunkat a szálló mellett elkanyarodva folytassuk a Kelenhegyi úton, ahol lessünk át a Gellért fürdő kerítésén, mert olyan érdekes szobrokat fedezhetünk fel, mint például a növényi ornamentikával keretezett férfifejes kút.


Érdekes szobrokra bukkanhatunk, ha átlesünk a Gellért fürdő kerítésén

Fotó: We Love Budapest

A Kelenhegyi út 12–14. szám alatt helyezkedik el az egyik kedvenc budapesti épületünk, a titokzatos, késő szecessziós műteremház, ahol Czóbel Béla és Rippl-Rónai József is alkotott, történetéről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen. Továbbhaladva a Ménesi úton számtalan szebbnél szebb villa bukkan fel, azonban az irányt mi most másfelé vesszük.

Kincsvadászat a Bartókon

Miután eléggé feltöltekeztünk a szobrászat és az építészet remekeivel, ideje felfedezni a Bartók kincslelő helyeit, ugyanis a környéken jobbnál jobb könyves- és papírboltokat, művészellátókat és dizájnboltokat találunk. Az Orlay utcán sétáljunk le, majd keresztezzük a Bartók Béla utat a Csíky utca felé, ahol a Fiók Shopot találjuk. 

A Fiók Shop számtalan kincset rejt

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Olyan magyar dizájnmárkákat is találunk a Fiókban, mint például a Malinovka

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A kis üzlet minden, csak nem egy hagyományos papír-írószer bolt, hanem grafománok és művészek paradicsoma, ahol a hazai és a nemzetközi márkáktól a saját termékekig füzetek, tollak, ceruzák, festékek, papírok várnak ránk. Ráadásul itt olyan hazai dizájnerek termékeit is megtaláljuk, mint a Malinovka, az YKRA vagy a Kivibag. Innen érdemes rákanyarodni a Budafoki útra, ahol a Ligeti Boltban környezettudatos kincsekre bukkanhatunk, mindezt csomagolásmentesen, akár az esti vacsorához is bevásárolhatunk pár hozzávalót.

A Ligeti Boltban csomagolásmentesen vásárolhatunk

Fotó: Mudra László - We Love Budapest

Továbbhaladva mindenképp térjünk be a Repertoryba, mely két szuper hazai dizájnmárka összefogásával nyitott meg: a DAIGE különleges ruhákat, míg a the Mama Kin ékszereket kínál, de más hazai alkotók termékeit is megtaláljuk náluk, sőt szobanövények közül is válogathatunk. A közelben találjuk a Szia+-t is, ahol igazi kincsvadászatot indíthatunk, ugyanis mókás kitűzők, matricák, napszemüvegek, zoknik, sapkák és még megannyi egyedi termék közül csemegézhetünk.

A Repertoryban ékszerek, táskák, tervezői ruhadarabok és szobanövények közül válogathatunk

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Irodalom a köbön

Miután mindkét oldalról körbenéztünk a Bartók Béla úton túl, ideje visszatérni a fő útvonalunkra, ahol először is az irodalomra fogunk koncentrálni. Rögtön a Bartók elején találjuk a Pagony könyvesboltot, ami a gyerekek birodalma, így ha családi sétát tervezünk, akkor ide mindenképp ugorjunk be, de ne csodálkozzunk, ha hosszú órákra itt ragadunk olvasgatni a gyerkőcökkel.

A Pagony nemcsak könyvekkel, de társasokkal, játszósarokkal és remek kávéval is vár

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Ennyi élmény után nem csoda, ha megéhezünk, egy jó ebédhez pedig nem is lehetne jobb helyet találni, mint a Hadik, ahol átélhetjük, milyen is volt a régi irodalmi kávéházak hangulata. A Bartók Béla út 36. az a hely, amit többek között Karinthy, Kosztolányi és Déry is törzshelyének hívott annak idején. A Hadikban nemcsak remek ételek és italok várnak ránk, de számos izgalmas irodalmi program közül is válogathatunk.

A Hadik ma is a fővárosi irodalmi élet egyik fellegvára

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A finom ételek mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók és számtalan remek program vár ránk a Hadikban

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Ha valami kisebb, intimebb helyet keresünk, akkor pedig vegyük az irányt a Kis Présház felé, ahol nemcsak a Prae Kiadó könyveit és folyóiratait találhatjuk meg, de akár írók és költők közvetlen szomszédságában is ebédelhetünk.

Képzőművészeti kavalkád

A mesés irodalmi kalandok után vessük bele magunkat a képzőművészetbe, ugyanis jobbnál jobb galériák sorakoznak egymás mellett a Bartókon. Érdemes legyőzni a „küszöbfélelmet” és bátran belépni a kiállítások tereibe, hiszen garantáltan különleges élmények várnak ránk, sőt merjünk bátran kérdezni, így egy-egy mini-tárlatvezetésben is részünk lehet. A K.A.S. Galéria – azaz Kortárs Alkotók Stúdiója a legújabb irányzatokat és a kortárs művészeti élet élvonalát karolta fel. A Godot Galéria olyan elismert kortárs művészeket képvisel, mint Bukta Imre, drMáriás, feLugossy László, a Faur Zsófi Galéria pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy a hazai kortárs művészetet népszerűsítse és beépítse a nemzetközi művészeti szcénába.

A Faur Zsófi Galériában hónapról hónapra remek kortárs művészeti kiállításokat láthatunk

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

De a Bartókon találjuk a geometrikus és konkrét irányzatokra építő Három Hét Galériát, valamint a B32 Galéria és Kultúrteret is, ahol zenei és színházi előadások is helyet kapnak az izgalmas kiállítások mellett. Ha a fotózás iránt érdeklődünk, akkor az Artphoto Galériába érdemes betérnünk. A Dokubrom pedig a környék egyik legizgalmasabb közösségi tere, ahol „élőben” is belecsöppenhetünk a Fortepan online fotóarchívumába, és megvásárolhatjuk a Fortebolt tematikus könyveit, miközben a falakon folyamatosan cserélődnek a kiállítások képei. 

A Dokubrom a környék egyik legizgalmasabb közösségi tere

Fotó: Fortebolt Facebook

A Bartókon a művészet és a gasztronómia kéz a kézben jár, így érdemes betérni a Kelet Kávézó és Galériába, ahol nemcsak könyvektől roskadozó polcok, de remek kiállítások is várnak ránk, sőt a KELET KULT érdekes előadásaiba és beszélgetéseibe is belefuthatunk. A Gross Arnold Galéria Kávézó is számos csodát rejt, a művész mesés képei – melyek témája gyakran maga Budapest volt – garantáltan elvarázsolnak minket, miközben egy finom kávét vagy teát kortyolgatunk, sőt egyedi nyomatokat, képeslapokat vagy művészeti albumokat is vásárolhatunk. 

A Kelet Kávézó és Galériában garantáltan nem fogunk unatkozni

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A Gross Arnold Kávézó Galériában a művész varázslatos képei vesznek körül minket

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Lazítás a Mackó szobor árnyékában

A Kelet és a Gross Arnold Galéria után sétánk a Feneketlen-tó felé folytatódik, de a kávézók között még érdemes beugrani egy izgalmas helyre, az 52 éves Figaro Bűvészboltba, melyet a Szabó család 1969 óta vezet a Bartók Béla úton. Aprócska mérete ellenére a bolt tele van csodákkal, trükkökkel és mutatványokkal, ahol az abszolút kezdők is találhatnak maguknak kellékeket. A bolt annyira izgalmas, hogy interjút is készítettünk velük, melyet itt tudtok elolvasni.

A Figaro Bűvészbolt 1969 óta üzemel a Bartók Béla úton

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

A sok élmény után ideje a levezető sétának, vegyük az irányt a Feneketlen-tó felé, és a parkban sétálgatva keressük meg a Mackó szobrot, mely évtizedek óta a park egyik legnépszerűbb lakója, Molnár László alkotása 1961 óta várja a látogatókat a játszótér mellett. A városi legenda szerint behajlított kőmancsa sosem üres, hiszen a gyerekek mindig meglepik egy kis ajándékkal, ottjártunkkor egy cukorkát szorongatott praclijában.

Hasonló tartalmak

Admin mode