Az esősebb október eleji napok is számos izgalmas programot tartogatnak nektek. Új hellyel bővül a budapesti éjszakai és művészeti színtér, hiszen végre eljött a Turbina Kulturális Központ várva várt nyitó hétvégéje a Vajdahunyad utcában, ahol koncertekkel és kiállítással várják az első vendégeket. Színházi előadásokkal is bővelkedik ez a hét: megnézhetitek a Háy János Elem című novellája nyomán készült színdarabot, amellyel bepillanthattok egy idős házaspár hétköznapjaiba, vagy megünnepelhetitek a Budapest Táncszínház fennállásának 30. évfordulóját a Nemzeti Táncszínházban. Vasárnap az Akvárium Klub ismét a főváros legnagyobb kávézójává alakul a kávé világnapja alkalmából, így a kávé szerelmeseinek és szakértőinek kötelező, a laikusoknak pedig ajánlott a részvétel. A Füvészkert pedig érdekes tematikus szakvezetésre invitál titeket, ahol a gyógyító fákról tudhattok meg többet.

Szeptember 30., csütörtök

Capazine – Let's Eat

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2020-ban harmadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű Capazine workshopot, amelynek központi témája ezúttal az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata volt. A műhelymunka keretében az evést egyfelől mint hétköznapi és személyes cselekvést, másfelől mint politikai és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tettet vizsgálták. A közel egyéves munkafolyamat során fotográfus, képzőművész, food stylist és szakszövegíró résztvevők hét alkotói csoportba rendeződve, közös munka keretében hoztak létre hét új fotográfiai projektet. Az ízlelésre és az evésre fókuszálni egy fotográfiai workshop keretében rendhagyó kihívás, amely akár több, egymástól távol eső érzék összebékítéseként is értelmezhető. A kiállítást szeptember 30-án 18 órakor Mautner Zsófi nyitja meg.

További infók 

Háy János: Elem

A dráma a szerző Elem című novellája nyomán készült, amit szeptember 30-án nézhetünk meg a Szkéné SzínházbanEgy idős házaspár hétköznapjaiba pillanthatunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…
 
További infók 

Budapest Varieté

Szeptember 30. és október 10. között akrobaták, artisták, légtornászok, táncosok, énekesek, bűvészek és komikusok érkeznek a RaM Színházba, ahol hazai és nemzetközi sztárok fergeteges varietéműsorral hozzák el a franciás revük világát Budapestre. Az előadásokon a Moulin Rouge-ban érezhetjük magunkat, ahol a kosztümökkel és tollakkal ékesített, dekoratív táncosok és előadóművészek látványos koreográfiái a szenvedélyt és az ízléses erotikát varázsolják a színpadra. A pazar előadást pedig akár egy vacsora mellett is élvezhetjük, ugyanis Borda Attila, a Spirit Hotel konyhafőnöke mesteri fogásokat álmodott meg a Budapest Varieté vendégei számára. (x)

További infók 

LEM100

A Lengyel Intézet 2021. szeptember 30-án emlékezik meg a XX. század egyik legkimagaslóbb sci-fi-szerzőjéről, a 100 éve született Stanisław Lem lengyel íróról. Könyvbemutatófilmvetítés és kiállításmegnyitó egy helyen, egy napon.

További infók 

Budapest, Te! – Zenés városnézés a Belvárosi Színházban

Az biztos, hogy Pest megér egy estet, főleg, ha megnézzük a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció legújabb darabját. A Budapest, Te! című zenés előadást Pelsőczy Réka rendezte, melyben felcsendülnek a fővárosunkról szóló legkedvesebb dalaink. Budapestinek lenni életérzés, és ugyan néha kicsit piszkos, szmogos, kaotikus, túlzsúfolt és meghökkentő, mégis imádjuk ezt a várost, hiszen nincs még egy ehhez fogható hely. Hogy melyik oldalon jobb élni, Pesten vagy Budán, arra nem kapunk választ, de bebarangoljuk az egész fővárost, az újlipótvárosi szűkös utcáktól a zsúfolt villamosokon át a történelmi emlékekig. Olyan dalok csendülnek fel, mint az Este fess a pesti nő, a Különös éjszaka volt vagy a Hungáriától a Pala-Pala-Palatinus, de a kortárs Akkezdet Phiai Budapesmód című száma is szerepet kapott a darabban.

Az előadás alkotói és közreműködői nemcsak a darabban mutatják meg a főváros ezer arcát, de egy videós sorozatban a nekik kedves és fontos budapesti helyszínekről is mesélnek. (x)

További infók 

Október 1., péntek

Nyit a Turbina!

Turbina Kulturális Központ egy háztömbnyi, sokszínű befogadótérrel megkezdi működését a VIII. kerületi bázisán. Az épületben kiállítások, koncertek, vásár, nappali buli és ezenfelül folyamatosan bővülő zenei-művészeti programfolyam indul útjára október 1-jén a Fran Palermo, a Sasa Lele, a TPSRPRT és az Alas! koncertjeivel, valamint Cservenka Edit, Koltay Dorottya Szonja, Székely Ian és Zuzana Zurbolová kiállításával
 
További infók 

mïus A/V show, vendég: MYGL

Az eddig be nem mutatott, 2020 márciusában megjelent Études de Battements és a 2021 őszén debütáló, magyar–lengyel koprodukcióban készített How To című lemez dalaival tér vissza az Akváriumba a mïus. A külön erre az alkalomra komponált audiovizuális show felelőse a zenekar állandó VJ-je, Sztojánovits Andrea lesz, akit Attaray Visual néven ismerhet a közönség. A másfél éve csúsztatott nagykoncert mostani pótlása egy fontos állomása az elmúlt időszaknak, ugyanis amellett, hogy az eddig csak online hallgatható számok egy különleges vizuális környezetben most hangoznak el először, az este egyben a hamarosan megjelenő új lemezanyag belehallgató koncertje is lesz. És lesz még egy meglepetés, a mïus lengyel énekese, Raf Skowroński éteri hangjával fogja megtölteni a termet október 1-jén.

Az estét a The Qualitonsból ismert Szőke Barna MYGL nevű szólóprojektjével indítja, egy igazán klassz felállásban és szintén egy kis előzetessel a most készülő új albumukról.  

További infók 

20. Országos Étterem Hét

Október 1. és 10. között – tehát meghosszabbított időtartammal – jelentkezik a jubileumi, 20. Országos Étterem Hét. Az éttermek ezúttal is változatlan árakon kínálják majd a 3 fogásos menüsorokat, választhatjuk a 3900 Ft-os Top, a 4900 Ft-os Prémium vagy az 5900 Ft-os Exkluzív menüt is. Budapesten és környékén több mint 60 hely vesz részt az Étterem Héten, köztük olyanok is, mint a St. Andrea Restaurant, a Byblos, a Pesti Chutney, a Kéhli Vendéglő és a Paletta Budapest.   

További infók 

100 óra csillagászat

Nemzetközi Csillagászati Unió idén is meghirdette világméretű kampányát, a 100 óra csillagászatot. Az elnevezés önmagáért beszél: a legnagyobb csillagászati szervezet a lehető legtöbb helyszínen szeretné ösztönözni távcsöves bemutatók vagy más ismeretterjesztő programok megtartására a csillagos égbolt szakértőit. A Svábhegyi Csillagvizsgáló egyedülálló, 4 napos programsorozattal készül: az óriásbolygók távcsöves és űrszondás megfigyelésétől a galaxisokon és mély-ég objektumokon át vezet az út az univerzum csodái felé.

További infók 

Change – Őszi vásár a Plante.-ban

Őszi koszorúk, virágzó terasznövények, dísztökök, virágcsokrok és sok minden más vár minket október 1. és 3. között a Plante.-ban. A szezonális növények kizárólag ezeken a napokon lesznek elérhetőek, ezért érdemes lesz betérni hozzájuk, ha szeretnénk valamilyen különleges szépséget a lakásba az őszi napokra.  

További infók 

Eltörölni Frankot – premier előtti vetítés és közönségtalálkozó

Az Eltörölni Frankot 1983-ban játszódik, a vasfüggöny mögött. Frank, egy underground zenekar frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe. Pszichiátriára kerül, ahol a rendszer az ellenségeit titokban próbálja elhallgattatni. Súlyos trip veszi kezdetét, amely egy társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ.

A film a Venice International Film Critics' Weeken megkapta a leginnovatívabb filmnek járó díjat, illetve Fuchs Benjáminnak ítélték a fesztivál legerősebb, legemlékezetesebb színészi alakításáért járó Starlight díjat is. Az október 1-jei vetítés vendége a rendező, Fabricius Gábor lesz.

További infók 

Jazz, pezsgő, osztriga – Őszköszöntő gasztrokaland a Lágymányosi-öbölben

Október első hétvégéjén hatalmas koccintások, finom falatok és kellemes muzsika mellett hangolódhatunk az igazi őszre a Lágymányosi-öböl dunai szakaszán, ugyanis a SHO Beachen most a jazz, a pezsgő és az osztriga kapja a főszerepet, meg persze mi, akik részt veszünk az őszköszöntő gourmet-mulatságon. (x)

További infók 

Október 2., szombat

Nyitott Főzdék Napja – 2021. ősz

A Nyitott Főzdék Napján újból megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. Október 2-án egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek, ezen a napon ott kóstolhatjuk meg a magyar söröket, ahol azok készülnek.

További infók 

Az apa – exkluzív vetítés

Anthony nyolcvan körüli férfi, egyre mélyebbre süllyed a demencia állapotába. Éppen elmarja maga mellől az ápolóját, amikor lánya, Anna bejelenti, hogy Londonból Párizsba költözik a barátjával. Ha az apa visszautasítja a gondozóját, a lánya kénytelen őt idősotthonba vinni. Anthony állítja, hogy nincs semmi problémája az emlékezőképességével, de egyre jobban kételkedni kezd szeretteiben, és nem tud visszaemlékezni élete fontos eseményeire sem. Elmosódnak a határok múlt és jelen között, eltorzul az idő, eltűnnek az ismerős arcok.

Anthony Hopkins
 Oscar-díjas alakításával Az apa néhány exkluzív vetítés erejéig végre Magyarországon is látható lesz, október 2-án Budapesten, a Művész Art Moziban nézhetjük meg Florian Zeller filmjét.  

További infók 

5. szülinapi örökbefogadó-nap és bundás bandázás

Idén ősszel ünnepli 5. születésnapját az Eszkuláp Állatvédő Egyesület, ebből az alkalomból a Dürer Kertben tartanak örökbefogadó-napot, ahol a legbundásabb gazdikeresőkkel találkozhatunk, és/vagy ajándéktárgyak vásárlásával is támogathatjuk az egyesület működését.  

További infók 

Gyógyító fák – tematikus szakvezetés a Füvészkertben

Ha meghalljuk azt a szót: gyógynövény, legtöbbünknek lágy szárú vagy kisebb méretű növények jutnak először eszébe, mint például a levendula vagy a körömvirág. Pedig nagyon érdekes belegondolni, hogy a hozzájuk képest óriásira növő fák között is – melyek alatt akár nap mint nap sétálunk – mennyi olyan van, amely bír valamilyen gyógyhatással. A Gyógyító fák című séta során a Füvészkert szabadtéri gyűjteményének gyógyító fáit látogathatjuk meg.

További infók

Gardrób Közösségi Vásár

Szombaton az új Gödörbe tér vissza a Gardrób Közösségi Vásár, ahol a használt ruhák mellett táskák, kiegészítők, ékszerek és más csecsebecsék közül is válogathatunk.  

További infók

Tányér- és bögrekerámia-workshop 

Ezen a napon délután négy órától a De ceramics kerámiaworkshopján készíthetünk tányérokat és bögréket. A két és fél órás foglalkozás során fehér és pigmenttel színezett agyagokból készülnek majd a kerámiák, melyekre transzparens máz kerül, így azok ellenállóbbá, vízállóvá válnak. A részvételhez előzetes tudás nem szükséges, minden alapanyag, eszköz és segítség biztosított a helyszínen.

További infók 

Október 3., vasárnap

A Kávé Napja 2021

Szeptember végén számos országban „ünnep” a kávé világnapja. Magyarországon kilencedik alkalommal zajlik majd A Kávé Napja esemény, ahol Budapest legnagyobb kávézójává alakul az Akvárium Klub október 3-án, vasárnap. Pörkölők, kávézók, kávéforgalmazók és baristák avatják be a közönséget a kávé izgalmas világába.  

További infók 

Markett

Vasárnap visszatér a Markett dizájnvásár a Lumen Kávézóba, ahol a megszokott alkotók mellett sok-sok új árussal is találkozhatunk majd.

További infók

Pancs gasztroplacc – szüreti termelői piac

Az Élesztőház udvarán szerveződő Pancs gasztroplacc közösségi piacon október 3-án a szüret kerül a középpontba a szokásos szezonális zöldségek-gyümölcsök, sajtok, házi sonkák és szalámik, pékáruk, szörpök, lekvárok, gyümölcslevek és borok mellett. A piacon ezúttal bográcsos betyárgulyás is készül majd.

További infók 

MFÖEK őszi örökbefogadó-nap

Vasárnap újra örökbefogadó-napot tart a Kőleves Kertben az MFÖEK csapata. Az eseményre most is várnak minden kutyarajongót és professzionális kutyasimogatót, hiszen ezúttal sok gazdikeresőre lehet számítani, köztük már bemutatkozott és meglepetésebekkel is.

További infók 

Ybl Miklós, az építészet nagymestere

Korzózz Velünk október 3-i sétáján kiderül, miként járult hozzá Ybl Miklós Pest pazar panorámájához, majd pompázatos épületeit meglátogatva betekinthetünk a csendes szavú, de szenvedélyesen elhivatott művész páratlan munkásságába. 
 
További infók 

Október 4., hétfő

360 Design Budapest

Október 4. és 10. között a Bálnában második alkalommal rendezik meg a 360 Design Budapest kiállítást, ahol a hazai és a regionális formatervezés sokszínű világát fedezhetjük fel. 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósuló őszi dizájnkiállítás fő üzenete környezettudatosság, az újrahasznosítás és az anyagtudatos dizájn. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar és a regionális dizájnerek kiemelkedő tehetségére.

További infók 

UH Fest 2021

Négy helyszínen több mint 30 fellépővel tér vissza hétfőn hosszú kényszerszünetet követően a kísérleti zenéket előtérbe helyező UH Fest. A fesztivál egyike azon ritka magyarországi eseményeknek, melyeket a kalandvágy vezérel: új utakat, kifejezésmódokat kereső zenészek és a felfedezésekre, meglepetésekre nyitott közönség találkozóhelye.

További infók 

Line Knutzon: Mesteremberek – bemutató

Egy lakásfelújítás – mint tudjuk – maga a rémálom. A nem várt bonyodalmak, a véget nem érő huzavonák sora idegőrlő, és gyakran semmi nem úgy alakul, ahogy az ember reméli. A lakásfelújítás mindig áldozatokkal jár – még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy már tényleg napokon belül elkészülnek a mesteremberek, és a középkorú házaspár végre boldogan élhet álmai otthonában. De váratlanul titokzatos dolgok történnek: építőanyagok, falak, lépcsők tűnnek el, és ez még csak a kezdet…
 
A népszerű skandináv drámaíró, a dán Line Knutzon egyszerre végtelenül szórakoztató és rettenetes helyzetekkel teli darabja az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kortárs vígjátéka, amelyet október 4-én mi magunk is megtapasztalhatunk a Katona József Színházban.

További infók 

Október 5., kedd

30 éves a Budapest Táncszínház // Egyszer visszatérsz

Budapest Táncszínház 2021-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából nagyszabású születésnapi gálaműsort szerveznek. Az est rendezője Földi Béla, a Budapest Táncszínház alapító igazgatója. A két részből álló ünnepi est első felében 5 meghívott koreográfus készít 5 rövid koreográfiát a Budapest Táncszínház táncművészei számára. A meghívott koreográfusok névsora: Barta Dóra, Sághy Alexandra, Egerházi Attila, Fodor Zoltán, Zachár Lóránd. Ők mindannyian Földi Béla tanítványai és korábbi Budapest Táncszínház-tagok. Az est második felében Jiří Pokorný (NDT) Egyszer visszatérsz című koreográfiája látható.  

További infók 

Kötésworkshop kezdőknek

Október 5-én 17 órától kötésworkshopot tart a Montázs Art Caféban Egger Zsófia (Van időm alkotni). A foglalkozás során a kötés alapjaival ismerkedhetünk meg, megtanulhatjuk a szemfelszedést, a sima és fordított kötést és a befejezést, melyek alapján már önállóan könnyebben lehet továbbfejlődni.

További infók 

Papp Sándor Dávid: Dummy

nyelvi manipulációt már az ókorban is ismerték, napjainkat pedig a megtévesztés korának is tekinthetjük. Elképzelhető, hogy észre sem vesszük, miként befolyásolnak és szűrik meg az általunk érzékelt világot az algoritmusok. Az ilyen mértékű manipulálás gyökerei a XX. század politikai és katonai eseményeihez vezethetők vissza.

A Papp Sándor Dávid Dummy című kiállításán bemutatott munkák olyan tevékenységekhez köthetők, amelyek a kreativitás és a manipuláció fúziójaként érik el céljukat. A pszeudo-harcieszközök készítése vagy akár a műcsalis sporthorgászat egyaránt DIY-módszereket alkalmazó cselekvések. Papp Sándor Dávid ezeket veti össze és keres vizuális, illetve tartalmi párhuzamokat.   

További infók

Október 6., szerda

The Rumjacks (AUS), vendég: LochNesz

Legújabb albumával érkezik ismét Budapestre és először az A38-ra napjaink egyik legismertebb kocsmapunkzenekara! Az ausztrál származású The Rumjacks kelta rockfolkmotívumokkal teremt valódi ír pubhangulatot október 6-án.

További infók 

Fonó Szerda: visai táncok

Október 6-án ismét Fonó Szerda Fonó Budai Zeneházban, melynek keretében olyan kezdő és haladó táncosokat várnak, akik egy tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. Az élő zenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással, össztánccal és táncházzal zárul. Ezen az estén a visai táncok lesznek terítéken.

További infók

Címkék