Augusztus 28. és szeptember 12. között a Kortárs Ékszerhét Budapest/Budapest Jewelry Week keretében a Ráth György-villába érkeznek a világ vezető ékszerművészeinek alkotásai. Az eseményen többek közt Gijs Bakker, Lisa Walker, Otto Künzli, Melanie Isverding, Ruudt Peters, Caroline Broadhead, és Giovanni Corvaja ékszereit csodálhatjuk meg.

Az IDOL című nemzetközi tárlat célja, hogy hidat építsen a múlt és a jelen közé, hiszen a tárlat közel 40 év munkásságát öleli fel 12 ország közel 30 ékszertervezőjének munkáival. Az eseménysorozat két hete alatt angol és magyar nyelvű tárlatvezetések, valamint kortárs ékszerek témakörben nemzetközileg elismert ékszertervezők, kurátorok online és személyes előadásain is részt vehetünk. A villában lévő kiállításokon és előadásokon kívül a FISE Galériában és a három Holló Kávéházban is lesznek programok.

A tárlat a múzeum nyitvatartási idejében, belépőjegy megváltása után tekinthető meg. A látogatók a villában az IDOL mellett a múzeum nagy sikerű Dresszkód: Szecesszió című kiállítását is megtekinthetik, ahol szintén megcsodálhatunk néhány szép ékszert és izgalmas kiegészítőt. A múlt és a jelen így még teljesebben kapcsolódnak össze.

Címkék