szabadidő

szerkesztés

Bartók Béla úti szemfényvesztők – Az 52 éves Figaró Bűvészboltban jártunk

Szerzők

  • Nagy Zsófia

2021. 08. 11. 8:49

Szabó István épp olyan Szabó Istvánnak tűnik, mint mások. Ez azonban puszta látszat, figyeljétek csak a kezét! A benne lévő golyó, hopp, eltűnik, a zöld kendő, amit eddig olyan szépen lobogtatott, hirtelen kékre vált. Ez azért lehetséges, mert Szabó István bűvész, ahogy az édesapja és a nagyapja is azok voltak. A család 1969 óta vezeti a Bartók Béla úti Figaró Bűvészboltot, amely aprócska mérete ellenére is megkerülhetetlen, egyedülálló szereplője itthon az előadó-művészeti ágnak. István tehát harmadik generációs szakmabeliként vesz részt az üzletben, két bűvészbarátja, Gombkötő Alex és Szőke Kiss Vince pedig segítenek neki. Magyarország első bűvészboltjában jártunk. Csak tessék, csak tessék, nem csalás, nem ámítás!

We Love Budapest: Hogyan találta ki nagyapád 1969-ben, hogy bűvészboltot fog alapítani Újbudán?

Szabó István:
Nagypapám bejárta egész Európát a saját bűvészműsorával. Elképesztő helyeken, elképesztő társaságokban lépett föl külföldön és Magyarországon is. Akár a szemben lévő kultikus Hadik Kávéház alsó szintjét, a jelenlegi Szatyort is említhetném, ahol a kor híres bűvészeivel, Rodolfóval és egy Paul Potassy nevű figurával adott elő közösen. Külföldön azt látta, hogy vannak bűvészboltok, itt viszont nem volt. Úgyhogy gondolt egy nagyon merészet, és megcsinálta Magyarország első bűvészboltját.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Miért tűnt ez annyira merész húzásnak akkoriban?

Sz. I.:
Ha mi most a bűvészboltban megismerünk egy trükköt, akkor az ehhez tartozó kellék Angliából, Amerikából pillanatok alatt megrendelhető. Erre Magyarországon a hetvenes években még nem volt lehetőség. Tehát nagyapám külföldről egy-egy kelléket hazahozott, itthon pedig kellett találni egy-egy ügyes iparost, aki azt az adott eszközt meg tudta csinálni, gyakran úgy, hogy nem is tudta, mire való. Így az inkognitó is megmaradt. 

Sőt volt olyan, hogy egy kellékhez több iparos is kellett, és mivel a munka meg volt osztva, senki sem találkozott magával a trükkel.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: 52 év alatt gyakorlatilag minden megváltozott e körül a bolt körül, ahogy már említetted, a szakma is más lett. Hogyan sikerül mégis egyfajta folytonosságot fenntartanotok, és melyek a legfontosabb változások?

Sz. I.:
Nyilván jót tett, hogy a határok kinyíltak. Így lehetséges például, hogy minden évben ellátogatunk az angliai Blackpoolba, egy bűvészkongresszusra, ahol több mint 3000 szakmabeli találkozik. Itt amúgy a mai napig vannak olyan német és brit bűvészek, akik felemlegetik édesapámat és nagyapámat. Szóval nyilván megvan ennek a közösségnek az országokon átívelő ereje, amellett, hogy a hazai bűvészek között is van összetartás. Ilyen szempontból én nagyon szerencsésnek érzem magam, mert minket itthon nem lehet kihagyni abból, hogy valaki bűvész legyen, ez így volt 30 évvel ezelőtt is, 10 évvel ezelőtt is, és így van most is. 

Arra is törekszünk, hogy a klasszikus kereskedelmi tevékenység mellett összefogjuk ezt a szakmát, közösséget.

WLB: Mit tesztek ezért a gyakorlatban?

Sz. I.:
Gyakran előfordul, hogy délutánonként bűvészek találkoznak itt, elmondják egymásnak, hogy kinek milyen ötlete van egy trükkre, brainstormingfolyamat indul el. Kéthetente pedig ingyenes workshopokat tartunk, ahol egymást tanítjuk trükkökre. A bűvészet változik, de vannak klasszikus dolgok, amik mindig jól mutatnak. Néha jönnek be hozzánk ide olyanok is, akik azt a konkrét trükköt keresik unokájuk vagy dédunokájuk számára, amit a gyereküknek is vettek.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Mennyire gyakori, hogy generációk alatt öröklődik a bűvészszakma, és téged mi vezetett arra, hogy folytasd a családi hagyományt?

Sz. I.:
Viszonylag ritka, hogy a szakma öröklődik, és én nagyon hálás vagyok azért, hogy engem se nagypapám, se édesapám nem tolt és nyomott, hogy na, nekem bűvésznek kell lennem, hanem én magam szerettem bele gyerekként ebbe a műfajba.

WLB: Nagyapád kezdte a vállalkozást, ő sajnos 2012 óta nincs közöttünk, de szinte az utolsó napjáig aktívan részt vett a bolt életében. Mi mozgatta őt, miért lehetett ez a bolt a szenvedélye?

Sz. I.:
Borzasztóan motiválta a bűvészek, a fiatal bűvészgeneráció támogatása. Halála előtt pár nappal itt volt még a boltban, a mindennapjai része volt a szakma és az üzlet. Nem feltétlen ült itt a pultban és bűvészkedett aktívan, de 88 évesen minden délután eltöltött itt 3-4 órát. Én például akkortájt gyakoroltam egy manipulációs rutint golyókkal. Ő itt ült a sarokban, elkezdtem neki mutogatni a trükköt, és olyan fantasztikus meglátásai voltak, hogy elképesztő. Valószínűleg ezért övezte őt tisztelet a hazai szakmában.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: A boltot később édesapád vette át. Hogyan folytatta a családi hagyományokat?

Sz. I.:
Ő is fontos kulcsfigurája volt a boltnak és a hazai bűvészetnek. Pedig kezdetben nem is érdekelte a szakma, inkább zenélni akart. Akkortájt az előadásokon nem hangszóróról ment az aláfestés, hanem valaki a háttérben elkezdett zenélni. Édesapámnak pedig volt egy tangóharmonikája, ami alkalmas volt erre, úgyhogy ő nagyon fiatalon ezzel kísérte az akkori bűvészeket a fellépéseken. Egészen addig, amíg külföldről kezébe került egy kártyabűvészeti könyv, és azt látta, hogy a korábbi, már nagyon jól ismert irányzatokkal szemben ez valami más. Hiába, hogy itthon sokan lenézték ezt, neki megtetszett. 

Elkezdett olyan trükköket csinálni, amit Magyarországon még senki sem látott, végül ő volt az első, aki a Fővárosi Nagycirkuszban hivatalos bűvészvizsgát tett nem színpadi, close-up bűvészszámmal. A close-up bűvészet a szakmának az az ága, amikor kisebb közönségnek, gyakran interaktív módon mutatnak be trükköket. A csoda úgymond a néző kezében történik.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Gondolom, többféle bűvész létezik, mindenki mást szeret ebben a művészetben. Téged mi motivál, miért követted édesapádat és nagyapádat a pályán?

Sz. I.:
Egy ilyen közösséget se tapasztaltam, ami annyira befogadott volna, mint a bűvészeké, ez egy elképesztő csoda önmagában is. A másik elképesztő csoda, amikor látom, ahogy a közönség, mondjuk, 400 néző egyszerre reagál. Egyszerre lesz óriási csönd, és amikor vége a műsornak, egyszerre tapsolnak. Ez fantasztikus élmény. Annyiféle embernek adunk elő, a fontos politikusoktól elkezdve hétköznapi arcokig, de amikor megtörténik a csoda, akkor mindenki ugyanarra a szintre kerül, mindenki ugyanazt az élményt éli meg. Önkifejezési formaként tekintek a bűvészetre, ahol magamból is átadok egy darabot. Én gyermekszínpadi programokat nem is vállalok, mert kifejezetten a felnőttek között élem meg az önkifejezést. Ekkor nem kell a gondolatokat leegyszerűsítenem. Ha teljes valójában meg tudom ezeket a dolgokat mutatni, akkor igazi csoda a csoda.

Balról - Alex, István és Vince

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Gombkötő Alex és Szőke Kiss Vince, a boltban dolgozó bűvészek

A két barát szakma iránti szenvedélye még gyermekkorban, egy bűvészdobozzal vette kezdetét, amit Vince kapott. A fiú egy ismerőse kedvéért kezdett el a dobozban található trükkökkel foglalkozni, később az iskolában is bemutatta ezeket. Itt találkozott Alexszel, aki hónapokig kérlelte barátját, tanítsa meg neki a mutatványt. Vince végül engedett a kérésnek. A többi történelem. Azóta mindketten profi bűvészként is tevékenykednek tanulmányaik mellett. Alex a budai Várban tart angol nyelvű színpadi előadásokat nagyobb publikum előtt, míg Vince inkább a close-up bűvészetben jeleskedik. Alex közel három éve, Vince néhány hónapja dolgozik a boltban.

WLB: Tanulható amúgy ez a szakma?

Sz. I.:
Nincs Magyarországon bűvészegyetem. A művészet szót már használtam, most használom a tudományt is. Elképesztő szakirodalma van a bűvészetnek, ez egy folyamatosan megújuló, inspiratív forma. Másrészt ez megmaradt egy olyan klasszikus előadó-művészetnek, ahol a legtöbbünknek van egy mestere, aki személyesen vezet a kijelölt úton. Nagyapám kicsit mindenkinek a tanára volt. De például van egy idősebb, hetvenkörüli bűvész, Sugár Péter, őt mindenki a hazai szakmában tanár úrnak szólítja.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Hogyan lett a bolt neve Figaró?

Sz. I.:
A nagypapám eredetileg fodrászmester volt, egyik vendége volt profi bűvész. Tőle tanulta a trükkjeit. Akkortájt minden bűvész valamilyen karakterszámot csinált, nagyapám pedig úgy ment a világbajnokságra, turnékra, hogy kitalálta magának a fodrászatra utaló Figaró művésznevet, és különböző fodrászkellékeket használt a műsorában. Volt egy 10 perces versenyszáma, amiben ollók tűntek el, fésűk jelentek meg. A nemzetközi bűvészéletben sokan egyáltalán nem is tudták, hogy mi az eredeti szakmája.

A bűvészboltról számokban

A boltban 400 mutatványt tartanak, amivel többféle vásárlói réteget tudnak megszólítani. Az abszolút kezdőtől a 15-20 éves színpadi gyakorlattal rendelkező szakemberig mindenki találhat magának izgalmas kellékeket. Az áru egy része Amerikából érkezik, a fiúk pedig lelkesen segítenek a kiválasztásban és a használatban. Az árak szintén változók: az olyan, egyszerűbb kellékek, mint a mágikus színező (1500 Ft) vagy a fáklyából rózsa (2500 Ft) már néhány ezer forinttól elérhetők, de 34 900 Ft-ért lebegő asztalt is vásárolhatunk.

WLB: Szerinted hogyan és meddig fog folytatódni ez az 52 éves történet? Lesz, aki átveszi tőled a boltot?

Sz. I.:
Szeretném, ha a gyerekem – hogyha lesz – is foglalkozna bűvészettel. Nem fogom erre kényszeríteni, de szerintem ha megfelelő módon mutatom meg neki, hogy milyen csoda van ebben, akkor majd ő is élvezni fogja. Amúgy pedig itt vagyunk 52 éve, én azt szeretném, hogy itt legyünk még a következő 52-ben is. Azt szeretném, hogy azoknak, akiknek most még fogjuk a kezét és vezetjük őket a bűvészetben, a legnagyobb színpadokon, tehetségkutatókban jelenjenek meg.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

WLB: Elképzelhető, hogy egyszer hatalmas franchise lesz a Figaróból vagy akkor elveszne a trükkök varázsa?

Sz. I.:
Nekünk, hármunknak ez a szenvedélyünk, és minél több ember csinálja és szereti, annál jobban örülünk. A bűvészet mindig is arról szólt, hogy egy hétköznapi tárggyal csinálunk valami újszerűt, és ez annyit jelent, hogy ha van egy okostelefon, akkor azzal tudunk még valamit változtatni, ami egy másik embernek, egy átlagembernek nem jut eszébe. Egy nagyobb bolt átváltoztatná kicsit a játékszabályokat, ugyanakkor nemcsak a mutatvány, hanem az előadása is érdekes. Külföldön is látunk bűvészeket, akik ugyanolyan trükköket csinálnak, amiket mi, de annyira kreatív és eltérő módokon, hogy az se lenne baj, ha minden ember bűvészkedne. Csak kitágítaná a lehetőségeket.

Fotó: Szabó Gábor - We Love Budapest

Hasonló tartalmak

Admin mode