A Római-part a vendéglátás szempontjából szinte kimeríthetetlen lehetőségekkel bír. Jó hosszan elnyúlik, így van hely bőven, különböző hangulatú részei vannak, és persze özönlik oda a nép, ha jó idő van. A legújabb hely, ami a Rómaira kilátogatók kegyeit keresi, a nyár elején megnyitott A Part, ami egy jókora kert nagyrészt árnyas helyekkel, diófával, nyugival, hamburgerekkel és finom italokkal. Külön érdekesség, hogy a jókora kert nem közvetlenül a parton van, hanem kissé eldugva néhány ház mögött, amire ráakadni maga a jóleső meglepetés.

A Part fekvése kimondottan érdekes, bár elsőre talán kicsit megnehezíti az oda tartók dolgát. Egy hosszan – a Nánási út és a Római-parti sétány között – húzódó telek közepén találjuk a tényleg méretes kertet, amit azonban se az egyik, se a másik bejárattól nem látni, ha csak benézünk onnan. 

A hely hivatalos címe Nánási út 11., és ha megáll az ember a kapuban – bár jól láthatóan ki van írva, hogy ott van A Part –, mégis bizonytalanul indul befelé, mert csak pár lépést követően pillantja meg a különféle asztalokkal, padokkal és székekkel teli kertet. A másik irányból még nehezebb a dolgunk: onnan messzebb esik a kert, az a kapu nem mindig van nyitva, és egyelőre még nincs kiírva rá, hogy mögötte találjuk. A part felől jobban és kényelmesebben megközelíthető, mint a Nánási út felől. 

A júniusban megnyitott hely legnagyobb vonzerővel bíró része természetesen a hatalmas kert, aminek napsütötte és fás, árnyékos része is van bőséggel. Az ember megpillantja a kertet, ami azonnal mágnesként kezdi vonzani magához, és eszébe sem jut nem leülni valahova. Ekkor már csak azzal törődik, hogy megtalálja a maga számára legtökéletesebb asztalt és széket.

A Part szemmel láthatóan nincs még teljesen kész. A kert már rendben van, a közepén ott áll egy hamburgereskocsi – de grillételeket is ehetünk –, és van a helynek egy belső, zárt, romkocsmás hangulatú része is, akár ott is leülhetünk. Épülőfélben van viszont még a jókora borospult. Simán el lehet ott tölteni egy könnyű délutánt vagy kora estét, amikor még a lampionok is fényre derülnek. 

A Parton semmi sem fogja megzavarni a nyugalmunkat. Ehetünk, ihatunk kedvünkre, érkezhetünk kerékpárral, egy jó könyvvel, családdal vagy kutyával. Akár még dolgozni is lehet itt, bár csak akkor, ha délutánosok vagyunk, és már nem a hét elején járunk: az este 11-ig nyitva lévő A Part délután 2-kor nyit, hétfőn és kedden viszont egész nap zárva tart. Elvégre nekik is jár a heti két nap pihenés. A többi öt napon pedig mi, vendégek pihenünk meg náluk.

Címkék

Elérhetőségek

A Part 1035 Budapest, Nánási út 11. Facebook-oldal