Segítő szándékkal – A 140 éves Magyar Vöröskereszt története

A Nemzetközi Vöröskereszt ötlete egy svájci üzletember fejéből pattant ki. Jean Henri Dunant nagyon sokat utazott hosszú élete során, és egy alkalommal magától III. Napóleontól kellett üzleti okmányokat beszereznie annak érdekében, hogy sikerrel járjon. Az uralkodó épp az osztrákokkal háborúzott olasz földön, Dunant pedig a helyszínre utazott, hogy találkozzon III. Napóleonnal. Az üzletember pont akkor érkezett meg – 1859-et írunk –, amikor a solferinói csata zajlott, mely a kor legvéresebb csatája volt. 40 ezer sebesült és halott maradt hátra a harctéren. Dunant nemcsak a csatát nézte végig, hanem azt is, amint utána szerzetesek egy jelentős csoportja végigjárja a harcmezőt és mindenkinek, aki még él és mozog, megpróbálnak segíteni. Ez annyira megindította, hogy az élmény hatására szervezőmunkába fogott, melynek végeredményeként 4 évvel később, 1863-ban létrejött a Nemzetközi Vöröskereszt.

A solferinói csata utáni mentést a fekete ruhájukon vörös keresztet viselő kamilliánus szerezetesek végezték el. A rend alapvető feladata a betegek szolgálata, gyógyítása és ápolása volt. A fehér alapon vörös színű kereszt, a Vöröskereszt jelképe egyfelől innen jött, másfelől pedig Dunant svájci származására is utalt, hisz az Svájc zászlajának inverze. Az 1864. augusztusában aláírt Genfi Egyezményhez, ami a Vöröskeresztet is megerősítette, alapból 12 ország csatlakozott, majd mások is követték példájukat. A Nemzetközi Vöröskereszt jelenleg a Föld legnagyobb és legkiterjedtebb humanitárius közössége. 192 országban több mint 650 millió ember életére van jelentős befolyással, és világszerte 14 millió önkéntessel, valamint hivatásos szakemberrel dolgozik 7 alapelv figyelembevételével: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség. Nem mindenhol a keresztet használják jelképnek, hanem van, ahol a félholdat (muszlim országok), és van, ahol a kristályt (pl. Izrael, Eritrea). 

A Magyar Vöröskereszt közvetlen elődjének számító Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egylet 1881. május 17-én alakult meg, vagyis akkor egyesült egymással az egy nappal korábban, a Magyar Nemzeti Múzeumban életre hívott Vörös-Kereszt Férfiegylet és a Magyar Országos Segélyező Nőegylet. A történet azonban már jóval korábban elkezdődött itthon. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején alakult meg a Honvédápolói Egylet, melynek orvosok, ápoló nővérek, diákok és fegyvert fogni nem kívánó férfiak voltak a tagjai. Elég hamar egy fontos támogatót is szereztek maguknak Kossuth Zsuzsanna személyében, aki egyfelől a nagy magyar államférfi, Kossuth Lajos egyik húga volt, másfelől pedig a tábori kórházak főápolónője. Az egylethez rengetegen csatlakoztak országszerte. A szabadságharc leverését követően az egyletet beszüntették, tagjait börtönbe vetették annak ellenére, hogy nemcsak a magyar vitézeket látták el, hanem mindenkit, az ellenség katonáit is. Ferenc József nem szerette volna, ha bármilyen formában a magyarokra vetül némi pozitív fény és megértés a külföld irányából, pedig lett volna miért. Az egylet ugyanis pontosan azon elvek mentén működött, melyek később aztán a Nemzetközi Vöröskereszt elveivé is váltak. Egyébként nemcsak nálunk működtek hasonló szervezetek, hanem másfelé is Európában, viszont a mi egyletünk volt a legszervezettebb.

Az 1867-es kiegyezésig nem történt semmi érdemleges, ám akkor az Osztrák-Magyar Monarchia csatlakozott a Genfi Egyezményhez, ami maga után vonta azt is, hogy létrehozzák a Nemzetközi Vöröskereszt helyi szervezetét. A magyarok viszont ragaszkodtak hozzá, hogy ezt ne felülről és külföldről szervezzék meg, hanem függetlenül és önállóan a magyar állam. Ebben a folyamatban pedig a Központi Segélyező Nőegylet járt az élen, amelyik ekkor határozta el, hogy országos szervezetté alakul, amire 1879-ben került sor, ekkor vették fel a Magyar Országos Segélyező Nőegylet nevet, fővédnöknek pedig megnyerték maguknak Erzsébet királynét, vagyis Sisit. Mivel a Nemzetközi Vöröskereszt eszméinek terjesztésében oroszlánrészt vállaltak, ez a szervezet tekinthető a Magyar Vöröskereszt igazi elődjének.

1881 májusában megalakult tehát a Magyar Vöröskereszt, ami egy évvel később lett a nemzetközi kötelék része, áldásos tevékenységüket pedig két évvel később, 1883-ban a Nemzetközi Vöröskereszt II. kongresszusán már méltatták is. A szervezet pedig azóta is megállás nélkül és háborítatlanul működik, de azért közben is történt két fontos változás. Az egyik, hogy a Magyar Vöröskereszt 1919-ben lett tagja a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének. A másik pedig egy 1992-es döntés, melynek értelmében a Magyar Köztársaság mindenkori elnöke a Magyar Vöröskereszt fővédnöke. És hogy mivel is zárhatnánk a történetmesélést? Természetesen azzal, hogy még legalább további 140 évet kívánunk ennek a nagyon fontos munkát végző, humanitárius társadalmi szervezetnek, a Magyar Vöröskeresztnek.