Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

látnivalók és kultúra

szerkesztés

Volt idő, amikor 130 méteres felhőkarcolót álmodtak Budapestre – A magasházak története

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2021. 05. 12. 13:21

Azt gondolnánk, hogy a magasházak és a felhőkarcolók világa valami egészen új hóbort a városban, holott már az 1900-as évek elején is születtek elképzelések, milyen lenne Budapest, ha 60, 80 vagy akár 130 méteres házak magasodnának egyes pontjain. Ezek persze sokáig látványos tervek maradtak, amik közül volt, amit kifejezetten csak a fantázia szült, és volt, amit a világháború akasztott meg. A szocializmus idején ismét berobbant a magasházláz, az utópisztikus terveket végül megvalósult épületek követték, felépült a SOTE Elméleti Tömbje, a SZOT-toronyház és az újpalotai víztoronyház, mára pedig megjelent a városképben egy 120 méteres felhőkarcoló, amit akár Kőbánya alsóról is láthatunk.

Az elmúlt időszakban sokan sokfelé sétáltunk a városban, lassan kívülről fújjuk a kedvenc útvonalaink látnivalóit, azonban a Duna-parti korzózásunk egy ideje új látvánnyal gazdagodott, már nem csak a Gellérthegy lombos fáiban, a Lánchíd vagy a Szabadság híd formáiban vagy a rakparti épületekben gyönyörködhetünk. Az eddig megszokott panoráma kiegészült egy szokatlanul magas toronnyal, ami még nem érte el a legmagasabb pontját, a 120 métert, de lehet, hogy egyelőre még tájidegen jelként ékelődik a látképbe. A Kopaszi-gáton épülő MOL Campus egy egészen új világot hozott Budapest életébe: az amerikai vagy ázsiai nagyvárosok felhőkarcoló-negyedeinek egy szeletét, és hiába tűnik úgy, hogy a magas épületek tervezése a 2000-es évek mániája nálunk, ha egy kicsit elmélyedünk a témában, egészen elképesztő terveket találunk akár már 1920-tól.

Az épülő MOL Campus a Lágymányosi-öbölnél

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Nem olyan új keletűek a budapesti felhőkarcoló-álmok, mint hisszük

Az elmúlt évszázadban többször felmerült Budapesten a magasházak építésének ötlete, de igazán nagy igény sosem volt rá, hiszen akkor még bővelkedett üres telkekben a város, és a magántőke is inkább paloták, bérházak építésében gondolkozott, úgyhogy a toronyházak ábrándja inkább az építészek és a várostervezők lelki szemei előtt lebegett.

Bár a magasházak elterjedésének eleve gátat szabott egy 1914-es építési szabályzat, ami 25 méterig – ez 7 emeletnek felel meg – engedélyezte az épületek magasságát a belső, zárt sorú beépítésű övezetekben. Viszont a Milyen lenne, ha…? kérdés megválaszolására 1926-ban kiírtak egy ötletpályázatot a Gerbeaud-palota kialakítására, amelyre Árkay Bertalan 45 és 60 méteres, a Váci utcára néző, aszimmetrikus tornyokat képzelt el.

A SZOT-toronyház és az Agora-tornyok

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

80 méteres tornyok az Erzsébet tér környékén?

A fenti pályázat eleve meg sem valósult volna, nem úgy, mint az Erzsébet tér átalakítása és az új Városháza épülete a Madách tér környékén, és ekkor vált általánossá itthon a felhőkarcolók kérdése is. Kaffka Péter építész a Bazilika és a Deák téri evangélikus templom közé, az Erzsébet térre helyezte volna az új Városháza felhőkarcolóját, a két főút lezárását is toronypárral szerette volna megoldani, és a Madách térre is hasonlókat gondolt. Ezt a szökőkúttal, parkokkal és felhőkarcolókkal megtoldott tervet a Főváros 1929-ben el is fogadta.

Az Erzsébetvárost átszelő sugárút pályázatára toronyházak hada érkezett be, bár a zsűrit nem mozgatták meg a hatalmas üvegfelületek és a dísztelen homlokzatok, amik között 80 méteres felhőkarcoló is volt – bár hivatalosan csak 150 métertől minősül egy épület felhőkarcolónak, nálunk már ezeket az épületeket is annak hívták. Gregersen Hugó, aki később kifejezetten a toronyépületekre specializálódott, még az akkoriban legutáltabb épületnél, az Anker-palotánál is magasabb, 27 emeletes toronyházat tervezett az Erzsébet körútra. És nem állt meg itt, a Szent Rókus Kórház helyére egy árkádsoron álló, 34 emeletes tornyot tervezett.

„Bombasztikus ízléstelenség” a Fiumei úton, toronykísérletek Lágymányoson

„Nincs a városnak olyan pontja, ahonnan ezt az izléstelen, hivalkodó, cifra tornyot ne lehetne látni, amelynek minden egyes téglájában a munkásnép életének és egészségének egy része van eltemetve” – írta 1931-ben Szélpál Árpád a Népszavában a Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint felépült OTI-székház (Országos Társadalombiztosító Intézet) tornyáról.

Ez az 1935-ös pályázat nem is volt olyan messze Budapest, az ország, sőt egész Európa legmagasabb középülete, az OTI megépültétől, ami a maga 70 méterével komoly társadalmi és sajtóvitát generált. A messziről is jól látható, 18 emeletes épület terve már a hatóságot is meglepte, és csak azért engedték át a 25 méteres határon, mert a speciális kialakítású biztonsági ablakok terve meggyőzte őket. Ma hiába keressük ezt a tornyot, az egy nap alatt megkötő bauxitcement használatáról az évek során kiderült, hogy használata nem olyan jó mulatság, mert a szilárdsága megkérdőjelezhető, emiatt a „bombasztikus ízléstelenséget” visszabontották. 

Az OTI-székház mára elbontott tornya

Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

A pályázatokban mindig egy-egy városnegyed középpontját, egy út vagy tér városképi hangsúlyát adó jelként jelentek meg a felhőkarcolók, ebből a sorból nem maradhatott ki a lágymányosi negyed sem. Klebelsberg Kuno a fővárosi természettudományi egyetemek részére egy független elméleti és kutatóközpont megépítését indítványozta, erre dolgozta ki Pogány Móric a Fiatalság városa névre hallgató új városrész tervét Kelenföldre. Itt egy 58 méteres torony szimbolizálta volna a tudományt, ám Maróti Géza sokkal merészebb ötlettel rukkolt elő: 4 darab 60 méteres, atlantiszi, mexikói, jeruzsálemi és turáni mintákkal díszített toronnyal. 

De a négy toronynál is extrább az a koncepció, amivel Lechner Jenő a Budapest fürdőváros-projektet szerette volna megoldani. A Duna-korzó folytatásaként egy nagyszabású fürdősétány kialakítását tervezték, ennek közepére a „magyar történelem tornyát” szerették volna felépíteni. Erre jött a 130 méteres felhőkarcoló, ami a Belgrád rakpart házai között magasodott volna, előképei között a Szent Márk tér óratornya volt. 

A SOTE Elméleti Tömbje

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Az Agora tornyai az Árpád híd új városközpontjánál

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

A szocializmusban beindult a toronyházmánia

A II. világháború elsodorta a felhőkarcoló-álmokat, de a szocializmus alatt ismét előkerültek a régi tervek, bár az amerikai előképeket felváltották a moszkvai minták. Az 50-es években kisebb konferenciát is szerveztek a magasházak fontosságáról, ahol megállapodtak abban is, milyen szempontok szerint építhető Budapesten – vagy más nagyvárosban – toronyház. Az építkezéseknél ekkor még jobban figyeltek a városépítészeti hangsúlyokra, de már felmerültek a Nyugati tér és az Árpád híd hídfőihez építendő magasházak.  

A 60-as években már az is szóba került, hogy ahol a városépítészeti hangsúlyok indokolják, a történeti városszövetben is kapjanak engedélyt a környezetükből kimagasló épületek. Ennek örömére elkészült a 12 emeletes Hungarotex-székház és egy 15 emelet magas lakóház az Alagút utcában – utóbbi engedélyezését később a városépítész, Heim Ernő is megbánta. 

A SOTE Elméleti Tömbje sokáig a város legmagasabb épülete volt

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Budapest sugaras-gyűrűs városszerkezetének fontosabb metszéspontjaiba az akkori urbanisztikai koncepció szerint több magasházat és középmagas lakóépületeket is terveztek. A Váci út és a Róbert Károly körút metszéspontjában felépült SZOT-székház a maga 73 méterével a legmagasabb épületek egyike volt a 70-es években, és meglepő, de magassága nem a városképre gyakorolt hatása miatt került előtérbe, hanem a liftkérdéssel: mi lesz, ha elromlik és fel kell gyalogolni a 15. emeletre? 

A monoton városszövetet szerették volna megváltoztatni a Nagyvárad téri csomópontba tervezett magasházzal, és 83,65 méterével sokáig a SOTE Elméleti Tömbje volt a legmagasabb középület Budapesten. Ez az ötéves terv egyetlen, nem termelő jellegű nagyberuházása volt, az épületben az orvosi egyetem nyolc elméleti tanszéke, kutatólaborok és intézeti irodák kaptak helyet. 

Az Agora-tornyok

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

Tornyok az Árpád hídnál és egy 120 méteres jel a Lágymányosi-öbölnél

Az Árpád híd pesti hídfőjének környéke már régóta ott volt a fejlesztők és az építészek figyelmében. A Finta-féle Teve utcai rendőrpalota 1997-es megépítése után már felmerült, hogy toronyházakkal és felhőkarcolókkal építik be a területet, de erre egészen a közelmúltig várni kellett. Azóta viszont felépült egy új városközpont, az amerikai felhőkarcolók világát idéző tornyokkal – pár éve még ezek magasságáról és szükségességéről is éles viták folytak, de nem akkorák, mint amekkora a Kopaszi-gátnál épülő MOL Campust kíséri. Az Agora tornyai Budapest azon területére épültek, ahol akár 90 méteres magasházak építése is engedélyezett, ám végül a legmagasabb torony sem éri el ezt a határt. 

Új panoráma alakul a MOL Campus tornyával

Fotó: Koncz Márton - We Love Budapest

A Lágymányosi-öbölnél épülő MOL Campus az ország legmagasabb irodaépülete lesz, ami hasonló felháborodást vált ki városlakókból és építészekből egyaránt, mint anno az OTI-székház. A torony még nem érte el azt a bizonyos 120 métert, de a város különböző pontjairól már markánsan észrevehető. A Vigadó téren villamosra várva, a Gellérthegyet nézve már ott magasodik a torony, de a pesti belvárosi Duna-partról lényegében mindenhonnan látszik, ahogy a Margit híd budai hídfőjétől és a Gellérthegyről nézve is erősen megbontja az eddigi panorámát. 

Vannak a világban olyan helyek, ahol a toronyházak uralta negyedeknek van létjogosultságuk, New York, Chicago vagy Szaúd-Arábia felhőkarcolói nem tájidegen szobrokként hatnak. Viszont érdekes kérdés, hogy egy európai nagyváros világörökségi városképébe valóban szükség van-e bizonyos magasságot meghaladó épület tervezésére. A MOL Campus tornya már most átalakította a fővárosi látképet, ami a belvárosból szemlélve tényleg radikális változás.

Hasonló tartalmak

Admin mode