Hamarosan személyesen is újra látogathatjuk majd a mozikat, színházakat és a különböző rendezvényeket, de egyelőre még többnyire online tartják meg a legtöbb eseményt. A kimozdulásra a megfelelő óvatosság betartása mellett azért így is lesz lehetőség a következő napokban is, elsősorban a kiállításoknak, piacoknak és kirándulásoknak hála. Ezekből is, valamint a már említett online programokból is válogattunk nektek – ahogyan már megszokhattátok.

Április 29., csütörtök

Nemcsak drámákból, hanem az elmúlt egy év észt animációs és dokumentumfilmes terméséből is válogat az április 29. és május 4. között, a Művész Art Mozi, a Toldi Art Mozi, a Corvin Mozi, az Észt Intézet, a Puskin Art Mozi, a Kino Cafe Mozi és a Tabán artmozi szervezésében érkező Észt Hét, melynek az idei évben a Művész Távmozi ad otthont. A vetítések után levezetésképpen lehetőségünk nyílik a filmek alkotóival beszélgetni.

További infók 

Rendhagyó, online gálaműsorral köszönti a tánc világnapját a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház április 29-én. A műsort a 2019-ben díjazott művészek produkcióiból állították össze, és bemutatják 2020 díjazott alkotóit, művészeit is.

További infók 

TRIP WebSzínházában szintén a tánc világnapja alkalmából, április 29-én egész nap ingyenes tánc- és színházi előadásokkal várnak minket!

További infók

Április 29-én, Térügyek címmel nyílik új kiállítás a Ludwig Múzeumban. A tárlat célja a fizikai és digitális jelenlét kapcsolatának és egymásra utaltságának elemzése modern, konceptuális és kortárs műveken, valamint manifesztókon keresztül. A számítógép megjelenése előtti és utáni művészeti pozíciókban médiumuktól függetlenül közös, hogy a tudomány és technológia fejlődését, annak társadalmi hatását a tér fogalmán keresztül vizsgálják, amivel a tapinthatóan létező és a megfoghatatlan digitális kölcsönös függésére mutatnak rá.

További infók

Kék Bolygó Alapítvány a Föld napja alkalmából 5000 érdeklődő számára teszi ingyenesen elérhetővé április 29-én, 18 órától a világhírű etológus és csimpánzkutató, Dr. Jane Goodall különleges életét és munkásságát bemutató dokumentumfilmet.

Dr. Jane Goodall tudósként érkezett egy 1986-os konferenciára, és miután szembesült a csimpánzokat fenyegető veszély valós mértékével, aktivistává vált, ettől kezdve a csimpánzok megóvásáért dolgozott. A Remény című film ezzel a kritikus átalakulással kezdődik, és Jane-t három évtizedes munkáján keresztül követi. Dr. Jane Goodall évente több mint 300 napot utazik, találkozik a zanzibári iskolás gyerekektől kezdve a Szilícium-völgy technikai óriásain át Harry hercegig, miközben bölcsesség és humor segítségével terjeszti a remény üzenetét.

További infók 

One Way Ticket to Anywhere nyílik Szinyova Gergő harmadik egyéni kiállítása a Kisteremben, melyen a művész legújabb festménysorozata látható. A kiállítás 2021. április 29. és június 4. között látogatható nyitvatartási időben. 

További infók 

Április 30., péntek

Április 30-án ünnepeljük a magyar film napját: idén lesz 120 éve annak, hogy bemutatták az első „megrendezett” magyar filmet, A táncz-ot. A Budapesti Távmoziban egész nap csak hazai alkotásokat vetítenek ezen a napon, a virtuális vászonra kerül többek között a Testről és lélekről, az Aurora Borealis – Északi fény, a Hét kis véletlen, valamint a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film is.

További infók 

Április 30-án, 20 órától az Ida Nielsen & Band 2019-es koncertjét közvetíti újra a Müpa Home. Sokat elárul Ida Nielsen tehetségéről és kvalitásairól, hogy 2010 augusztusában Prince meghívta zenekarába, a The New Power Generationbe, amellyel egészen haláláig turnézott. Emellett egy másik Prince-csapat, a 3rdeyegirl tagja is volt. Az utóbbi években szólókarrierjére összpontosított: 2018 őszén jelentette meg Time 2 Stop Worrying (Bout The Weird Stuff) című, az oldschool funkot a nu soullal és a hiphoppal ötvöző lemezét. A dögös-zúzós számok mellett gyönyörű balladákkal is elvarázsol a Nielsen irányította csapat, melyben az együttes vezetője többféle hangszert is megszólaltat.

További infók

Ugyanezen a napon, 19 órától Radnai Márk Mady Baby című darabjának előadását streameli a SzínházTV. 

Egy nehéz körülmények között élő bukaresti lányt, Madalinát az Írországban élő barátja ráveszi, hogy költözzön ki hozzá. A repülőtéren a lány találkozik egy másik román fiúval, aki szintén Írországba indul szerencsét próbálni. Pár hónappal később találkoznak újra, amikor Madalina már prostituáltként dolgozik. A három fiatal szövetséget köt, megegyeznek, hogy bármi történjék is, ők együtt maradnak, együtt dolgoznak és segítik egymást. A két fiú kihasználja a lányt, akire kezdetben csak tárgyként tekintenek, végül áldozatot csinálnak belőle.

További infók 

Az arab világról, a közel-keleti régió nehéz helyzetéről és a menekültválságról sokat hallottunk már. A médiából érkező hírek azonban sokszor torz lencsén keresztül mutatják be ezt a témát. Kik ezek az emberek valójában, milyen az életük, milyen a kultúrájuk? Hölvényi Kristóf szabadúszó fotóriporter is erre volt kíváncsi, amikor úgy döntött, karrierjét ennek a területnek szenteli. Arab szakra is azért járt, hogy egyfajta hidat képezhessen a két kultúra között. Április 30-i előadásán rengeteg képpel és a hozzájuk tartozó érdekes, sokszor szívbe markoló történetekkel mesél nekünk az arab világról és az ottani emberek sorsáról. Az esemény regisztrációköteles, ugyanis a jelenlegi helyzetre való tekintettel, a Dokubrom Galériában 10 főnek tudnak lehetőséget biztosítani a részvételre. A vetítést online is közvetítik, hogy senkinek se kelljen lemondania a tanulságos élményről.

További infók 

Május 1., szombat

zázhuszonöt éve, 1896. május 1-jén Jókai Mór A Barangok, vagy a peoniai vajda című darabjának díszbemutatójával nyitotta meg kapuit a Vígszínház. Az azóta eltelt 125 évben a színház társulata 1443 premiert tartott, több ezer művész fordult meg a színpadokon, és közel ötvenmillió néző tapsolhatott a sikereknek. A jubileumi évben a Vígszínház számos meglepetéssel várja a közönséget. Az ünneplés május 1. és 8. között múltidéző, ingyenes online vetítéssorozattal kezdődik. A jubileumi közvetítéssorozat minden este 19 órától a Vígszínház online felületén követhető.

További infók 

Május 1-jén, szombaton reggel 8 órától, délután 1-ig vár minket a Római-parti piac, hogy kezdjük együtt a hétvégét, töltsük fel a polcokat, vigyük haza a fenséges ízeket és érezzük jól magunkat. Lángoshamburgersült kolbász már helyben fogyasztható, míg az asztalokon sorakozó finom portékák mellett kézműves termékek sokasága is vár ránk.

További infók 

budafoki Pincejárat legkeresettebb programjai közé tartoznak a Garbóci László helytörténész által vezetett tematikus séták. Hogy a korlátozások miatt se kelljen lemondanunk róluk, elindult a Virtuális Helytörténeti Séta sorozat a Bornegyed YouTube-csatornáján. A filmek korabeli képekfotográfiákfilmhíradó részletekanimációk felhasználásával szemléltetik, vagy éppen színesítik a helytörténeti beszámolókat. A sorozat epizódjaiban bemutatnak nehezen hozzáférhető, ritkán látható dokumentumokat is. A sorozat következő, május 1-jei epizódjában a Borváros és a Pestiskápolna kialakulását és történetét ismerhetjük meg.

További infók 

Május 1-jén, 20 órától A kalóz című balettelőadást láthatjuk az Opera Otthonra műsorán. A balett cselekményét az angol romantikus költőnemzedék óriása, Lord Byron 1814-es híres verse, A kalóz inspirálta. A kalandokkal teli, feszülten izgalmas történetben éppúgy helyet kap a szerelem, árulás, életveszély, hajótörés, mint a végső megmenekülés. A Byron-műnek akkora sikere volt, hogy a balettmesterek nem sokkal a vers megjelenése után, már az 1820-as években több helyen színpadra vitték. Az 1856-os párizsi előadás szenzációja a hajótörés színpadtechnikai megoldása volt. A kalózkapitány és a rabszolgalány különös szerelméről szóló történethez Adolphe Adam írt zenét. A koreográfiát a legendás Marius Petipa és Konsztantyin Szergejev alkotása nyomán Anna-Marie Holmes és Solymosi Tamás dolgozta át és igazította a Magyar Nemzeti Balett táncosainak karaktereire. Az egzotikus világot megidéző díszlet Rózsa István munkája, a látványos jelmezeket Rományi Nóra tervezte. A főbb szerepekben Kim MinjungRadziush Mikalai és Rónai András láthatók. Az Opera Zenekart Déri András vezényli.

További infók

Május 2., vasárnap

Május 2-án, vasárnap 10 órától vár minket a Margitszigeti Jógamajális a Széchenyi Étterem mögötti zöldterületen, melynek során különböző jógatípusokat próbálhatunk majd ki. A választék gyakorlatilag olyan sokrétű, mint akármelyik stúdióban, azzal a különbséggel, hogy a madárcsicsergés nem felvételről szól.

További infók 

Egy tartalmas anyák napi séta útvonalába érdemes lesz betervezni a május 2-i Czakó Termelői Piaczot is, hiszen a szokásos szezonális termékek mellett már házi fagylalttal és rétessel is várják az erre járókat, sőt már a gyümölcsszezon is beindul lassan.

További infók 

Vasárnap este, 19 órától Stephen Sachs Valódi hamisítvány című darabjának előadását láthatjuk majd a SzínházTV felületén, Valló Péter rendezésében.

Maude különc, szabadszájú és harsány nő, Lionel pedig kifogástalan modorú, művelt és meglehetősen cinikus férfi. Ők ketten talán soha nem találkoztak volna, hiszen Maude munkanélküli pincérnőként egy lepukkant lakókocsiparkban él Kaliforniában, Lionel pedig egy neves művészeti alapítványnál dolgozik a kontinens másik felén, New Yorkban. Csakhogy Maude-nak van egy féltve őrzött kincse: egy szerinte milliókat érő Jackson Pollock festmény, aminek a valódiságáról szeretne hiteles szakértői véleményt kapni, és most Lionelre vár a feladat, hogy megállapítsa, Maude festménye valódi-e vagy csak hamisítvány. Azonban találkozó, vagyis a hivatalos értékbecslés nem úgy sül el, ahogy normálisan számítanánk rá: és nemcsak a képről, de szinte minden másról is kiderül, hogy nem az, aminek elsőre látszik... Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a végtelenül szórakoztató, lebilincselő darab, ami igazi jutalomjáték két olyan sziporkázó humorú, zseniális színésznek, mint Hernádi Judit és Kern András

További infók

Hármashatár-hegy Buda egyik legkedveltebb kirándulóhelye, mégis tartogat számunkra meglepetéseket. A Túrabarátok vezette, május 2-i kirándulás során sokat hallhatunk Mátyás király vadaskertjéről, aminek a faldarabjai ma is állnak. Elhaladhatunk a hármashatárhegyi repülőtér mellett, felkapaszkodhatunk a hármashatárhegyi kilátóponthoz és végigsétálhatunk a Panorámaúton is, miközben megismerhetjük a helyhez kapcsolódó elmúlt néhány évszázad történelmét és izgalmas történeteit.

További infók 

Május 3., hétfő

Május 3-án nyílik Katerina Belkina Dream Walkers and Magic Things című kiállítása a Faur Zsófi Galériában, mely június 17-ig lesz látogatható.

Mint minden jó történet, ha jól mondják el, a tündérmesék is megjelennek előttünk képzeletünkben. Stimulálják a képzelőerőnket és az ítélőképességünket hivatottak fejleszteni példamutató szereplőik által. Katerina Belkina átadta magát a mesék inspirációjának, hogy megteremtse saját interpretációját. Képei – ami állandóságukat illeti – az írott és az orális hagyomány között helyezhetőek el. Egyfelől természetesen vizualizálják a történetet, másfelől nem korlátozzák a nézőt arra, hogy az ő elképzeléseihez ragaszkodjanak. 

További infók 

Május 4., kedd

Május 9-ig látogatható Szabó Kristóf, vagyis KristofLab nagyszabású önálló kiállítása a Godot Labor négy emeletén. Az Error az urbánus közeg és a modern társadalom, vagyis jelen világrend rendellenességeire, hibáira, túlkapásaira reflektál. KristofLab képein az üres épületek magányából az a városi lét köszön vissza, amely egyszerre elhagyatott és biztonságos. Alkotásain olyan épületek kapnak főszerepet, amelyek mellett nap mint nap észrevétlenül megyünk el, mégis a hétköznapiság sajátos esztétikájával rendelkeznek.

További infók 

Május 5., szerda

Gyengéd, boldog, tragikus, szenvedélyes, felkavaró. A legerősebb emberi érzés számtalan formában jelenik fel a művészetben. A Magyar Nemzeti Galéria május 5-i virtuális utazása során múzsák, festői szerelmek, inspiráló szerelmi történetek nyomába eredhetünk.

További infók 

pszichopaták nem csak a filmekben vannak jelen, hanem köztük járnak, együtt dolgozunk, közlekedünk, sőt akár szorosabb kapcsolatokat létesítünk velük. Mégsem könnyű őket felismerni akkor sem, ha a közvetlen környezetünkben élnek. Általában az átlagos ember tökéletes másai, sőt, sokszor kifejezetten bájosnak és lehengerlőnek is tűnhetnek. A valóságban azonban álarc mögé rejtik önző énjüket és álnok játszmáikat, fejlett emberismeretükkel, valamint kiváló manipulációs eszköztárukkal pedig nem ritkán komoly lelki sérelmeket képesek okozni, a legkisebb lelkiismeret furdalás nélkül.

Jog és Pszichológia május 5-i online előadásán Magyar Judit klinikai szakpszichológustól, pszichoterapeuta jelölttől, a Lélekművek Pszichoterápiás Központ vezetőjétől többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk majd választ. 

További infók 

Címkék