látnivalók és kultúra

szerkesztés

Giccsparádénak gondolták és közutálat tárgya volt: az Anker-palota története

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2021. 04. 15. 14:14

Kedvenc könyv, kedvenc dal, kedvenc film, kedvenc hely és kedvenc épület – mindenkinek vannak kedvencei. Ha a kedvenc budapesti épületeinkre gondolunk, akkor egy egészen hosszú listát is írhatnánk, de ami biztosan rajta lenne, az az Anker-palota. Ezt a kupolákkal és szobrokkal teli, okkersárgán a Deák tér fölé magasodó épületet mindenki jól ismeri, aki legalább 10 percet álldogált már a templom előtt, ült az Erzsébet téri fűben vagy egyszerűen sétált a városban. A Deák tér környezete ma már elképzelhetetlen lenne nélküle, holott anno nemcsak Illyés Gyula élcelődött a tornyaival kapcsolatban, de a polgárság körében is többen követelték a „lefejezését”.

Az Anker-palota 1910 óta áll a főváros egyik legforgalmasabb helyén, és azóta egyszerre borzolja a kedélyeket és vált ki ámulatot minden arra járóból. A heves indulatokat keltő épületet az Anker Élet- és Járadékbiztosító Társaság megbízására tervezte Alpár Ignác, aki a kis, meghívásos pályázaton még Lechner Ödönt is maga mögé utasította.

1864-ben költözött az Anker Biztosító első magyarországi fiókja a házba, ami a palota előtt állt a területen

Fotó: Budapest Főváros Levéltára / Klösz György Fényképei

Minden, ami 1910 előtt történt, avagy hogyan lett a lányfuttató központból Anker-palota?

Az Anker-házat Pest első négyemeletes lakóházának helyére építették, ahol nemcsak a pesti házasságszervezők kedvenc kávéháza működött, de egy lányfuttató központ is volt itt, amit az akkori rendőrkapitány és felesége üzemeltetett. A kétes üzelmeknek otthont adó Gyertyánffy-házba 1864-ben költözött be az Anker Biztosító első magyarországi fiókja, ettől az időponttól kezdték el Anker-udvarként emlegetni a fővárosiak a Deák tér 6. szám alatt álló, négyemeletes klasszicista épületet.

Furcsa lett volna, ha egy biztosítótársaságnak nincs palotához illő székháza, így nyilván az Anker vezetősége is törekedett egy új és markáns épület emelésére, ehhez a megoldást a szomszédos telkek megszerzésében látták, ami 1907-re jött össze. Miután 1312 négyszögölnyi területtel gazdagodtak, kiírták a palota tervpályázatát, a program szerint az egyesület helyiségein túl modern üzleteket és bérlakásokat kellett tervezni, az épületnek pedig külső megjelenésével és monumentalitásával fel kellett sorakoznia a főváros bankpalotái mellé.

Illyés Gyula „asszírbabilón stílusú” síremléknek nevezte a ház tetején lévő bádogpiramist

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

A grandiózus reklámhomlokzat, ami Lechnert is maga mögé utasította

A meghívásos pályázaton Lechner Ödön, Alpár Ignác és a bécsi Walter Sobotka indult, és bármennyire érdekes lenne egy szecessziós csoda a Deákon, a biztosítóhoz sokkal inkább passzolt Alpár Ignác grandiózus koncepciója, a kupolákkal, timpanonnal, különféle díszítésekkel teleszórt épület, látványos reklámhomlokzatával. Sőt, a biztonság kedvéért az építész az akkoriban divatos, de rá egyáltalán nem jellemző Zsolnay kerámiákat is előszeretettel alkalmazta. A Deák tér felé néző főhomlokzat tornyára még egy sasok tartotta földgömb is került, és talán ez volt az utolsó csepp, ami a már eleve túlzó és mindenféle stílust ötvöző épülettel kivágta az embereknél a biztosítékot.

Amikor az Anker-palota elkészült, hatalmas közfelháborodást keltett, még Alpár Ignác felesége, Orth Antónia is meghökkent, egy kedves anekdota szerint a következőt mondta: 

„Na de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált Ön itt?” 

Mindez az aránytalanságokból és a giccsparádéból eredt, no és abból, hogy az épület környezetében csupa 2-3 emeletes épület állt, ezek között óriásinak tűnt az ötemeletes, tornyokat sem mellőző Anker-ház.

„Le kell borotválni az Anker-palota ízléstelen gúláját”

„Nem tudom, ki tervezhette ezt a monstrumot, de a nemzeti nagy fővárosi munkaprogram egyik pontjául kellene felvenni azt. hogy az Anker-palota bombasztikus, üres, kivül-belül üres bádog- és gipsz-tornyait, gúla-, valamint egyéb kurcs- és fel- fuvalkodott építményeit leborotválják” – írta majdhogynem dühvel Szivessy Tibor műépítész a Magyarság 1933. decemberben megjelent számában. 

Úgy tűnik, minden kornak megvan a maga MOL Campusa, az Anker-palota már a tervezési fázisban közutálat és élcelődés tárgya lett, ami az átadása után is megmaradt – és az ambivalencia azóta is megvan, bár nekünk tényleg bejön ez az épület. Nemcsak személyes diskurzusokban, de még újságcikkekben is követelték a ház kupoláinak elbontását, ami sokak szerint tönkretette Budapest látképét, és egyértelműen annak szégyenfoltja lett. Az Anker-utálatot egy kis időre mérsékelte annak a 27 emeletes felhőkarcolónak a terve, amit Gregersen Hugó egyenesen a palota mellé képzelt el, de ez végül nem valósult meg.

A piramisnak hívott toronyban ma egy 12 méter belmagasságú műteremlakás van

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

1941-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatot hozott, melynek értelmében a forgalmas helyen álló, környezetükből kirívó épületeket átépítik – ebbe beletartozott az Anker-palota is. Az akkori építészek annak „lefejezését” javasolták, azaz a két saroktorony és a piramis visszabontását, ezt a tervet viszont a II. világháború megállította.

Üvegtető helyett nyitott udvar

Lehet, hogy ez a kavalkád tényleg túlzó, azonban azt nem tagadhatjuk, hogy az építész jól kihasználta a telket, ráadásul a többiekhez képest ő nem üvegtetős passzázst, hanem gyalogos-átjáróudvart tervezett – emiatt azóta is hálásak vagyunk neki, hiszen nemegyszer rohanunk át a két épület között a Király utca felé és vissza, és imádjuk azt a különös hangulatot, amit a homorú épület az Anker köznek ad. Eredetileg a biztosító magánterületként, elzárva tartotta az udvart, ám egy idő után jobbnak látták megnyitni a polgárok előtt, kivéve minden év június 6. és 7. között, amikor éjfélkor lánccal zárták el a közlekedők elől az utat, jelezve a Fővárosnak, hogy nem mondanak le magántulajdonukról. 

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

„Az üveges vastető építésének a múlt század hatvanas éveiben volt a kora. Abban az időben nem volt elképzelhető egy szálló, amelyben nem építettek üveges vastetővel fedett udvart. Egyik építész a másiknak a hibáját követte s a Grand Hotelok Párisban, Bécsben s természetesen Budapesten is egy kaptafára üvegtetővel zárták el az udvari helyiségeik világosságát és levegőjét” – írta Alpár Ignác az Anker-palota terveit bemutató cikkében az Építő Ipar 1909-ben megjelent, 5. számában, ahol hosszasan ecsetelte a fedett bazárok negatívumait, kezdve a közbiztonsággal egészen a közegészségig.

„Mivel távol áll tőlem az a szándék, hogy a hasznosságnak és a célszerűségnek legkisebb részét is holmi úgynevezett, de rosszul értelmezett művészi hatás miatt feláldozzam: ez arra az elhatározásra vezetett, hogy a telek kihasználását egy átlós irányban tervezett átjáró nyitott udvarral, mely udvar a Király-utcát a Váci-körúttal összeköti – tervezzem” – folytatta.

Esti fények és a kivilágított Anker-ház

Fotó: Fortepan / Magyar Pál

Galilei Kör, Hofi és egy titkos tetőtéri lakás

Az 1910-ben átadott épület egyike az elsőknek, ahol vasbeton szerkezetet használtak. Első emeletén az Anker irodái kaptak helyet, azután következtek a bérlakások, illetve néhány műteremlakás, míg lent üzlethelyiségeket alakítottak ki.

Ha sikerül besurrannunk az elegáns gránitbejáraton, akkor lehet, hogy egy kicsit elveszve érezzük magunkat a végtelennek tűnő, kissé sötét folyosókon, de mégis van valami egészen titokzatos ebben a házban. Ebbe a misztikumba talán belejátszik, hogy 1910 és 1919 között itt működött a Galilei Kör, ami egy szabadkőműves szellemiségű diákegyesület volt. Az épületnek több híres lakója is volt, a leghíresebb minden bizonnyal Hofi Géza, aki egészen haláláig élt itt. Viszont kétségtelen, hogy azt a lakástulajdonost irigyeljük leginkább, aki a Deák térre néző piramis 12 méter belmagasságú tetőterét birtokolja.

Felhasznált irodalom:

  • Alpár Ignác: Az „Anker“ élet- és járadékbiztosítótársaság háza Budapesten, Építő Ipar, 1909, 5. szám
  • Dr. Sándor Ödön: Az „Anker” palota vasbéton szerkezeteiről, Építő Ipar, 1909, 6. szám
  • Fodor Sándor: Városszépítés, Magyar Építőművészet, Városok és épületek díszítése, 1942, 2. szám
  • Elrontott és egyre romló közterek Budapesten, Magyarság, 1933, 14. évfolyam

Hasonló tartalmak

Admin mode