Hamarosan beköszönt a várva várt húsvéti hosszú hétvége: idén ugyan a locsolkodás inkább online lesz, meglehet, a nyuszi is maszkban érkezik, de szerencsére remek programokban a héten sem lesz hiány. Tavaszi koncertektől kezdve a jobbnál jobb színházi és mozis közvetítéseken át az izgalmas múzeumi tárlatvezetésekig válogattunk nektek az események közül. Egyelőre még maradunk a virtuális térben, de azért pár szabadtéri programot is találtunk: ajánlunk izgalmas kirándulást Budapest környékén, húsvét alkalmából pedig több termelői piac is kinyit fantasztikus sonka- és kalácskínálattal. Aki pedig inkább otthonról kalandozna, az a Budapest Bábszínház segítségével megkerülheti a Földet 80 nap alatt, de Kiotó rejtett utcáin is sétálgathat vagy egyenesen az űrbe „repülhet” a Svábhegyi Csillagvizsgálóval.

Április 1., csütörtök

A Pancs bolt húsvét alkalmából április 1-jén sonkavásárt és disznótorost tart, ahová ezúttal a Kiss Húsműhelyt hívták meg, akik elviszik a prémiumkolbászaikat, -hurkáikat, és a húsvéti combsonkák sem maradnak el. A vásár 15 és 19 óra között várja a vevőket, így aki le akar csapni a legfinomabb termelői falatokra, annak érdemes időben érkeznie. A Pancs bolt műanyagmentesen működik, ezért érdemes saját dobozokat is vinni.

További infók  

Mivel jelenleg nem a legvidámabb napokat éljük, ilyenkor nagyon jól jön egy igazán vicces vígjáték, ami garantáltan megnevettet minket. Április 1-jén 19 órától a SzínházTV közvetítésében nézhetjük meg a Valódi hamisítvány című darabot Hernádi Judit és Kern András sziporkázó előadásában. Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a szórakoztató darab, ami egy különc, szabadszájú és harsány nő és egy kifogástalan modorú, művelt és meglehetősen cinikus férfi találkozásáról szól.

További infók  

Április 2., péntek

Április 2-án startol a Bartók Tavasz, mely április 18-ig ingyenesen elérhető online koncertekkel várja a kultúrarajongókat, hazai és külföldi sztárokkal és korszakalkotó művekkel. A program április 2-án 19:30-tól a Müpa közvetítésében a Bartók-esttel indul, melyen Bartók Béla Amerikában írt nagyzenekari műve, a Concerto kerül színpadra, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett előadásában. 

További infók  

Újságmúzeum Live – Stream, színház, muzsika, történetek a XX. századi Budapestről címmel április 2-án 15 órától múltidéző sorozat veszi kezdetét az Átrium Színház online közvetítésében. Az Újságmúzeum nevű Facebook-oldalt 2017 tavaszán alkotta meg Sal Endre újságíró, aki ismert és elfeledett magyarokról ír. Az est során csatlakozik hozzá Réczei Tamás, az Átrium Így szerettek ők sorozatának író-rendezője. Az urak a nagyszerű színésznővel, Huzella Júliával és a kiváló zongoristával, Grósz Zsuzsannával az oldalukon havi rendszerességű sorozatban elevenítik fel az 1900-as évek Budapestjének rejtett, ám annál izgalmasabb történeteit. 

További infók  

Április 2-án 19 órától különleges táncelőadást nézhetünk meg az eSzínház közvetítésében. A Budapest Táncszínház produkciója Anne Franknak, a különleges, életszerető lánynak a személyiségét próbálja kibontani, a tánc és az irodalom határán egyensúlyozva. A lánya naplóját először olvasó édesapa hangján, de Anne saját gondolatain keresztül jutnak el hozzánk a rejtőzködők életének apró zörejei, az élet lüktetése, a félelem és a bátorság dübörgése és a puha lépések neszében rejlő idegfeszültség.

 További infók

Április 3., szombat

Mi is lehetne jobb program szombatra, mint egy kirándulás Budapest környékén? Mi legutóbb a Holdvilág-árok varázserdejét fedeztük fel Pomáz és Esztergom között. Ez a Budapest környéki szurdokvölgyek legnépszerűbbje: az 5 km hosszú körtúrát kényelmesen, mindent lefotózva, megnézve és megmászva 2-2,5 óra alatt teljesíthetjük. A vadregényes, misztikus táj beindítja az ember fantáziáját: sárkányokat, mocsárszörnyeket, démonlényeket, törpéket és óriásokat meg boszorkányokat és nagy szakállú druidákat vizionál a sziklák és fák közé, a fésületlen rengetegbe.

További infók  

Ha kirándulni nincs kedvünk, de kimozdulnánk a szabadba, akkor betérhetünk április 3-án a Czakó Piaczra, utána pedig járhatunk egyet a Tabán dimbes-dombos zöld parkjaiban. A piacon természetesen a húsvéti finomságoké lesz a főszerep, de nemcsak kistermelői portékákat tehetünk a kosarunkba, hanem akár a hétvégi ebédet is hazavihetjük. A Czakó Kert szakácsai minden hétvégén a szemünk láttára sütnek-főznek, és amíg nem lehet helyben fogyasztani, addig elvitelre csomagolják az ételeket. Most hétvégére húsvéti menüvel és házi kaláccsal készülnek!

További infók  

Nagyszombaton 20 órától Francis Poulenc megrázó erejű operáját, A kármeliták című produkciót láthatjuk az Opera Otthonra streamsorozatban. Az opera alapjául a compiègne-i mártírok igaz története szolgált: a francia forradalom idején a jakobinus diktatúra egyházellenessége és terrorja miatt 1794. július 17-én Párizsban tizenhat karmelita apácát végeztek ki. A nővérek levágott hajjal, a Veni Creator Spiritust énekelve vonultak a guillotine alá...

További infók  

Mindennek van határa, állandóan feszegetjük a határainkat, a határ a csillagos ég, tartsuk tiszteletben egymás határait, közben meg a határok megszűntek, de határvédelemre szükség van, nem is szívesen lépjük át a határainkat, a távolságtartás mégis rossz, de azért húzzuk meg, lépjük át, tartsuk tiszteletben… A SzínházTV április 3-án 19 órától Dömötör András rendezésében a Határátlépések című előadást tűzi műsorára, melynek kérdésfeltevései húsba vágóan rezonálnak jelenlegi mindennapjainkra. 

További infók  

Április 4., vasárnap

Nagyon izgalmas előadást tart a Svábhegyi Csillagvizsgáló 19 órától, Mi mozog az égen? – légy kezdő UFÓ kutató helyett csillagász szakértő! címmel. Érdekes dolgokat tudhatunk meg a rejtélyes égi jelenségekről: például ha egy suhanó fényt fedezünk fel az égen, gyakran az az első gondolatunk, hogy ufót láthattunk. De ez csupán annyit tesz, mint azonosítatlan repülő tárgy – és többnyire mégis meg tudjuk állapítani, hogy mit is láttunk, és még csak nincs is benne semmi mágia…

További infók  

Vasárnap 19:30-tól a SzínházTV a Spiró György egyik ikonikus darabjából készült, Széljegy című előadást közvetíti a Katona József Színház előadásában. A darab két egykori osztálytárs történetéről szól. Egyikük dörzsölt ügyvédnő lett, másikuk műszaki fordító. Az egyiknek három gyereke és rengeteg pénze van, a másiknak nincs pénze, és egyedül neveli örökbe fogadott fiát. Az egyik ingatlanok értékesítésével foglalkozik, a másik épp új helyre szeretne költözni… És hogy mi lesz, ha találkozik a két különböző élet? Az előadásból kiderül!

További infók  

Húsvétvasárnap a gyerekek sem maradnak színházi előadás nélkül, 10:30-tól a Budapest Bábszínház közvetítésében Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regénye elevenedik meg. Az előadás segítségével a mai óvodás és kisiskolás korosztály is bejárhatja Mr. Foggal azt a végtelenül kalandos, földrészeken átívelő utat, mely nemcsak földrajzi és közlekedéstörténeti ismeretekre, de toleranciára és nyitottságra is tanít. 

További infók  

Április 5., hétfő

Április 5-én kezdődik a Távmoziban a X. Mozinet Filmnapok, ahol remek, Magyarországon még be nem mutatott filmeket nézhetünk. Hétfőn például egy különleges dokumentumfilmet nézhetünk meg Gundáról, aki egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. A Joaquin Phoenix produceri közreműködésével készült Gunda egyszerre intim portré egy állatcsaládról és megdöbbentő erejű, szöveg nélküli dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket.

További infók  

Ugyan utazni még nem ajánlatos, Japán pedig sokunknak egyelőre csak vágyálom, azonban most a lakásból sem kell kimozdulni ahhoz, hogy Kiotóban kalandozhassunk. Reggel 8:30-tól a Kiotói mindennapok Facebook-oldal élő közvetítésével bejárhatjuk a különleges Japán város egyik legrégebbi részét, ahol betérhetünk egy több mint ezeréves étterembe. Majd utunk Kiotó legnagyobb templomnegyede felé veszi az irányt, ahol a híres kardvívó, Muszasi edzett és ahol a japán teaszertartás tökéletesítője is élt.

További infók  

Április 6., kedd

A héten szuper múzeumi tárlatvezetések lesznek, például a Szépművészeti Múzeum házhoz szállítja a kiállítását, így ki se kell mozdulnunk otthonról, hogy remekműveket csodálhassunk. Mindezt élőben, profi tárlatvezetéssel! Kedden 14:30-tól az északi reneszánsz festőket ismerhetjük meg: Dürer, Cranach, Brueghel és van Dyck művei között kalandozhatunk, és a monitor előtt ülve kényelmes nagyításban élvezzük a képrészleteket, miközben elgondolkozunk a tárlatvezetést színesítő egyszerű feladványokon. Így a korszak valóban közel kerül hozzánk.

További infók  

A Távmozi a X. Mozinet Filmnapokon kedden 20:30-tól a Sarlatán című filmet tűzi műsorára. A csehszlovák gyógynövényszakértő, Jan Mikolášek emberek millióit gyógyította, akiken a valódi orvosok nem tudtak segíteni. Tudásának a felsőbb körökben is híre ment, fasiszta és kommunista vezetők adták a kilincset egymásnak nála, amikor viszont a hatalom számára kellemetlenek lettek a sikerei, koholt vádakkal törtek az életére. Vajon a korát megelőző orvosfenomén volt, vagy az emberek jóhiszeműségével játszó kuruzsló? 

További infók  

Április 7., szerda

Magyarok. Nem (csak) Magyarországon dolgoznak, nem (mindig) itt élnek. Az egyiknek a szó az eszköze, a másiknak a kép, a zene, a mozdulat, a test. Az egyik magánéleti, a másik politikai okból költözött el, az egyik kétlaki, a másik ritkán látogat haza. A világ pedig miattuk is figyel ránk... Április 7-én 19 órától folytatódik a Trafó Világhazafiak című sorozata, ezúttal Upor László Antal Csabával és Rév Marcellel beszélget.

További infók

A hét közepén egy kis jazzel frissíthetjük fel magunkat, szerdán 20 órától a Pankastic! fantasztikus koncertjét követhetjük az online térben! A Pankastic! létrejöttekor a zenekar szeme előtt egy igényes és új popzenei stílus megalkotása lebegett: régi standardek és örökzöldek átültetése akusztikus hangszerekkel a francia manouche swing világába, megfűszerezve mindezt a cimbalom egyedi hangszínével. Elképzelésükből megszületett egy sajátos új műfaj: a django-pop.

További infók 

A hazai múzeumok számos remek virtuális tárlatvezetést kínálnak, április 7-én 18:30-tól a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán kalandozhatunk az élő Zoom-közvetítés segítségével. Az online vezetés ugyan nem pótolja teljesen az élő élményt, de most úgy ismerhetjük meg a remekműveket, ahogyan az egy hagyományos, „sétálós” tárlatvezetésen nem lehetséges. Cikázhatunk az emeletek között, bekukkanthatunk a képek mögé, s olyan közel léphetünk az egyes művekhez, hogy a szinte láthatatlan részletek is megjelennek előttünk. Mindeközben végig az állandó kiállítás tereiben maradunk majd, hogy amikor végre visszatérhetünk a nyitott – de ma még sajnos láthatatlan – múzeumba, ismerősként tekinthessünk mindarra, amiről ezen a tárlatvezetésen szó lesz.

További infók  

Címkék