A borkedvelőknek talán nem ismeretlen a biodinamikus bor fogalma, de az biztos, hogy az átlagfogyasztó számára elég felvágósnak tűnhet ez a kifejezés. Jean-Julien Ricard azonban pont azt próbálja bizonyítani Lázár utcai borszaküzletével, a Marlou-val, hogy a biodinamikus jelző nem egy újabb környezettudatos trend, hanem a termékek tisztaságára, természetességére utaló kategória. Jean-Julien és a Marlou célja pedig az, hogy mindenkivel megismertesse a bornak ezt a különleges oldalát.

Az organikus borok egyik legnagyobb hátránya, hogy kifejezetten nehéz őket elkészíteni. Jean-Julien szerint a hagyományos boroknál az előállítás folyamata elég megengedő: számos vegyszer, édesítőanyag, tartósítószer és adalékanyag kerül a szőlőléhez annak érdekében, hogy elérjék a megfelelő aromákat és ízeket.

„Komoly feladatnak nézünk elébe, amikor olyan bort akarunk készíteni, mely csupán erjesztett szőlőléből áll és önmagában is jó íze van. Ehhez a lehető legjobb szőlőre van szükségünk, és rengeteg energiát kell belefektetnünk a kezdeti lépésekbe, hogy utólag minél kevesebb dolgunk legyen vele” – mesélte az üzlet tulajdonosa.

„Komoly feladatnak nézünk elébe, amikor olyan bort akarunk készíteni, mely csupán erjesztett szőlőléből áll és önmagában is jó íze van. Ehhez a lehető legjobb szőlőre van szükségünk, és rengeteg energiát kell belefektetnünk a kezdeti lépésekbe, hogy utólag minél kevesebb dolgunk legyen vele” – mesélte az üzlet tulajdonosa.

Jean-Julien mutatott nekünk egy infografikát, ahol a skála elején a hagyományos bolti borok álltak, kiegészítve a lehetséges adalékanyagok hosszú listájával. Szinte alig találtuk meg rajta a szőlőt, így olyan hatása volt, mint amikor a bolti kenyér összetevői között böngészünk, és próbáljuk meglelni, hol lehet benne a liszt. Ahogy haladtunk előre a grafikonon a szigorodó biokategóriákon át, láthattuk, hogy folyamatosan egyszerűsödik az összetevők listája, míg el nem értünk a végéhez, ahol egyetlen alapanyag maradt: maga a szőlő. Jean-Julien szerint a biodinamikus borokat nem úgy tervezték, hogy a hagyományos értelemben „finomak” legyenek, hanem inkább úgy kell elképzelni, hogy azt a helyet és személyt képviselik, aki megalkotta őket, ezért egyedi ízvilággal rendelkeznek.

A Marlou tavaly márciusban nyitott a VI. kerületi Lázár utcában, pont akkor, amikor a járvány miatt leállt az élet. A gyönyörűen felújított borbárban rengeteg munka van: amikor Jean-Julien megvette a helyet, az egyik falból még kiálltak a mosdó romjai, töredezett a vakolat, szemétkupacok és poros téglák álltak halomban. A felújítás után teljesen megváltozott a lerobbant üzlethelyiség képe, most kényelmes és hívogató tér vár ránk, ami tanúsítja azt a sok erőfeszítést, melyet a hely újjáépítésébe fektettek.

„Itt egykor gumiabroncsokat árusítottak, de régebben egy klub is működött az úriemberek szórakoztatására, a befalazott ablakok helyén valamikor lányok táncoltak” – mesélte Jean-Julien.

„Itt egykor gumiabroncsokat árusítottak, de régebben egy klub is működött az úriemberek szórakoztatására, a befalazott ablakok helyén valamikor lányok táncoltak” – mesélte Jean-Julien.

A falak előtt jelenleg különféle hazai és nemzetközi borok sorakoznak. A galériáról a bárra, a konyhára és a földszinti ülősarokra látunk le, ahol egy kényelmes plüsskanapé hívogat minket, hogy egy pohár bor társaságában a magyar konyháról és borvidékekről olvasgassunk.

A Marlou tulajdonosát hosszú kapcsolat fűzi a borokhoz, Magyarország pedig mindig is vonzotta. Franciaországban, Burgundiában tanult, majd 13 éven keresztül Párizsban vezetett egy borszaküzletet. Budapesten először 15 évvel ezelőtt fordult meg, amikor is teljesen beleszeretett a nyüzsgő nagyvárosba. Később elkezdett magyar borokat importálni párizsi üzletébe, ami jó ürügy volt arra, hogy időről időre felkeresse Budapestet.

„Végül nem tudtam ellenállni a város vonzásának, és úgy döntöttem, végleg ideköltözök” – ecsetelte Jean-Julien.

„Végül nem tudtam ellenállni a város vonzásának, és úgy döntöttem, végleg ideköltözök” – ecsetelte Jean-Julien.

Magyarország ideális helyszín a biodinamikus borok termelői és forgalmazói számára, hiszen számos ásványokban gazdag és vulkanikus terület áll rendelkezésre, melyek megfelelőek az ízletes szőlőfajták termesztéshez. A kommunizmus ideje alatt (a tömeges mezőgazdaságra való átállással) romlott a talaj minősége, és ugyan sok időbe került a regenerálódás, de szerencsére ma már számos helyen találunk remek minőségű termőföldet.

Hazánkban a balatoni Bencze Családi Birtokot vezető Bencze István volt az, aki a kezdetektől fogva organikusan művelte szőlőbirtokát, 2014-től biodinamikus eszközöket is elkezdett használni, mára pedig 100%-ban természetes borokat állít elő, Jean-Julien pedig úgy véli, hogy most ő a legjobb ebben a műfajban Magyarországon. A tiszta és természetes borokat jelenleg csak néhány helyen lehet beszerezni itthon, és a Marlou vendégkörét is főként azok alkotják, akik valami új és különleges élményre vágynak.

A természetes, szűrés nélküli technikát Jean-Julien egy üveg Strekov Créme #3 boron demonstrálta: az üveg alján jól megfigyelhető az üledék. Bár ez nem egy habzóbor, de érdemes különös óvatossággal bánni a palackkal, hiszen jóval nagyobb nyomás található ezekben az üvegekben, mint az átlagos pezsgőkében. Lassan, figyelmesen kell felbontani egy ilyen italt, ha nem szeretnénk, hogy tartalma elárassza a nappalinkat.

Jean-Julien kinyitott egy üveg 2018-as Ponzichtert, amely egy Sopronban termelt magyar bor. Íze az egyszerű eleganciát képviseli: egy jó bor, se több, se kevesebb. Erős és átható íz jellemzi, mégis kellemesen lágy.

„Az emberek gyakran megkérdeznek, hogy személyesen mit ajánlok a leginkább… Mindent! A vásárló ízlésén múlik, hiszen ő fogja meginni, nem én. A pillanatnyi hangulat is befolyásolja, hogy mi az éppen ideális borkülönlegesség valaki számára – a nap bármely pontjára meg lehet találni a tökéletes italt” – mondta Jean-Julien.

„Az emberek gyakran megkérdeznek, hogy személyesen mit ajánlok a leginkább… Mindent! A vásárló ízlésén múlik, hiszen ő fogja meginni, nem én. A pillanatnyi hangulat is befolyásolja, hogy mi az éppen ideális borkülönlegesség valaki számára – a nap bármely pontjára meg lehet találni a tökéletes italt” – mondta Jean-Julien.

Sajnos jelenleg zárva tart a borbár, és nem tudnak kóstolókat rendezni, pedig erre szükség lenne ahhoz, hogy jobban megismerhessük a különleges italokat. Jean-Julien reméli, hogy a korlátozások enyhítése után újra tud majd kóstolókat szervezni. A Keddi Rendez-vous estjein korábban két vörös és két fehér tételt mutattak be a résztvevőknek, kísérő ételek mellett, 3500 forintos áron. A konyhában emellett organikus ételek is készülnek, amelyek összetevői főként helyi termelőktől származnak, ezeket jelenleg a Wolton keresztül házhoz is rendelhetjük.

Miután alaposan körbejártuk a biodinamikus borok témáját, már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy honnan ered a Marlou név. Jean-Julien rávilágított, hogy a kifejezés a francia szlengből származik, amit valaha azokra a személyekre használtak, akik lányokat futtattak. Ma már viszont olyanokra mondják, akik egyfajta váratlan élményt kínálnak – ez pedig éppen az, amire a borbárban számíthatunk. Nem véletlen tehát az üzlet múltja és a név közötti összefüggés.

Vehetjük úgy, hogy én ezeknek a boroknak a futtatója vagyok” – tette hozzá nevetve Jean-Julien.

A látogatók többek között találhatnak magyar, szlovák, cseh, osztrák, német, francia és olasz borokat is szép számmal, varázslatos ízvilágokkal. Aki bármilyen szinten is rajong a borokért, a Marlou-t vétek lenne kihagynia.

Címkék

Elérhetőségek

Marlou Wine Bar & Store 1065 Budapest, Lázár utca 16. Facebook-oldal Weboldal