2021 utolsó heti programajánlójában az évzáró, illetve évnyitó bulik és koncertek kapták a legnagyobb hangsúlyt, melyek mellett érdemes lesz színházba és moziba is menni a következő napokban, de izgalmas tárlatvezetés és detox jóga is vár minket.

December 30., csütörtök

Tabán a házban – Random Trip évzáró koncert 2021

Random Trip 2021-es évzáró nagykoncertje a Várkert Bazárban valódi időutazásnak ígérkezik: az Artisjus gáláján „Az év produkciója”  díjat elnyerő improvizációs közösség a hetvenes évek zenei forradalmának közepébe repít el minket, a fiatal muzsikus-generáció jeles képviselőit pedig olyan legendák segítik ebben, akik maguk is aktív részesei voltak ennek a korszaknak.

További infók

Jégvilág Pre-NYE w/ Tolo & Falcao (LavaLava)

December 30-án a LavaLava rezidenseivel, Tolóval és Falcaóval előszilveszterezhetünk a Budapest Park Jégvilágban. A csapat 2008 óta pumpálja a friss vért a hazai elektronikus zenei vérkeringésbe, az év utolsó előtti napjára igazi house, diszkó és technó ínyencségekkel készülnek.

További infók

Előszilveszteri sajt- és teavásár

Az év utolsó előtti napján előszilveszteri sajt- és teavásárt tartanak a Tompa utcai Pancs Bolt előtt. A Pancs piacáról ismert illatos, izgalmas szálas teákat és friss termelői sajtokat szerezhetünk majd be a szilveszteri és az újévi asztalra.

További infók 

December 31., péntek

Ivan & The Parazol New Year's Bash

Az Ivan & The Parazol a Muzikum Klubban tartja szilveszteri buliját, ahol Ian O'Sullivan és a California Nightmares is a vendégük lesz, a koncerteket követően pedig a zenekar fog DJ-zni, és persze meglepetésekre is lehet számítani.

További infók 

A tündöklés és a csillogás éjszakája: a Matild Café & Cabaret szilveszteri partija (x)

A tündöklés és a csillogás éjszakája vár ránk szilveszterkor a Matild Palace különleges helyszínén, a Matild Café & Cabaret-ban. Az év utolsó éjszakáját a város legelragadóbb partiján ünnepelhetjük meg, ahol a történelmi kávéház páratlan varázsa és élő előadások fognak lenyűgözni minket. Akrobatashow, táncosok, egy bűvész mágikus varázslatai és a Latte Maffiato jóvoltából élő zene kísér át minket az új évbe. 

Az óévtől így egy felejthetetlen éjszakával, meglepetésekkel, pezsgővel és egy fantasztikus, ötfogásos vacsorával búcsúzhatunk. Olyan ételkülönlegességek várnak ránk, mint a hunter’s pâté, azaz őzpástétom rumos aranymazsolával, pisztáciával és savanyított tökkel, a petrezselyem-krémleves és Matild újévi tőkehala, de megkóstolhatjuk a hare à la royale-t, vagyis a hízott kacsamájjal töltött vadnyúlgerincfilét is. A vacsorára a koronát a körtetextúrák teszik fel, melyeket kókusz-chantilly és mandulapiskóta kísér. Éjfélkor a legjobb pezsgőkkel léphetünk át az új évbe, majd kezdődhet a fergeteges mulatság, mely a bohém párizsi kabarék világába repít minket.  

További infók 

TILOS Szilveszter 2021-22!

Két év kihagyást követően visszatér a Tilos Rádió hagyományos szilveszteri bulija, melynek ezúttal a Gödör három emelete ad helyet. Éjfél előtt Tilos DJ-k és a Dynamite Dudes gondoskodik a hangulatról, a koccintás előtt és után pedig DJ Palotai és Clairvo áll a keverőpult mögé. A koncertteremben ezúttal az Óperentzia koncertjével zárul az év, éjfél után pedig DJ Titusz és Infragandhi gondoskodik következik, az emeleten pedig a Cökxpon házigazda DJ Papa és csapata segítségével léphetünk át az új évbe a Gödör galériaszintjén.

További infók 

The Show Must Go On – Szilveszter a Párisi Udvarban (x)

A Párisi Passage szilveszteri mulatsága a bohém párizsi mulatók hangulatát idézi majd, ahol szenzációs artisták, ügyes akrobaták, bámulatos zsonglőrök, varázslatos élő zene és fenséges fogások várnak ránk, nem is beszélve a pazar pezsgőkínálatról. Az óév utolsó estéjén négy lenyűgöző előadást láthatunk majd a passzázsban: erőemelő páros, artisták és zsonglőrök készülnek egy-egy látványos performansszal. Az előadás után élőzene, éjfél után pedig DJ gondoskodik a hangulatról.

Nemcsak a szilveszteri vigadalom ígérkezik pompásnak, de az ötfogásos menü is tartogat majd meglepetéseket. Lutz Lajos séf konyhája egész éjszaka zakatol, az üdvözlőfalat rögtön sült kacsamáj leszmajd érkezik a Szent Jakab-kagyló, aztán orjaesszenciát kanalazhatunk, a meleg falatok között találunk borókás szarvasbélszínt, a borsos rib-eye steak pedig megkoronázza az estét. A sült krémes csokoládéganache  pedig már tényleg csak hab lesz a tortán. Az ételsor mellett három pohár kiváló champagne-t is kóstolhatunk a nagy múltú Laurent-Perrier pincészettől: Laurent-Perrier La Cuvée Brut, Laurent-Perrier Ultra Brut és egy Laurent-Perrier Millésimé 2008 Magnum palackot bontanak fel a jeles alkalomra.

További infók

Fonó Folkszilveszter

A hagyományos Fonó Folkszilveszter idén is a legnagyobb népzenész-néptáncos mulatságnak ígérkezik. Az ország legjobb folkszilvesztere óriási táncházzal búcsúztatja az óévet, és köszönti az újat. Zenél majd a Magyarpalatkai Banda, Pálházi Bence Bandája és a Fanfara Complexa is.

További infók 

Tech-Still NYE

Az új, elsőbulis Kommenzi és a Tech-Still csapata a régi kőbányai textilgyár épületében tartja szilveszteri partiját. Az első emelet 400 négyzetméterét táncolhatjuk be CosmicConrad, Crimson, Falcao, Galactic Jackson, Po:ti és Reload hajnalig tartó segedelmével.

További infók 

Január 1., szombat

Haydn: A teremtés – újévi hangverseny

Fischer Ádám vezényletével Haydn A teremtés című oratóriumának újévi megszólalása a magyar koncertkultúra egyik legszebb, legértékesebb hagyománya. A karmester, korunk egyik legkiválóbb Haydn-specialistája, s emellett a Budapesti Wagner-napok világszerte elismert művészeti vezetője, mindig új megvilágításban tárja elénk a nagy művet, a Magyar Rádió Énekkarához csatlakozó Danish Chamber Orchestra Fischer több évtizedes, kedves partnere, a három énekes – Mojca Erdmann (szoprán), Rab Gyula (tenor), Konstantin Krimmel (basszus) – pedig garantálja a vokális tolmácsolás világszínvonalát a Müpában megrendezett hangversenyen. 

További infók 

Korai Öröm

Január 1-jén
 ismét megtartja hagyományos újévi koncertjét a Korai Öröm. Az orientális hatásokkal gazdagon fűszerezett, a népzenei eszközökről sem elfeledkező trance-rock zenekar ezúttal a Turbinában kezdi az évet.

További infók 

A világ legrosszabb embere – premier előtti vetítés

A húszas-harmincas évei fordulóján járó Julie (Renate Reinsve) története zajos sikert aratott a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, elnyerte a legjobb színésznő díját, majd a világ fesztiváljait bejárva mindenhol újabb rajongókat gyűjtött. Julie-t négy éven keresztül követjük, a norvég lány a szerelmi életében és karrierjében is a helyes, sorsfordító döntéseket próbálja meghozni – még ha egyszer megfontolt, máskor elhamarkodott választásaival fájdalmat is okoz a szeretteinek, vagy éppen saját magának. Ahhoz, hogy Julie élete egyenesbe jöjjön, először önmagát kell megtalálnia és elfogadnia – rögös út vezet ennek az beismeréséhez.

Joachim Trier legújabb alkotását nevezte Norvégia a 2022-es Oscar-díjátadóra. A filmet a kritikusok az elmúlt évek legjobb romantikus filmjének tartják, főszerepében az elbűvölő Renate Reinsve egészen lehengerlő alakítást nyújt. A világ legrosszabb embere január 1-jén ismét premier előtt látható a Corvin Moziban.

További infók 

Január 2., vasárnap

ifj. Johann Strauss: A denevér

Orlovszkij herceg maszkabálján mindent összekuszál Doktor Denevér… Börtönre ítélt kikapós férjek, férjüket megcsalni kész feleségek, feltörekvő színésznőjelöltek rejtőznek a maszkok alatt. Végül a sok kalandnak és mókának börtönlátogatás lesz a vége, de csak itt kezdődik ám a kacagás! Ez a pezsgő hajtotta nagyoperett ifj. Johann Strauss főműve, és a hagyományhoz híven ez a mű a koronája a téli ünnepeknek. Nagyoperett három felvonásban, magyar nyelven, angol és magyar felirattal az Erkel Színházban.

További infók

Január 2-án a Mystery Hotel Budapestben testi-lelki méregtelenítéssel kezdhetjük 2022-t. Ha túl sok volt a töltött káposzta, a bejgli és/vagy a pezsgő, a Yoga Brunch gyakorlásán könnyedén elbúcsúzhatunk az ünnepi hedonizmustól. A jógaórát követően opcionálisan vehető igénybe a hotel wellness részlege.

További infók 

Tárlatvezetés: Cezanne-tól Malevicsig

Szépművészeti Múzeumban megnyílt, Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című tárlat a francia mester életművének és az európai avantgárd művészetnek az 1906 és 1930 közötti kapcsolatait vizsgálja. A mintegy százhúsz festményt, szobrot, rajzot, vízfestményt, sokszorosított grafikát bemutató kiállítás a múzeum saját anyaga mellé a világ jelentős múzeumaiból és magángyűjteményeiből kölcsönzött remekműveket. Cezanne munkái mellett a De Stijl mestereinek (Piet Mondrian, Theo van Doesburg, Huszár Vilmos), az orosz avantgárd művészeinek (Kazimir Malevics, Alekszandr Rodcsenko, Antoine Pevsner, Mihail Larionov) és a Bauhausban is dolgozó alkotóknak (Paul Klee, Lyonel Feininger, Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor) a munkáival találkozhat a közönség. A kiállítást bemutató tárlatvezetés díja a belépődíjon felül fizetendő.

További infók 

Január 3., hétfő

Dollár Papa Gyermekei: Lady Chatterley szeretője

Nem érzek semmit.

„Felzokogott lélekben, mikor megérezte, hogy a férfi zsugorodik, húzódik vissza; várta az iszonyú pillanatot, mikor végképp kicsúszik belőle, s magára marad. Megnyílt a méhe, lágy volt, lágyan esdeklő, akár az árban hullámzó tengeri rózsa; némán esdekelve várta, hogy újrakezdődjék, s kiteljesedhessen.”
 (Falvay Mihály fordítása)

A Dollár Papa Gyermekei előadását január 3-án láthatjuk ismét a Trafó színpadán Kiss-Végh Emőke, Schmied Zoltán, Rába Roland, Váradi Gergely, Földi Ádám és Ördög Tamás szereplésével.

További infók 

Filmszerész Filmklub – Jancsó 100: Fényes szelek

1948. A forrongó magyar fiatalok a NÉKOSZ mozgalom keretében szállnak szembe az egyházzal. A provokáció tárgya egy papi líceum, melynek rendjét felborítják a megszálló fiatalok, és vitára kényszerítik az ott tanulókat. Laci a demokrácia, a meggyőzés híve, aki komolyan gondolja elveit, ezért lemond, amikor egy katolikus diákot akarnak letartóztatni. Ekkor a vezetést két lány, Teri és Jutka ragadja magához...

Jancsó Miklós, a hatalmi erőszak és az emberi alávetettség viszonyát ezúttal a „fényes szellők” korszakában modellálja. Egy kollégiumfoglalás eseménytörténetébe sűríti a forradalom természetrajzát, a mindenáron való, öncélú, tömeges személytelenségbe tompuló, és hatalmi erőszakba torkolló forradalom veszélyeire figyelmeztet. A Filmszerész Filmklub vendége ezúttal Bálint András lesz. 

További infók 

Január 4., kedd

Jean-Paul Sartre: A legyek

Egy nép rettegésben él. A szabadgondolkodás, a tolerancia tiltott dolgok. Az autoriter hatalom szép lassan, most már tizenöt éve elérte célját: megfélemlít és kényszerít. A kollektív bűntudat mindenkit fogva tart egy olyan bűn miatt, amit nem ők követtek el. Igaz, nem szóltak és szólnak semmit, hallgatnak. Mindez nagyon régen, tőlünk messze, Argoszban történik. Oresztész szabad. Önmagát választja, dönt és cselekszik: gyilkol és feloldoz.

Hegymegi Máté rendezése január 4-én az Örkény Stúdióban lesz látható legközelebb Nagy Zsolt, Jéger Zsombor, Zsigmond Emőke, Znamenák István, Für Anikó, Fodor Tamás m.v., Murányi Márta m.v. és Szathmáry Judit m.v. játékával.

További infók 

Woody Allen: Manhattan

Isaac Davis,
 a sikeres vígjátékíró otthagyja televíziós állását, csak azért, hogy minden idejét a regényírásnak szentelhesse. Ám írás helyett inkább megpróbál magyarázatot találni elhibázott életére és a nőkkel való szerencsétlen kapcsolatára. Egyelőre nem sok eredménnyel. Felesége, Jill elhagyja, hogy végre összeköltözhessen leszbikus szerelmével. Isaac szerelme, a középiskolás Tracey szintén szakít vele, mert még fiatal és tanulni akar. Mary, a túlképzett és túl neurotikus újságírónő pedig, akit a legjobb barátja mutat be neki, pont olyan, mint ő, épp ezért elviselhetetlen.

Woody Allen klasszikusa január 4-én ismét mozivásznon a Bem Moziban.

További infók 

Január 5., szerda

Decolonize Your Mind Society

A nem európai kultúrák zenéiből, nem-temperált hangolásokból, az amerikai minimalizmusból és a pszichedelikus, rituális zenékből inspirációt merítő Decolonize Your Mind Society-t 2018 végén hívta életre Szabó Bálint Gosheven, természetes kiterjesztéseként korábban megkezdett útjának. A zenekar megszólalása világszinten is egyedülálló, hiszen a jávai zenéktől a közép-afrikai polifónián át a japán udvari szertartászenékig, vagy a tiszta hangolású indiai zenétől a közel-keleti makám semleges tercein át a földöntúli hangzású tibeti gyaling kürtökig több ezer éves kultúrák zenéit fogja át és értelmezi újra soha nem hallott módon, a modern kor nyújtotta technológiák segítségével. Az izgalmas és eklektikus stílusú zenekart január 5-én hallhatjuk az Opus Jazz Clubban

További infók 

CSÁÓ – Stefanovics Angéla körberajzolja magát

Réges-régen egy távoli tisztáson egy anya egyszarvú életet adott a kicsinyeinek, ugyanúgy ahogy a többi anya is tette az idők kezdete óta. A kicsik közt volt egy, akinek fehér szőre és pici fehér szarva volt. Úgy hívták Uniko. Senki se tudta miért, de ennek a kis egyszarvúnak különleges ereje volt. Akármerre járt, képes volt minden élőlényt gondtalanná és boldoggá tenni... 

A Kárpáti Péter rendezte előadás főszerepében Stefanovics Angéla és Szabó Zola.

További infók 

Címkék