Budapesten egyre több olyan helyet találunk, ahol remek street food fogásokra lelhetünk, melyek mellőzik az állati eredetű összetevőket, és legyünk vegák, vegánok vagy húsevők, szuper fogások várnak ránk. A Jimmy’Z Vegan isteni hamburgerei és izgalmas fogásai garantáltan mindenkit elcsábítanak, hiszen a lehető legízletesebb falatok kerülnek a tányérunkra.

Valkó Péter és Csekő Dani közösen álmodták meg a Jimmy'Z Vegant, ahol nemcsak isteni burgereket ehetünk, de közben környezettudatosan táplálkozhatunk és egészséges, növényi alapanyagokból készült ételekkel is találkozhatunk. A craft burgerek és a vegán fogások a VI. kerület egyik kedvenc utcájában, a Podmaniczky utca 20. alatt készülnek, és annak ellenére lett a környék egyik kedvenc helye, hogy a vírushelyzet alatt nyitottak ki. Olyannyira bejött a koncepció, hogy mára számos visszatérő törzsvendéget tudhatnak magukénak, akiket már névről ismernek.

„Az első pillanattól kezdve fontos volt, hogy ne kizárólag a vegán közösséget célozzuk meg ételeinkkel. Inkább a lehetőséget szeretnénk megmutatni, hogy táplálkozni másképp is lehet, és a vegán konyha változatos, ízletes, nem csak salátából és tofuból áll. Ez annyira bejött, hogy vendégeink jelentős része húsevő, de sikerült az ízekkel meggyőzni őket. Sokan maguk is meglepődnek, amikor kipróbálják az ételeket, egyáltalán nem erre számítanak, így ez egyfajta edukáció is” – mesélik az alapítók.

Burgerfronton nagyon erős a Jimmy’Z, sőt már isteni vegán pizzákat is rendelhetünk tőlük, vagy hazavihetjük a Garay utca 30. szám alól, de elárulhatjuk, hogy hamarosan be is ülhetünk hozzájuk. Sőt, most már céges rendezvényekhez és nagyobb eseményekhez is hívhatjuk őket, ugyanis eleget tettek az egyre növekvő igényeknek, és cateringszolgáltatással bővítették vállalkozásukat. Ráadásul nemcsak arról van szó, hogy finom vegán falatokat kínálnak, de akár 48 órán belül képesek házon belül megszervezni egy-egy esemény teljes vegán cateringjét. 

Legyen szó egy chilles otthoni pizzaestről, egy szuper burgeres street food élményről vagy egy céges rendezvényről, a Jimmy’Z Veganra mindig számíthatunk.

Címkék

Elérhetőségek

Jimmy'Z Vegan 1065 Budapest, Podmaniczky u. 20. Facebook-oldal Weboldal