Szeretünk kirándulni, madárcsicsergést hallgatva bejárni az erdőket, amik körülveszik Budapestet, és ahol kicsit kikapcsolódhatunk a főváros zajából. A karantén alatt ez csak felértékelődött, de úgy tűnik, a természetnek inkább ártottunk. A Pilisi Parkerdő erdészei idén a Tisztítsuk meg az országot! program keretében felmérték az erdőkben illegálisan elhelyezett szemét mennyiségét, és nem lett túl szívderítő az eredmény.

Összesen több, mint 5500 köbméternyi hulladékot találtak, ami pontosan kétszer töltené meg a Duna Aréna 50x25 méteres versenymedencéjét. 

A Parkerdő közleménye szerint a hátrahagyott illegális hulladék egy része háztartási szemétből, a kertekből származó, ártalmatlannak megítélt (mindeközben káros) zöldhulladékból és spórolni próbáló vállalkozók által lerakott kommunális hulladékból, építési törmelékből és sok esetben veszélyes ipari melléktermékből, maradványokból tevődik össze. Másik részét a népszerű kirándulóhelyeken a túrázók által hátrahagyott szemét teszi ki: pet palack, ételmaradék, alufólia és szétdobált papírzsebkendő – bár ez javuló tendenciát mutat szerencsére, egyre több a tudatos kiránduló. 

A Pilisi Parkerdő a nemzetközi hulladékgyűjtő nap (szeptember 23.) alkalmából ezért a megelőzésre szeretné felhívni a figyelmet: ne vigyük ki a szemetet az erdőbe, a kirándulás közben összegyűlt hulladékot pedig vigyük haza. Erdőjáróként így tudunk leginkább segíteni abban, hogy erdeink egészségesek maradjanak.

A Parkerdőnél évente 100 milliós nagyságrendet költenek el csak a hulladékok elszállításra. "Ha ezt az összeget klímavédelemre, a környezet megóvására, erdősítésre fordíthatnák, legalább 20 hektár új erdő létrehozására lenne módjuk minden évben!" - írják a közleményben.  

Így ősszel egyre többen vesszük fel a túracipőt, keressük fel az eldugott vagy épp népszerű kirándulóhelyeket, melyeket a fővárosból is hamar megközelíthetünk (Normafa, Hárs-hegyi tanösvény, Hűvösvölgyi Nagy-rét; és még sorolhatnánk a kedvenc helyeket, melyek ösvényeit, túraútvonalait felfedezhettük), ezért még jobban figyeljünk oda a környezet védelmére. Persze kirándulni elemózsiával jó, dobozokba csomagolt szendvicsekkel, gyümölcsöket és üdítős palackokkal, de jó esetben pedig plusz zacskót is bedobunk, amelybe a szemetet gyűjtjük.

Címkék