kultúra

szerkesztés

Az ezerarcú emberiség egyetlen arca – megnéztük a Portrait of Humanity című kiállítást

Szerzők

  • Wágner Gábor

2020. 09. 16. 12:52

A British Journal of Photography kiadója, az 1854 Media hirdette meg a Portrait of Humanity 2020 fotópályázatot, ami a világ összes fotósa számára nyújtott lehetőséget arra, hogy megmutassák, mit jelent embernek lenni. A fotószerkesztőkből, kurátorokból és fesztiválrendezőkből álló zsűri a világ minden tájáról beérkező többezer kép közül összesen harmincat választott ki három sorozatba rendezve. Ezek képezik az utazó kiállítás anyagát, mely október 11-ig ingyenesen megtekinthető a Capa Központ 8F galériájában. A kiállítás üzenete egyszerű, könnyen átélhető és megérthető: amennyire különbözőek vagyunk, legalább ennyire egyformák is.

Akiben erősen munkálnak az őszinte érzések, aki empatikusan áll hozzá a többi emberhez, és aki érzékeny a világ viselt dolgaira, azt azonnal le fogja venni a lábáról a Capa Központ szeptember első felében megnyitott kiállítása, ami nem az egykori Ernst Múzeum épületében nézhető meg, hanem a mellette található, szintén Capa Központhoz tartozó kávézó galériájában (8F galéria). Harminc fotó, vagyis harminc különböző emberi történet a világ más-más tájairól várja az érdeklődőket, akik számára már pár kép után nyilvánvalóvá válik: amennyire különbözőek vagyunk, legalább ennyire egyformák is. 

Fotó: Francesco Merlini

A kiállítás képei között vannak népszerű (szocio)fotós témák, mint a 60 éve szeretetben és megbecsülésben együtt élő házaspár intim pillanata, a masztektómia előtt álló nő drámai fotója, vagy az épp nővé érő Down-kóros tinédzser lány életének képei, de ide sorolható a pozitív testképért küzdő duci aktivistanő egyszerű szépségű aktja is, meg Eric Demer híres portréja Greta Thunbergről, ami Kanada történelmének legnagyobb méretű demonstrációján készült. Ezek is olyan képek, melyek szinte megszólalnak, megszólítanak, ám mégsem ezek a kiállítás igazán izgalmas fotói.

Fotó: Michael Novotny

A legbeszédesebb, a kiállítás lényegét leginkább kifejező fotó valahol középtájékon található, az a címe, hogy 100 úszó, és Birminghamben készítette egy Attilio Fiumarella nevű fotós. A kép története az, hogy a városvezetés be akarta zárni az 1907-ben nyitott, kívül-belül gyönyörű Moseley Road Baths nevű fürdőt, ám a város polgárai összefogtak és közösen tiltakoztak a döntés ellen – sikerrel. A tiltakozás egyik eleme volt, hogy több mint 100 úszó, akik rendszeresen jártak a fürdőbe, beálltak az üres úszómedencébe, és erről egy lenyűgöző hatású fotó is készült. Férfiak, nők, idősek, gyerekek, mindenféle bőrszínű emberek, akik lehet, hogy más vallásúak, lehet, hogy más-más szexuális szokásokkal rendelkeznek, lehet, hogy minden másban is eltérnek egymástól, de ott a medencében, fürdőruhában állva mind egyformák: úszók, akik szeretnék visszakapni a medencéjüket és a fürdőjüket. Nagyszerű kép, aminek ereje elsősorban az egyszerűségében rejlik. Sokáig álltam előtte, mire tovább tudtam lépni, mert az egyes arcokat mustrálva számtalan gondolat rohanja meg az embert, és ez pedig a kép elé szögezi hosszú-hosszú percekre. 

Fotó: Attilio Fiumarella

Legalább ennyire hatásos, bár egészen más miatt, a dél-koreai Csedzsu-szigetén élő nagymama búvárok portérsorozata. Ezek a jórészt 50 feletti asszonyok, akik között elég nagy számban találunk 70-80 esztendős néniket, nap mint nap az életüket kockáztatják a közösségért, ráadásul hosszú évtizedek óta. Az UNESCO eszmei kulturális örökség listáján is szereplő henjók (búvárnők) bármiféle légzőfelszerelés nélkül, vékony gumiruhában, régi búvárszemüvegben merülnek alá és kézzel gyűjtik össze a mélyben fellelhető tenger gyümölcseit. Az ő portréik megdöbbentő erejűek, a dél-nyugat-afrikai herero törzs tagjainak fotói viszont kedves mosolyt csalnak az arcokra, méghozzá különös ruháik okán. Ezekben ugyanis kétféle hagyomány – az afrikaiakra jellemző harsány színvilág és az egykori német gyarmatosítók viktoriánus ruhái – egyesül, a végeredmény pedig egyfelől tetszetős, másfelől pedig bizarr is – ismerve a két nép együttélésének vérzivataros történetét. Bár a gyarmatosítók igyekeztek kiírtani a törzset, ez végül nem sikerült nekik, ellenben a hererók sikeresen formálták át a maguk arcára a németek ruhatárát. 

Fotó: Antoine Veling

Végezetül még annyit a kiállítás kapcsán, hogy nemcsak a képek izgalmasak, de a mellettük szereplő leírások is, melyek a fotók elkészítéséről, azok hátteréről számolnak be. Sőt van egy olyan kép is, amelyiknél bár a fotó is tetszetős, a mellé kihelyezett szöveg, ami igazán mellbevágó. Az ausztrál Haley McHaffie fotóján egy idősebb, cowboy-kalapos, mosolygó férfi látható oldalról, amint válláig érő növények sűrű erdejében álldogál. Amikor a cikket elkezdtem írni, arra gondoltam, leírom, hogy mi volt mellé írva, de inkább azt mondom, mindenki menjen el inkább október 11-ig a Capa Központ 8F galériájába, és olvassa el maga – meg persze nézze meg a képet, de a többivel együtt. Úgyis ingyenesen megtekinthető, és a fotók is nagyon jók.

 
Közben már kiírták a jövő évi Portrait of Humanity 2021 pályázatát is, úgyhogy, aki úgy érzi, megméretné magát, az itt teheti meg. Beküldési határidő: 2020. október 22.

Hasonló tartalmak

Admin mode