Érdemes letérni megszokott útvonalainkról és egy kicsit eltévedni, kószálni a városban: így olyan utcákba és épületekbe botlunk, amiket a napi rohanásban nem veszünk észre vagy egyszerűen elkerüljük őket. Járókelőként a homlokzatok díszeit bármikor megcsodálhatjuk, de mi a helyzet a zárt ajtók mögött rejtőző kincsekkel? Bódis Krisztián fotóin egy kicsit mindannyian beleshetünk az Aranykéz utca 2. számú ház ajtaja mögé és gyönyörködhetünk az indák, kerámiadíszek és színek kavalkádjában. Igazi késő szecessziós csoda!
Nem is gondolnánk, milyen csodát rejt a Régiposta és az Aranykéz utca sarkán álló klinkertégla oszlopokkal tagolt épület. A Váci utcára jellemző elevenség kontrasztja ez az utca: viszonylag félreeső, csendes, rejtett világ, ahol a kora klasszicista, a szecessziós, az art déco és a modern, Bauhaus jellegű épületek keverednek. Innen indul a belváros egyik legrövidebb utcája, az Aranykéz is, amely nevét az 1800 körül a Régiposta utca 9. szám alatt működő Aranykézhez címzett fogadóról kapta – emlékét egy bronztábla őrzi. Az egykori egyemeletes épület egyébként a 19. század eleji művészvilág kedvelt találkozóhelye volt, megfordult itt Petőfi Sándor, Katona József és Kisfaludy Sándor is.
Magáról az utcáról és annak egykori hangulatáról, a házfalak mögött rejlő titkos életekről és szerelmekről Krúdy Gyula az Aranykéz utcai szép napok című novellafüzérében írt. Érdemes beleolvasni ezekbe a novellákba, ahol egyszerre van jelen az 1800-as évek közepének bája, a lehetőségekkel teli életigenlés, de a történeteket mégis belengi a századelő melankóliája.
Ezt a hangulatot őrzi a Román Miklós és Román Ernő testvérpár által tervezett négyemeletes, késő szecessziós Bátori-féle üzlet- és lakóház. Az 1900-as évekig ezen a telken eredetileg egy Hild József által tervezett és kivitelezett klasszicista épület állt, ezt bontatta el Bátori Sándor kereskedő, hogy a helyére egy impozáns lakóház kerüljön. Az utcán szemlélődő járókelők figyelmét egyértelműen az arab és mór hatást mutató sarki torony ragadja meg, ám az épület legizgalmasabb része a zárt ajtók mögött rejtőzik.
Az épületet tervező Román fivérekre nagy hatással volt a 20. századelő legmeghatározóbb építésze, Lajta Béla, így korabeli épületeiken egyaránt felfedezhetők szecessziós és népművészeti motívumok, míg néhol már az art déco felé hajló, ámde újraértelmezett geometrizáló minták is. Ez a hatás az Aranykéz utcai épület homlokzatán és belső terein is látható.
Ha egy kis szerencsével bejutunk a lépcsőházba, egy igazi szecessziós csodavilág köszön ránk: okkersárga és kék színekben pompázó, románkorias oszlopok, indákkal beszőtt festett boltozat, mintás padlóburkolat és kerámiadíszes falak. Persze, a lépcsőház nem arra van, hogy teadélutánok vagy meetingek otthona legyen, de az Aranykéz utca 2. mégiscsak olyan hely, ahol a pár perces átjáráson túl szívesen töltjük az időt.
Könnyű elképzelni, hogy az egykor a presszóból vagy munkából hazatérő emberek még hosszú percekig beszélgettek ebben a környezetben. Feljebb érve ez a díszítettség visszafogottá, a századelő bérházaira jellemzővé válik, a szinteket pedig egy ma is működő százéves felvonó köti össze.
A házat 1931-ben átépítették, ekkor az első és a második mezzanin üzlethelyiségeit alakították lakásokká, míg 1937-ben földszinti üzlethelyiség főbejárata fölött egy üvegtetőt helyeztek el. Az 1945-ben megsérült épületet Aschner Jakab építész kivitelezésében állították helyre.
