Idén márciusban 6. alkalommal rendezték volna meg Kárpát-medence legnagyobb, ingyenes komolyzenei rendezvénysorozatát, a Bach Mindenkinek Fesztivált. A járványügyi helyzet miatt azonban a koncertsorozat most, szeptember 16-án indul, és egészen december 31-ig tart.

Az ingyenes programok mellett a rendezvény szervezői a jótékonyságnak is fontos szerepet szánnak: a résztvevő közönségnek lehetősége lesz, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogassa. Az idén minden eddigieket felülmúló, nagy léptékű programsorozatként, a Kárpát-medence több mint 100 településén találkozhatunk Bach zenéjével a programsorozat jóvoltából.

Nyitásként szeptember 16-án, szerdán 19:30-tól a budapesti Szent Teréz Templomban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar  koncertjére kerül sor. 
A pontos programokról az esemény Facebook-oldalán illetve a honlapjukon kapunk tájékoztatást. 

Címkék