A Calgaryt nem feltétlenül könnyű messziről észrevenni – a bejárat felett nincs hivogató neonfelirat, nem áll előtte puccos terasz, sem párakapu, igaz a hely csak este 7-kor nyit, akkor már nem kell védekezni a hőség ellen. A hely teljes neve – Calgary Antik Drinkbár – már önmagában is egy időutazás, hiszen az elmúlt húsz évben senki sem nevezte el így a kocsmáját. Az otthonosan berendezett, kuckózós hangulat, a falakon lévő több száz mütyűr és csecsebecse – amiket mind Viky gyűjtött be az évek alatt – egészen különleges atmoszférát kölcsönöz a helynek, ha egyesével akarnánk megnézni őket, órákba telne, míg a kétemeletes bár minden egyes díszét végigszemléznénk. A legeredetibb itt azonban kétség kívül kétségkívül Viky néni, a tulajdonos.
Viky egyébként különleges személyiség – a korát nem árulta el nekünk, de a 60-as, 70-es években modellkedett, és jó néhány magyar filmben is volt egy-két kisebb szerepe. Fellépése királynői, mértéktartó és nagyon stílusos, az a fajta vendéglátós, aki mellé szívesen odaülünk a pulthoz, csak hogy meséljen nekünk kicsit hosszú életének egy-egy rendkívül színes epizódjáról.
We Love Budapest: Hogy lett valakiből modell a 60-as években?
Viky: A születési nevem Mária, de amikor elkezdtem modellkedni, annyi Mari volt a szakmában, hogy inkább a férjem, Dr. Szabó Viktor után a Szabó Viky művésznevet használtam, így is ismer mindenki. A nagyszüleimnél nevelkedtem Zircen, 6 éves koromig, anyám akkor hozott fel Budapestre, itt is jártam iskolába, de amikor csak tudtam, visszamentem Zircre a nagyszüleimhez. Imádtam a Bakonyt, nekem az egy csoda volt, sokat beszélgettem erről Cseh Tamással.
Az érettségi után az első munkahelyemen a főnököm protezsált be a modellek közé, pár lány disszidált akkoriban, és úgy mutatott be, hogy itt van ez a szép karcsú lány, ő biztosan nem fog disszidálni. A Mérleg utcában volt egy vizsga, emlékszem, Csató Marival és Albertini Jancsival mi kaptuk a legtöbb pontot. Ettől még egy darab munka nem jött, mindenhova el kellett menni bemutatkozni, de lassan-lassan azért elkezdődött, de nekem egyébként mindig több filmezés volt. A színészetben is majdnem belecsöppentem, középiskolában sok szavalóversenyt nyertem. Már menyasszonya voltam a férjemnek, mikor megkerestek egy szerepre a Madách Színházban, Mensáros László és Juhász Jácint mellett játszottam egy apró szerepet. Na, de a lényeg az, hogy terhes lettem a lányommal, így abbamaradt ez a kezdődő színészi csoda belepottyanás.
WLB: Milyen volt ez a korszak, mesélj nekünk pár kedves emléket!
Viky: Volt ugyan rendes nyolcórás állásom, én emellett modelkedtem, meg amikor a két gyerekemmel öt évig otthon voltam, akkor is csináltam. Csodálatos emlékeim vannak, volt, hogy Hofi lépett fel velünk, meg Antal Imre és Kudlik Juli voltak a konferansziék... Mindig készülök egy könyvet írni, akkora csoda emberekkel dolgoztam Mensáros, Ruttkai, Latinovits, Márkus László, Sinkovits, hogy nem is miattam, miattuk kéne írnom erről egy könyvet, de annyi hülye könyv jelenik meg, hogy mindig elmegy a kedvem az egésztől. Rengeteg filmben volt kis epizódszerepem, a Csárdáskirálynő, a Bűbájosok, Tűzoltó utca 25., Egy óra múlva itt vagyok, Fekete Gyémántok, hirtelen eszembe sem jut mindegyik. A Csárdáskirálynőben Anna Moffo dublőre voltam, ő nem vállalta az éjszakai jelenetet, mindene jó volt rá, csak a papucsa volt sokkal kisebb, akkor a Latinovits kiabált a kellékesnek, hogy szerezzen egy 45-ös papucsot a Vikynek – nem is volt 45-ös a lábam!
A Zolival is nagyon jóban voltunk, szegény három szívinfarktust hordott ki lábon, a 141 perc a befejezetlen mondatból-ban volt még egy jelenete, amit nem forgattunk le, úgy hoztuk ki a kórházból. Éva nem is akarta, hogy dolgozzon, gyógyszert szedett, és én meg vagyok győződve, hogy nem akart magának ártani, csak úgy felugrott a vonatra – azt megszokta gyerekkorában, hogy olyan lassú, és hát az a szörnyűség történt. Annyi terve volt, sosem hittük el, hogy készakarva történt.
Amíg modell voltam, sokat utaztunk, voltunk Moszkvában, Leningrádban, meg dolgoztam propagandistaként is a Várszínházban – ha szóltak délután, hogy visszaadtak négy jegyet, hát én eladtam az előadásig.
WLB: Hogyan indult a Calgary?
Viky: Vendéglátásban korábban soha nem dolgoztam, illetve igen, de csak itt-ott a kanyarban. Belecsöppentem egyszer a Rege Szállóban a bározásba, rendezvényeket szerveztem, ott volt a főhadiszállás, és amikor lebetegedett ott az egyik lány, akkor beszálltam segíteni a drink bárba, de dolgoztam kicsit az Arany Mokkában is fönt a hegyen.
Sok barátunk volt a második férjemmel, intarziaművész, festő, keramikus, és komoly anyagi gondokkal küszködtek. És akkor gondoltam, hogy kéne egy jó kis hely, ahol lehet enni, inni és árulnám az ő dolgaikat, hogy segítsek nekik kicsit. A 80-as évek legvégén itt, pár utcával lejjebb a Patyolat mellett nyitottam egy kis second hand boltot, az volt a neve, hogy Viky Bizi. 7 évig csináltam, nagyon jópofa volt, lehetett benne kapni ruhákat, képeket, régi ékszereket, mindenfélét. Betévedt oda egyszer Kerekes Sándor, aki a téli olimpián indult, és mesélt nekem Calgaryról, hogy az milyen jó hely, milyen biztonságos, hogy nem zárják az ajtókat, mert olyan becsületesek az emberek... És hogy a barátaival két hétig keresték valakinek a farmját a hóban szánkóval, ráadásul ott lehet gejzírekben fürdeni... És akkor nekem ez úgy tetszett, hogy ezért lett a hely neve Calgary.
Ez a hely egy kiégett lakatosműhely volt, 1988 körül meg bezárták a Patyolatokat, és el kellett mennem, akkor találtak ezt a pincét, és akkor jól utánajártam és megvettem. Budán rengeteg jó hely zárt be a rendszerváltáskor, és utána. Megszűnt a Tabáni Kakas, a Kis Buda, a Balázs Vendéglő, a malomtó Vendéglő, a Paksi Halászcsárda, a Hársfa, a Veronika Vendéglő, a Budagyöngye Bár, ahova az emberek azért mentek, hogy színház után egyenek, igyanak, táncoljanak, hát én meg egy ilyen helyet akartam. Még az eleje fele egyszer egy téli napon bejött ide a Fáy Andriska, leült a zongorához és elkezdett játszani, na őt utána felfogadtam. Sokan jártak ide a kedvéért ismert emberek, művészek.
Meg aztán az én régi barátaim is jöttek a színházból, aki még élt, mert eddigre már a nagy régi generáció megfogyatkozott. Szegény Andriska már nagyon rossz állapotban volt, mi hoztuk újra rendbe, össze is szedte magát, nagyon sokan jöttek azért, merthogy a Fáy újra itt játszik. De jöttek mások is, épp a napokban gondolkoztam rajta, idejárt a főiskola alatt a Fenyő Iván, a Fábry, az Albert Györgyi, a Bubik István, a Hajós Andris, Bródy Sándor. Mindenféle barátaim vannak, mert bele merek pofázni mindenbe, ki merem mondani, ami igaz.
WLB: Miért van most bajban a Calgary?
Viky: Én ezt a helyet 30 éve építgetem a saját erőmből, volt ugyan segítségem, de mindent én csináltam, keverem az italokat, kenem a szendvicset – mindig van libazsíros meg körözöttes szendvics. Egyszer két fiatalember jött be hajnali 2-kor, mentek hazafele, kérdezték van-e még libazsíros kenyér, mondom persze, csinálom is. Ahogy kenem itt a kenyeret, elindultak kifelé. Kérdezem, hova mennek, azt mondják hogy elfogyott a pénzük, hát mondom akkor majd legközelebb behozzátok, hát csak nem hagyom őket itt éhesen.
Szóval háromszor vettem fel rá hitelt, egyszer egy svájci frank alapút, és mindig az újból vettem fel, abból kifizettem az előző végét, és az utolsóval nagyon átvertek, csak nem vettem észre, hogy nagyon nagy volt a kamat. De most perelünk, van jó ügyvédem, ő is azt mondta, hogy ez így nem volt törvényes, de hát nem bírom én ezt az izgalmat. De az emberek nagyon jók, jön mindenki, hogy Viky néni mit tudunk segíteni, hát tudják, hogy nekem ez a hely az életem, az otthonom. És akkor erre még rájött ez a vírus is, hát ez rosszabb mint a háború. Most várjuk, hogy mi lesz, hát nagyon remélem, hogy nem fogják elárverezni, mert akkor nem tudom, mit csinálok.