A brunchmánia még a kanyarban sem volt, mikor 5 éve megnyitott az À la Maison. A széles reggeli kínálatáról, izgalmas Benedictjeiről és édes waffeljeiről híres reggeliző most kicsit átszabta az arculatát: ezentúl eklektikus, fiatalos ebédmenüvel is várják a vendégeket.

Az 5 éve nyitott, franciás nevű, belvárosi brunch étterem, az À la Maison első helye a Nádor utcában volt. Az akkor még csak 20 férőhelyes reggelizőt Zöldhegyi Andrea és testvére, Nándor hozta létre – utazásaik során szembesültek azzal, hogy a brunch, mint étkezési forma mennyire jelen van a világban, Magyarországon viszont még nincs nagy hagyománya.

A Nádor utcában három évet tölöttek, majd két éve a Szervita térre költöztek, egy jóval nagyobb helyiségbe, ahol már 120 főt tudnak leültetni. Bár a város egyik legszélesebb reggeli kínálatát felvonultató helyről beszélünk, egy ideje már gondolkoztak azon, hogy kiszélesítik a kínálatot, és azokra is gondolnak, akik 12 után már inkább az ebéd fele kacsintgatnának. Így született meg a séfajánlat és az ebédmenü koncepciója, amit – ha nem jön közbe a két hónapos kötelező bezárás – már tavasszal elindítottak volna.  

Így azonban június végén izzították be az új koncepciót. A széles reggelifelhozatal maradt, bár a melegebb hónapokban a palacsintákat nyáriasítják, és a vitál reggelik választékát is szélesítik. Az állandó menüt, a séf ajánlatát igyekeztek nemzetközi kedvencekkel és egészségtudatos fogásokkal feltölteni, találunk rajta levest, szendvicset, burgereket és tésztákat. Nem kifejezetten hosszú az étlap, de mivel van naponta változó ebédmenü, a profil pedig továbbra is a reggeli marad, ez egyáltalán nem is gond. 

Mi a nagy hőség miatt egy frissítő megylevessel (1290 Ft) kezdtünk. Nem újragondolt, mégis más, mit a megszokott – rendkívül sűrű, ugyanakkor könnyed, szinte habos, savanykás levest kaptunk tejszínhabbal és blansírozott mandulával. A sertésszűz medalion polentával, kacsamájjal, hollandi mártással és pórépürével elsőre nem egy kifejezetten nyári fogás az alapanyagok miatt, viszont nagyon könnyed, és remekül van elkészítve. A máj szinte habosan krémes, mint egy olasz fagyi, a szűz szaftos, a polenta pedig a kakukkfűtől kap egy kis provence-i színezetet. 

A kapros halnyárs ellenben egy igazi nyári darab, kerti bulin is szívesen fogadnánk. A harcsafilét csak a só, a kapor és a mellé kapott lime dobja fel, a kísérőként kapott spenótos-paradicsomos csicseriborsó viszont egy kifejezetten ízgazdag, egyedi kísérő, ami remekül kiegészíti a nyársat – hideg, kicsit spanyolos, igazi nyári darab.

A garnélás pirított bulgur Ázsiába visz minket – a sült lime, a ceruzabab, a sült hagyma és a garnéla nagyon jól összeillenek a pirított bulgurral, ami remek alternatíva a rizs helyett.

Desszertnek egy régi nyári kedvencet kapunk új köntösben: a bajor rizspuding eperchutney-val  (1520 Ft) egy könnyű, megfelelően édes, hideg pohárdesszert amihez mind színben, mind ízben nagyon jól megy a eperchutney-hoz. 

Az ebédmenü (2 fogás 1890 Ft, 3 fogás 2150 Ft) szintén egyedi – nemzetközi és fúziós, emlékeztet néhány nagy klasszikusra, mégis egyedi: lazán összeteszik a sült tarját a buggyantott tojással vagy a malaccsászárt a gerslivel. Aki szereti az À la Maison reggeliknél és brunchoknál már megismert játékosságát, az egész biztosan szeretni fogja a délután 4 óráig kapható meleg ételeiket is. 

Címkék

Elérhetőségek

À la Maison 1052 Budapest, Szervita tér 3. Facebook-oldal