A test küzdelme a rákkal, a a budapesti nyilas terror legsötétebb gaztettei, a (klíma)szorongás és a folyamatos eltévedés rémálmai – bár hangulatában és központi tematikájában mindegyik kötet más, a három költő-írót összeköti, hogy mindannyian a prózai köteteik után tért vissza pályájuk induló műfajához, a versekhez.

Grecsó Krisztián: Magamról többet

Grecsó Krisztián ezzel a kötettel tizenkilenc év után visszatért a pályájának kezdő műfajához, a versekhez. Igaz ugyan, hogy az utóbbi években is már a Rájátszás miatt írt verseket, amiket a közönség inkább dalok formájában ismerhetett meg, de ez a hét ciklusból és három nyitóversből kötet az utóbbi két év terméseiből állt össze.

Meddig hittem én is, a kevélység,
Elzálogosított szolgája,
Hogy meghatároztam magam,
Nem üres zsolozsma rólam a leltár,
De mára csak a szégyen
Zselével kenegetett sebhelye maradt,
Hogy valaha könnyeden beszéltem
A távlatról.
Ami emberi szívvel felfogható.
(Mint akinek hagyaték)

Meddig hittem én is, a kevélység,
Elzálogosított szolgája,
Hogy meghatároztam magam,
Nem üres zsolozsma rólam a leltár,
De mára csak a szégyen
Zselével kenegetett sebhelye maradt,
Hogy valaha könnyeden beszéltem
A távlatról.
Ami emberi szívvel felfogható.
(Mint akinek hagyaték)

A Magamról többet végtelenül személyes hangvételű, az erős önéletrajzi ihletés nem is kérdéses, de közben vissza-visszatér a magyar irodalmi hagyomány megannyi nagy elődjéhez, akár konkrétan újraírt klasszikusok személyre szabott formáival – ismerősként jönnek szembe Pilinszky (Apokrif versek), Babits (Balázsolás-ciklus), József Attila, Kosztolányi sorai. Legszembeötlőbbek a nagy számvető, leltározó versek átemelése, ami nem véletlen, hiszen több olyan korábbi költőnk is volt, aki küzdött a rákkal, Babits mellett például Karinthy és Kosztolányi is, és a betegség, a hanyatló testtel, halállal való szembenézés az ő lírájukat is erősen tematizálta.

Milyen óvatosak az újratanult éptek!
A tesztelt gyógyulás árnyéka sötét,
Mint a dögkút megkezdett mélye.
(Arctalan ima)

Milyen óvatosak az újratanult éptek!
A tesztelt gyógyulás árnyéka sötét,
Mint a dögkút megkezdett mélye.
(Arctalan ima)

Ezek mellett pedig a szerelmes versek is át- meg átszövik a kötetet, a valakihez tartozás megbontahatlan egységének átélése bukkan fel a Legjobban nélküled, Mire zöldül, Örök más darabokban. A legszebbek mégis az apaság-versek, amelyek egészen rendhagyóak is, nemcsak azért mert az örökbefogadásról írnak őszintén, hanem mert a magyar lírában egy viszonylag kevéssé érintett terület ez. Persze vannak nagy klasszikusok, mint Szabó Lőrinc gyerekeiről szóló versek, vagy akár Arany Jánosnál, de egyik sem magának az apává válásnak a folyamatáról szól.

Néha még szoknom kell az idegent,
Aki ennyire hirtelen lett a minden.
(Tükör-triptichon)

Néha még szoknom kell az idegent,
Aki ennyire hirtelen lett a minden.
(Tükör-triptichon)



Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok

Krusovszky Dénes lírája a 2009-es Elromlani milyen kötete óta hatalmas kedvencünk, így amikor első nagyregényéért az Akik már nem leszünk sosemért tavaly elnyerte a Libri-közönségdíjat, és hirtelen az egész ország megismerte, boldogabbak nem is lehettünk volna. Az Áttetsző viszonyokkal most visszatért a versekhez – a kötet négy ciklusből és egy nyitóversből áll, és több kritika, és már maga a fülszöveg is a (rém)álomszerűség felé terelgette a szövegek alaphangulatát megadó és uraló alaphangot.

„Az összeomlás előtt kellene megnézni
Mindent, csak azt nem tudom,
Hogy az összeomlás előtt vagyunk-e még…”
(Ha ilyen lesz a vége)

„Az összeomlás előtt kellene megnézni
Mindent, csak azt nem tudom,
Hogy az összeomlás előtt vagyunk-e még…”
(Ha ilyen lesz a vége)

Apokaliptikus képek tűnnek fel, hol a Biblia vagy mitológiai toposzokkal, történetekkel (Noé története A te partod felé című versben, vagy a krétai labirintus a Minótaurusz címűben, ahol nem tudunk nem arra gondolni, amikor a bulinegyeben alászállunk a LÄRM-be, vagy Robotba vagy Odüsszeusz a Visszatérésben), mindez vegyítve a mindennapi tapasztalatokban is már ott nyomasztó klímakatasztrófa küszöbön állásával, vagy a gyerekkori felrémlő szorongások emlékével.

„Máshogy képzeltem a labirintust,
De ezzel is beérem,
Az elektromos zene tört ütemei
Foszlányokban szivárognak felfelé,
És nem bírok tovább ellenállni nekik. ”
(Minótaurusz)

„Máshogy képzeltem a labirintust,
De ezzel is beérem,
Az elektromos zene tört ütemei
Foszlányokban szivárognak felfelé,
És nem bírok tovább ellenállni nekik. ”
(Minótaurusz)

Egyes motívumok, mint a sirály, korábbi kötetekből is átívelnek, de az Akik már nem leszünk sosem regényből ismerős tematikák (esküvő, lagzi)a versekben is ugyan úgy felbukkannak.
 
Krusovszky ebben a kötetében is hozza azt a letisztult nyelvet, ami oly jellemző rá – úgy érezzük, minden szava tökéletesen a helyén van, egyetlen vesszőt sem lehetne kihúzni a mondatok szigorú rendjéből. Valahogy sikerül mindig mindent pontosan a nevén neveznie, de mindezt olyan természetes könnyedséggel, hogy a nyelvezet nem válik se nyakatekertté se erőltetetté. Nyelvileg könnyednek hatnak a szövegek, míg a tartalmakban mindig van valami, ami szíven üt, hol csak egy szókapcsoltat vagy egy sor, de persze legtöbbször az egész költemény.

„Felülkerekedünk majdnem mindenen,
mielőtt végképp elhibáznánk,
mennyi érzelem megy itt kárba folyton,
miközben máshol meg
Nincs belőle semmennyi sem,
de hát a múlt nem kristálypohár,
hogy folyton kocogtassuk,
ha eszünkbe jut valami,
csodálatos álom volt a civilizáció,
De úgyis a zsurlók bírják majd legtovább.”
(A zsurlók)

„Felülkerekedünk majdnem mindenen,
mielőtt végképp elhibáznánk,
mennyi érzelem megy itt kárba folyton,
miközben máshol meg
Nincs belőle semmennyi sem,
de hát a múlt nem kristálypohár,
hogy folyton kocogtassuk,
ha eszünkbe jut valami,
csodálatos álom volt a civilizáció,
De úgyis a zsurlók bírják majd legtovább.”
(A zsurlók)

Térey János: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba

A kötet kompozícióját még Térey János állította össze, ám megjelenését már nem érhette meg. Mégis a verseket nem árnyékolja be a tragédia, ha van is benne létösszegzés, az a pályája közepén visszatekintő férfi hangja. A négy ciklusba rendezett versek 2016 és 2019 között születtek, míg a korábbi nagyregényét, a Káli holtakat vegyesen fogadta a kritika, ezt a kötetet egyértelműen méltatták, mint az írói pálya egyik legkiemelkebb alkotását.

Avartalanítod a huszadik századi erdőt,
Mintha egész életedet kitisztogatnád visszafelé
Utolsó száz hektár. Kitalálod jobban.

Legalább ha a kommünt kisatírozhatnád!
Trianont meg a Dont…
Lakhatnál egy polgárnál is polgárabb,
Ideális Kassán.
Tarthatnád legalább Budavárat,
Úgy van, az álkupolás gipszhisztéria
Várat, ha neked az kell.
(Avartalanítod)

Avartalanítod a huszadik századi erdőt,
Mintha egész életedet kitisztogatnád visszafelé
Utolsó száz hektár. Kitalálod jobban.

Legalább ha a kommünt kisatírozhatnád!
Trianont meg a Dont…
Lakhatnál egy polgárnál is polgárabb,
Ideális Kassán.
Tarthatnád legalább Budavárat,
Úgy van, az álkupolás gipszhisztéria
Várat, ha neked az kell.
(Avartalanítod)

A versek a Térey jellemző kortárs nyelven szólnak hozzánk a minket körülvevő világról – felbukkan benne a napi politika, helyünk Európában, a bevándorlók, a múltértelmezéseink problémás fejezetei egészen a hegyvidéki turul emlékmű előző botrányáig vagy a svábhegyi villákban zajlott, ingatlanosok által nem reklámozott nyilas zabrálások oszozkodásaiig. Mindez mégse lesz szájbarágósan terhelt, se cinikusan kiábrándult, nála szebben senki nem „énekelte” meg, hogy zabálják fel a Váci úti irodafolyosó csillogó üvegpalotái az egykori gyárvilágot – a költői tekintet kíméletlen pontossággal szegeződik egy „elfüggönyözött ország” kulisszái mögé, ahogy a fülszöveg is fogalmaz. Mégis, ha egy verset kéne kiemelni a kedvencünkként, az a kamaszkori nyarakba visszavezető Málnaföldek mindörökre. 


Címkék