Egy szempillantás alatt elillant a július, amit azért is érezhetünk így, mert a tavaszunk és a nyarunk első fele nem volt éppen szokványos, emiatt a korábban elmaradt baráti vagy családi találkozókat, programokat sokan az utóbbi hetekben pótoltuk. Jelen állás szerint erre továbbra is lesz lehetőségünk, például a Harcsa Veronika Experiment vagy a Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertjein, de felmehetünk a Nemzeti Galéria kupolájába is, netán elmerülhetünk a kultúrában az Óbudai Kult.Éjen, esetleg rétesezhetünk a Czakó Piaczon.

Július 30., csütörtök

Július 30-án indul Pesti Borkörút, amelynek célja, hogy Budapest hat neves boros közösségi helyén, a Körút mentén, két nap alatt megismerhessék a résztvevők a Kárpát-medence egyedi borvilágát. A borbárok egymástól nincsenek nagy távolságban, így akár gyalogosan is bejárhatók, elérhetők.

Minden helyszínen öt tételt lehet majd megkóstolni, más-más konepcióval – a borok az adott hely kedvelt tételei; fajtaválasztékban, borkészítési eljárásban és borvidékek szerint is sokszínűek.

További infók

Christopher Nolan többszörös Oscar- és BAFTA-díjas közönségkedvence, az Eredet éppen tíz éve jelent meg, a kerek évforduló alkalmából pedig Kovács Gellért Filmszerész tart extra filmklubot július 30-án a Művész moziban.

További infók

Július utolsó csütörtökén rendezik meg az első Auróra Tervezői Vásárt, ahol két fröccs között válogathatunk ékszerek, printek, ruhák, kerámiák, makramék és más dizájnmunkák között.

További infók

Július 31., péntek

Kibővített felállással és a legnagyobb slágereivel érkezik július 31-én az Akvárium Klub színpadára az egyik legmeghatározóbb magyar alternatív zenekar, a Pál Utcai Fiúk. Az együttes ezen az estén Dióssy Ákossal és Albert Zoltánnal egészül ki.

További infók

Június vége óta péntekenként ismét bejárhatjuk a Magyar Nemzeti Galéria épületét egy vezetett séta során, a Habsburg nádori kriptától egészen a páratlan panorámát kínáló kupoláig. A sétán az állandó kiállításra szóló belépő mellé váltott kiegészítő jeggyel lehet részt venni.

További infók

Augusztus 1., szombat

A III. kerületi kulturális intézmények összefogtak, hogy egy, a Múzeumok Éjszakáját idéző egynapos programsorozatot hozzanak létre – így született meg az Óbudai Kult.Éj. Az augusztus 1-jei rendezvényen egyetlen belépővel járhatjuk végig valamennyi helyszínt 16 órától éjfélig. A többek közt a Kiscelli Múzeum, az Esernyős, a Vasarely Múzeum és az Aquincumi Múzeum részvételével zajló Óbudai Kult.Éj tárlatvezetésekkel, gyerekprogramokal, workshopokkal, koncertekkel és előadásokkal várja az érdeklődőket.

További infók

Augusztus 1-jén ismét dizájnvásár a Szimpla Kertben egyedi tervezésű ruhákkal, grafikákkal, táskákkal, ékszerekkel és kerámiákkal. A Szimpla Fashion ráadásul kutyabarát is, így négylábú kedvenceinket is magunkkal hozhatjuk.

További infók 

Szintén szombaton ismét Czakó Termelői Piacz, ám ezúttal a már megszokott termékek mellett házi rétes is kapható lesz a Czakó Kertben.

További infók

Augusztus 2., vasárnap

Augusztus 2-án ismét színpadra kerül a Soharóza, Halas Dóra, Nagy Fruzsina és Bartha Márk közönségkedvence, a Tabu kollekció. Az előadás szereplői sajátos humorral és öniróniával írják felül az intimitás tradícióit: halálrevüket rendeznek, tisztelik a termékenységet, az őserőt, vagy akár a harciasságot szimbolizáló menstruációs vért, és szembenéznek a testi és lelki betegségekkel. A változó emberi test, a nemi szerepek, a szexualitás, az ösztön és a gyermeki félelem extrém jelmezeken keresztül válnak szinte tapinthatóvá. A hol a cappella, hol elektronikus aláfestéssel felhangzó vokális zenék pedig néha kiemelik, néha ellenpontozzák a kényes témákat. 

További infók

A teherbiciklire épített Vibee sound system a tavalyi első alkalom után most ismét kitelepül a Hajógyári-sziget északi csücskébe, ahol három moduláris szintetizátorokkal előadott koncertet hallgathatunk meg a mobil hangrendszeren keresztül. Banyek, Cuges (Baráth Bálint) és iamyank is egyedi előadással készül, alive actek után pedig a Vibee DJ-csapatából Asparagus, Contsant és Dtr játszik alkalomhoz illő zenéikből.

További infók

Augusztus 2-án kivételesen nem egy sörfőzdét lát vendégül a KEG Sörművház, hanem a Smoke & Charm BBQ csapata veszi be a hely teraszát faszénen sült, omlós húsaival. A pulled porkhoz és marhaszegyhez párosuló izgalmas sörökről természetesen a KEG fog gondoskodni.

További infók 

Augusztus 3., hétfő

Augusztus 3-án a Harcsa Veronika Experiment lesz a Jazzelünk a Duna-parton koncertsorozat vendége a Pontoonon. Az ország talán legismertebb jazzénekesnője mögött Fekete-Kovács Kornél (trombita), Sabák Péter (bass), Tálas Áron (billentyű) és Czirják Tamás (dob) fog zenélni a Lánchíd pesti hídfőjénél.

További infók

Augusztus 4., kedd

Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz-album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat ugyancsak januárban hallhatta először élőben a közönség, augusztus 4-én pedig ismét az új dalokra épülő koncertet ad Budapesten a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, ezúttal a T9 – Az első bástya színpadán.

További infók

Augusztus 4-én gyakorlati tapasztalatokon keresztül ismerkedhetünk meg a fermentálás technikájával és fajtáival a Vegán Műhely workshopján. Mindezek mellett a kurzuson háromféle savanyúságot is készíthetünk, amelyeket természetesen mindenki haza is vihet.

További infók 

Augusztus 5., szerda

A B32 Galéria és Kultúrtér szabadtéri vetítéssorozatának következő epizódjában a Balaton Method kerül vászonra a Gárdonyi téren. A filmben 17 magyar zenekar – köztük a Quimby, a Middlemist Red, a Soerii & Poolek, az Elefánt, a Bin-Jip, a Subscribe –, valamint több száz további zenei közreműködő fogott össze, hogy elkészüljön Szimler Bálinték Kodály Method-videóinak egészestés lezárása. Két zenekar – a Punnany Massif és Akkezdet Phiai – ráadásul külön a Balaton Method számára egy-egy új dallal rukkolt elő.

További infók

Budapest alternatív és underground zenei élete izgalmas és rendkívüli volt az 1980-as, 1990-es években is. Hogyan lett valaki punk és hol voltak a népszerű punk találkozóhelyek? Melyik volt az első punkzenekar? Hogyan vált szét a punk- és skinheadmozgalom? Miről volt nevezetes a legendás Fekete Lyuk?

A Vármúzeum, Budapest! Időkapszulák – Fejezetek egy képzeletbeli történelemkönyvből című új előadássorozatának házigazdája Dr. Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató.

További infók

Címkék