A KézenFogva Alapítvány és a Fruccola által kitalált projekt tavaly az Allee-nál, idén pedig az Eiffel téren várja az éhes vendégeket.

Július 19-én újra kinyit a Jupiter, a világ első olyan food truckja, amiben fogyatékkal élő emberek dolgoznak. Tavaly az Allee-nál állt a kocsijuk, és az akkori nyitásról mi is beszámoltunk. Idén nyáron a belváros szívében, az Eiffel téren lehet őket megtalálni. A KézenFogva Alapítvány és a Fruccola közös társadalmi vállalkozásához most a szintén ott található Zsiráf is csatlakozott együttműködő partnerként. 
 
A helyszínen megkóstolhatjuk majd a nyár ízeit, a raclette sajtos szendvicset, valamint a Jupiter saját koncepciója szerint elkészített burgereket is. De természetesen nemcsak finomságokkal, hanem jó hangulattal is várják a megéhezett vendégeket. 

Címkék