kultúra

szerkesztés

„Folyamatos alkotói válságban vagyunk” – Mayberian Sanskülotts-interjú

Szerzők

  • Wágner Gábor

2020. 06. 29. 13:44

Csordás Zita és Balogh Gallusz éppen 10 évvel ezelőtt alapította meg a Mayberian Sanskülotts zenekart, ami nem is volt igazi megalapítás, csak egy random kamu, ami végül mégis igazzá vált – és a mai napig tart. A kerek évforduló lemezért kiált, kapunk is, ráadásul kettőt. A Rekult I. már megjelent, ezen az alapítók duóban dolgozták fel korai, eddig csak recsegősen rossz minőségben elérhető számaikat, év végén pedig zenekari lemez jön majd, amin szintén régi dalaikat dolgozzák fel. Az alapító tagokkal beszélgettünk.

We Love Budapest: A Mayberian Sanskülotts zenéjében nagyon erősen ott van a 80-as évek magyar alternatív zenéjének nyoma, az olyan zenekarok hagyománya, mint a Trabant, a Balaton vagy a Kontroll Csoport. Ezt csak én hallom ki belőle, vagy tényleg van szorosabb viszonyotok ehhez a korszakhoz, amikor még meg sem születtetek?
 

Balogh Gallusz.: A Kisképzőbe jártunk, és ott ezeket a zenekarokat hallgattuk.
Csordás Zita: Nekem a Trabantot konkrétan az osztályfőnököm mutatta. De ott mindenki ezeket a zenekarokat hallgatta. Meg a Bizottságot is. Eleve Méhes Marietta nagy idolom is volt. De egyébként tényleg nem éltem még akkor, 1992-ben születtem. A kötődésben meg azért az is benne van, hogy ezek közül az emberek közül többen is képzőművészek vagy képzőművészet közeliek voltak, akárcsak mi. És ezekben a körökben megmaradt, hogy tizenévesen mindenki őket hallgatja. Őket is.
 
B.G.: Azért is indultunk el ezen a zenei úton, mert ahogy ők, úgy mi sem tudtunk zenélni.
 
Cs.Z.: Nemcsak őket hallgattuk, hanem sok Cure-t meg Joy Divisiont is. Ezekben találtuk meg a muníciót a kamaszkori lázadásainkhoz.
 
B.G.: Meg a nagy világfájdalomhoz is. És jórészt feketét hordtunk. De azért temetőbe nem jártunk verseket írni.

WLB: Ha minden a normális mederben halad, akkor most lett volna a lemezbemutató koncertetek, de elmarad. Azt már tudjátok, hogy mikor és hol lesz bepótolva?
 

B.G.: Nem tudjuk, vagy legalábbis még nem publikus.
 
Cs.Z.: Biztosan lesz másik dátum, de még mi sem tudjuk pontosan, hogy mikor.

 
WLB: A koncert a MÜPA-ban lett volna, ami elég nagy szó, nem lép fel ott akárki. Simán belement a MÜPA?
 

Cs.Z.: Van mögötte meló, hogy összejött, de volt érdeklődés az ötlet iránt. Nagyon örültünk neki, mert azért ott fellépni tényleg  elég nagy szó. Megtiszteltetés. 10 év alatt a káposztásmegyeri lakótelepről eljutni a MÜPA színpadáig, ezt sosem gondoltam volna. Készültünk is rá mindenfélével.
 
B.G.: Nem volt ilyen ambíciónk 10 évvel ezelőtt, amikor elkezdtük, és később se nagyon. Aztán mégis így alakult.

Fotó: Mayberian Sanskülotts

WLB: Ha lassan is, de alakulnak a zenekarok fellépései az év második felére. Nálatok mi a helyzet? Láttam, hogy mentek a Fishing On Orfűre meg a Fekete Zajra. Budapesten mikor lehet megnézni majd titeket?
 

B.G.: Vannak tervek, ilyen például egy nyári akusztikus koncert is, de sok a kérdőjel még, reméljük nemsokára minden dátum fixálódik és publikus lehet.
 
Cs.Z.: Nekem még nincs is kedvem fellépni. Tökre megszoktam és élveztem is a karantén időszakát. A próbák hiányoznak, de a koncertek még annyira nem. Eleve nem vagyok az a nagy showman.
 
B.G.: Nagyon stresszes meg sűrű volt a tavalyi év koncertezés szempontjából is, pláne az év második fele, úgyhogy nekünk kifejezetten jól esett ez a kis kényszerpihenő.

WLB: A zenekari legendárium szerint egy ordas nagy kamunak köszönheti megszületését a Mayberian Saskülotts. Amikor egy kiállítás kapcsán Gallusznak felvetették a szervezők, hogy lehetne valami kis előadás a megnyitón, ő azt találta mondta, hogy van egy zenekara, ami igazából nem volt. Mégis, egy hét alatt ti ketten összehoztátok, írtatok 14 számot, majd a duóból zenekar sarjadt, és azóta is megy a szekér. De az egész ilyen ad hoc módon kezdődött. Mikor fordult át komolyba?
 

B.G.: 2013-ban fejlődtünk zenekarrá, akkor csatlakozott hozzánk Szigeti Árpi basszusgitáros és Hromkó Pisti dobos, aki nem olyan régen sajnos elhagyott minket, de már van új dobosunk, róla viszont még senki nem tud semmit. Még.
 
Cs.Z.: Volt egy másik zenekar Kisképzőben még a Mayberian előtt, a Lányok, amiben négy fiú volt meg két lány. Egy diáknapon léptünk fel vele a suli pincéjében. Földön talált random papírokról olvastunk fel szövegeket, és nyomkodtuk hozzá a szintit. Ilyen Bizottság-szerű dadaista próbálkozás volt a részünkről. Csak rosszabb. Nem is koncertek voltak, hanem performanszok. Volt kábé öt néző, akik a zenekari tagokkal szépen sorban elszivárogtak, ki a büfébe, ki meg a WC-re, és egyszer csak ketten maradtunk ott a Gallusszal. Le tudtunk fogni kábé két akkordot, de olyan jó élmény volt ez akkor, hogy arra gondoltunk, ezt akár folytathatnánk is. Úgyhogy rajta maradtunk a dolgon, és mivel voltak ötleteink, elkezdtünk számokat írni. De konkrét terveink a zenekarral akkor még nem voltak, csak jó volt csinálni. Kicsit fura is, ami most van, hogy minden nagyon meg van szervezve körülöttünk, hála a menedzserünknek Orsinak.
 
B.G.: Én még mindig ott tartok, hogy ülünk Káposztásmegyeren, alig tudom lefogni az egyik akkordot, közben sört iszunk, és lelkendezünk egy-egy ötlet miatt, hogy „ez de jó, vegyük fel”. Nagyon szerencsések vagyunk. Nem akartunk mi aktív zenélgetéssel foglalkozni, inkább csak magunkat szórakoztattuk, aztán mégis az lett belőle, ami. Először talán a 2016-os Adlait lemez után éreztem azt, amikor láttam, hogy bejön az embereknek, hogy ebből lehet valami.
 
Cs.Z.: Én azért abban mindig biztos voltam, hogy ezt a zenekarosdit csinálni akarom. Csak eleinte nem tudtam, hogy milyen formában és mennyire komolyan.

Fotó: Mayberian Sanskülotts

WLB: Az eddigiek alapján azt feltételezem, hogy ti sosem tanultatok hivatalos formában zenélést, hanem csak magatoktól. Jól sejtem?
 

Cs.Z.: Zenetagozatos iskolába jártam. Klarinéton tanultam, meg 7 éves koromtól zongoráztam. És gitároztam is.
 
B.G.: Én viszont autodidakta vagyok. A Mayberian előtt volt egy másik zenekarom, a Naked Dogs, ami a világ legrosszabb zenekara volt.

 
WLB: A koronavírus a lemezes terveiteket is átalakította. Most megjelent a Rekult I., amit csak ketten vettetek fel, mint a régi szép időkben, és majd év végén jön egy zenekaros lemez is. De mi volt az eredeti terv?
 

B.G.: Az volt a terv, hogy a korai korszak még recsegős és rosszul szóló számait vesszük fel újra. Kétszer 10 szám szerepelt volna rajta: az a 10, ami most megjelent Rekult I. címmel, és még 10 másik, amit a zenekarral vettünk volna fel. Egy jó hosszú lemez lett volna. A koronavírus miatt viszont csak az egyik felét tudtuk felvenni, azt is csak ketten, de már dolgozunk a másik 10 számon a zenekarral. Végül is az eredeti terv szerint járunk el, csak a megvalósítás menetén kellett módosítani, így egy lemez helyett lesz most kettő.

WLB: A zenekar korai korszaka erősen kötődik Káposztásmegyerhez, ott nőttetek fel...
 

Cs.Z.: Csak én. Gallusz meg a Falk Miksa utcában. Sokan talán azt gondolják, hogy Kápmegyer egy gettó, de ez nem igaz. Bár kint van a világ végén, ugyanakkor kedves, kertvárosias, és sátortetős panelházakból áll. Gallusz mindig kijött hozzánk, és ott írtuk a számokat. Aztán meg lementünk a Faház nevű kocsmába, vagy elmentünk sétálni az erdőbe, toltuk ezt a Cure-os gruftizást. Szerettem, meg végül is szeretem most is, akár még vissza is költöznék. 4 éve költöztem el onnan, és bár akkor utáltam a mindennapos másfél órás utazgatást, de érdekes módon most hiányzik, és még mindig furcsa, hogy az már nincs. A dalszövegeket is akkor írtam. Ez kicsit nehéz is, hogy most nincs ilyen szituáció az életemben, nem is írtam dalszöveget jó régóta.
 
 
WLB: Az mitől függ, hogy magyarul vagy angolul írtok szöveget?
 

B.G.: Magyar nyelvű számot már vagy 5 éve nem írtunk. Kifogytunk a szavakból. Nehezebb magyarul frappáns, jó szöveget írni. Nekem angolul könnyebben megy, jobban ki tudom magam fejezni, meg jó elbújni egy másik nyelv mögé.
 
Cs.Z: Minden, amit magyarul írtam le az elmúlt években, minden olyan giccsesnek hatott. De szeretnék még magyar nyelvű szövegeket is írni. Egyébként meg azért kezdtem el angolul írni, mert akihez szóltak a szövegek, azok mind külföldi srácok voltak, és az volt a terv, hogy egyszer majd elküldöm nekik. De nem így lett, úgyhogy sosem tudták meg, hogy írtam nekik.

Fotó: Mayberian Sanskülotts

WLB: Hogyan dolgoztok?
 

B.G.: Nagyon lassan. Folyamatos alkotói válságban vagyunk. Amikor megírok egy számot, mindig azt érzem, hogy „na, ez volt az utolsó, amit megírtam, többet nem tudok”. Aztán persze mindig jön valami, ami lökést ad. Kivéve ez alól az első lemez, ami két hét alatt készült el.
 
Cs.Z.: Jó, de azt meg nem a semmire csináltuk. Volt egy már egy csomó szöveg meg zenei alapok is, csak össze kellett fésülni. Eleve én már 11 éves koromtól akartam egy zenekart, azóta folyamatosan írtam a szövegeket. Sőt, a nevet, hogy Mayberian Sanskülotts, azt is 11 éves koromban találtam ki, csak amíg nem jött Gallusz, addig senkinek sem kellett, akikkel korábban együtt zenéltem. Pedig még logót is terveztem, sőt annyira tudatosan terveztem, hogy zenész leszek, hogy 11 évesen még azt is megtanultam, hogyan kell gitárral a nyakban térden becsúszni a színpadra.

WLB: Ráfért ezekre a régi dalokra az új megszólalás, mert amilyen rosszul szóltak, most meg olyan jól. Ezt is otthon vettétek fel?
 

Cs.D.: Nem, dehogy. A Tom-Tom stúdióban vettük fel Dorozsmai Gergővel, aki egyébként már szintén a zenekar tagja.
 
 
B.G.: Ez is egy olyan dolog, ami egyszer csak megtörtént. Korábban sokat koncerteztünk a Gustave Tigerrel, meg tök jóban vagyunk velük, és egy koncert után odajött hozzánk Gergő azzal, hogy mi lenne, ha a következő lemezt a Tom-Tomban vennék fel, ami egyszer már felmerült bennünk is, csak nekünk az túl drága volt akkor. Most viszont azt mondta Gergő, hogy felvehetjük ingyen. Ez még egy EP volt, de aztán a következő nagylemezt is odavittük. Nagyon jó ötletei voltak, meg játszik is a lemezen, és megkérdeztük, nem akar-e fellépni velünk a lemezbemutatón. Rábólintott, eljött, és aztán velünk is maradt.

WLB: Kisképzőre jártatok, majd a Képzőre. Ez a vizuális háttér mennyire nyomja rá a bélyegét a zeneszerzésre?
 

B.G.: Nálam eléggé. Mivel nem tanultam zenélni, ezért ha leülök dalt írni, akkor mindig egy képből indulok ki. Van bennem, bennünk valami, és mindig mindenben azt akarom, akarjuk érvényre juttatni. De a zenekar többi tagjának is van valami köze a vizualitáshoz.
 
Egyébként meg nekem személy szerint azért is volt vonzó, mert a képzőművészet magányos alkotói tevékenység, egy zenekarban meg több ember dolgozik össze. Ez számomra izgalmas volt.

Cs.Z.: Meg már nem is képzőművészkedünk. Nem tudnék festő lenni. A zene mindig is jobban vonzott.
 
 
WLB: Ha különösebb terv nélkül, szinte magától fejlődött ki a zenekar, meg így is működik, akkor ti nem is terveztek előre?
 

B.G.: Korábban semmit nem terveztünk meg előre. Viszont amióta van Orsi, a menedzserünk, ő elég jól kézben tartja a dolgokat. Ő tervez helyettünk.
 
Cs.Z.: Most úgy nagyjából egy évre előre megvan minden terv. De ez a folyamat már az előző menedzserünk alatt elkezdődött. Kicsit fura ez, hogy valaki más szervezi nekünk a koncerteket, és megmondja, mikor és hova kell menni.

WLB: Vidéken mennyire cseng jól a nevetek?
 

B.G.: Van három nagyobb város, Debrecen, Szeged és Pécs, ahova rendszeresen járunk, és ezeken a helyeken már alakul a dolog. Legutóbb Szegeden voltunk, és meglepően sokan voltak.
 
Cs.Z.: Úgy vagyok vele, hogy ha vidékre megyünk, és van minimum 15 ember, az már oké, az már megérte. Egyszer egy kerekasztal-beszélgetésen félrészegen bemondtam, hogy minek menjek például Sopronba, ha nem jön el ránk senki, mire azzal hurrogtak le a többiek, hogy ha azt akarom, hogy sokan legyenek egy-egy koncetünkön, ahhoz sokat kell játszani, hogy megismerjenek. De én ezzel nem értek egyet, hisz amikor van már net és minden elérhető egyszerűen, akkor tájékozódjon onnan a zenehallgató, és ha tetszik, akkor jöjjön el a koncertre, de ne a koncertektől várjuk el azt, hogy megismerjenek.

 
WLB: Azért biztos vannak nektek is komoly rajongóitok...
 

Cs.Z.: Persze, nekünk is vannak olyan rajongóik, akik az első sorban táncolnak hadonászva és üvöltik a szövegeket. Egyszer olyan nagy tánc kerekedett, hogy a mikrofonállványt is meglökték, az meg jól szájba vert és még vérzett is. De folytattuk, mintha mi sem történt volna, mert ez azért jó dolog, hogy annyira rajonganak értünk, hogy szinte megőrülnek.

WLB: Van bármi jövőképetek a zenekarral kapcsolatban?
 

B.G.: Persze. Hogy külföldön minél ismertebbek legyünk. Ha van bármi célunk, akkor ez. De szoktunk is menni, általában ősszel.
 
Cs.Z.: Csehországban többször is voltunk, ott nagyon szeretnek minket meg mi is őket. A németeknél is elég jó a közönség. Van a levegőben egy hosszabb európai turné, ami most tavasszal sajnos elmaradt – francia, svájci, német, osztrák állomásokkal –, reméljük, mihamarabb tudjuk pótolni. Tavaly májusban pedig felléptünk a Primaverán Barcelonában, az elég jó élmény volt. Meg úgy általában külföldön sokkal érdeklődőbb a közönség. Oda jár a helyre rendszeresen, és ha már mi is ott vagyunk, bejön a koncertterembe és meghallgat. Nálunk meg ha valaki nem ismer minket, de valahogy mégis odakeveredik, akkor már rögtön fikáz, hogy „na mi ez a bénaság”?
 
B.G.: Persze mindezt úgy, hogy mi is halljuk, túlüvölti a zenét.
 
Cs.Z.: Meg azt is persze ott kell megbeszélni, hogy kit vitt haza előző éjjel. De ha nem érdekli a zene, akkor miért nem megy ki, és beszéli meg ott, minket meg hagyjon zenélni, nem beszélve a közönségnek arról a feléről, aki azért van ott, mert ismer minket és szeret. Egy csomószor küldtem már ki koncertről emiatt embereket. Elvégre én mégsem tudok kimenni. Ilyenkor megilletődnek, zavarba jönnek és ki is mennek.

WLB: Hol szerettek fellépni Pesten?
 

Cs.Z.: Van még hely, ahol lehet? Alig vannak helyek, nincs nagyon választási lehetőség, úgyhogy erre a kérdésre nem lehet rendesen válaszolni.  
 
B.G.: A régi Gólyát azért nagyon szerettük.

Az új Mayberian Sanskülotts lemezt itt meghallgathatod.

Hasonló tartalmak

Admin mode