„Szabad szappanozni” – még egy kis tisztálkodástörténet

Tisztálkodni mindig is kellett, amit az emberiség kisebb-nagyobb rendszerességgel és különböző eszközökkel mindig meg is oldott. A hamu erős lúgos, tisztító hatása régen is ismert volt, éltek vele az ókori görögök és rómaiak is, akik bár fejlett testkultúrával rendelkeztek, a szappant még nem ismerték, hanem hamuval és olajjal dörzsölték le magukat (bizarr adalék, hogy a rómaiak a ruhák tisztításához erjedt vizeletet használtak annak ammóniatartalma miatt).

A szappan ősi változatához a hamu mellett kellett állati eredetű zsír vagy faggyú is, ezeket összefőzve már lehetett kapni tisztításhoz megfelelő anyagot. Igazából minden állati vagy növényi zsírból vagy olajból készíthető szappan: a lényeg, hogy a testek felületére tapadó zsírokat és egyéb szennyező anyagokat eloszlásra kényszerítse. Idősebb Plinius római író szerint a gallok és germánok már ismerték a kemény és puha szappant is, ezeket azonban nem mosásra használták, hanem a haj szőkítésére. Sok időnek kellett eltelnie, hogy a személyi higiéniát is szappannal oldják meg.

A magas zsírtartalmú, egyszerű mosószappan eléggé ki tudta készíteni az emberi bőrt és a finomabb textileket, a pipereszappan ezzel szemben finomabb, jobb minőségű állati zsírból vagy növényi olajból, többféle adalékanyaggal készül – ennek feltalálói az arabok lehettek időszámításunk után 800 körül. Európában a középkorban kezdődött el a szappanfőzés tudománya: a 14. századból került elő olyan angol nyelvű recept, amely a szappan elkészítéséhez tölgyfa égetéséből származó hamut, állati faggyút, oltatlan meszet, sót, lisztet ír elő.

Előző cikkünkben is megírtuk, hogy a magyar egyáltalán nem volt olyan mosdatlan nép, mint ahogy azt a középkorral kapcsolatos feltételezések alapján gondolnánk. Néhány városban már a középkorban, a 15. századtól dolgoztak a szappangyártó mesterek, akiknek manufaktúrái céhekbe is tömörültek, és a mészárszékekről szerezték be a faggyút és a zsiradékokat. Központjaik viszont inkább vidéken, Debrecenben, Szegeden és Sopronban voltak.

Ugyanakkor az ipari szappangyártás kialakulása már a fővároshoz kötődik, és fellendülésével a kis manufaktúrák és szappanosmesterek teljesen ellehetetlenültek. A magyar kozmetikaiipar a legelső üzem megalapításával vette kezdetét: 1831-ben indult be Hutter József szappanfőző mester gyára, amely az 1930-as években az egyik legnagyobb forgalmú cég lett az országban. Üzeme a mai Bajcsy-Zsilinszky út 30. szám alatti ház helyén működött, termékeit úttörő módon gyári mintaboltban árusította. A kis családi vállalkozás hamar kinőtte kereteit, 1906-ban részvénytársasággá alakult. 1925-ben már Hutter József Szappangyár- Olajipar Részvénytársasággá duzzadt a cég, rákospalotai telepekkel. Híres pipereszappanjai közé tartoztak a KÉKVÖRÖS, 7 VIRÁG, ELIDA szappanok, népszerű volt még a LUX szappanpehely is. Nem mellesleg munkásai közé tartozott József Áron szappanfőző, József Attila apja is.

Az első szappangyárosok az egyéb vegyiáruk, gyertyák, étolaj, glicerin gyártása mellé csatolták be a szappanfőzést. 1840-ben Jurenák József és Frőhlich Frigyes, valamint Drouville Frigyes is alapított Pesten sztearingyertyagyárat, ahol szappant is gyártottak, 1844-től Flesch Alajos pesti nagykereskedő működtetett szappan- és faggyúgyertyagyárat. 1896-ban megalakult a Flóra Első Magyar Stearingyertya és Szappangyár Rt., amely szappant és mosóporokat gyártott a Soroksári út 56. szám alatt. 1918-ban Albertfalván is épült szappan-, mosópor-, vegyészeti és kozmetikai gyár.

Caola: a hiányzó 'r' betű

1908-ban feltűnt egy új és igen fontos szereplő is, a külföldön szappanfőzést és illatszerészetet tanuló Baeder Hermann, aki illatszer-laboratóriumát Budapesten nyitotta meg a VI. kerületi Jókai utcában. Az első világháborúból hazatérve bővítette vállalkozását, amelyet selypítő kislánya után nevezett el: a Karola nem tudta kimondani saját nevét, folyton „kaolát” emlegetett, így született meg a híres Caola márkanév. Legkeresettebb termékei közé az Ovenall fogkrém, a Caola szappan és vitaminos krém, az Exotic kozmetikai cikkek tartoztak, és exportáltak Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Romániába és Olaszországba is.

Cégét a második világháború után az államosítások során olvasztották be a Budapesti Illatszergyárba. 1961-ben az Illatszer és Kozmetikai Vállalatban egyesítették ezt is és a Hutter Rt. alapította Elida gyárat, valamint több más kisebb üzemet is. Ez a monstrum az egykori Baeder Rt. jogait is birtokolta, így vehette fel 1981-ben a továbbra is jól hangzó Caola nevet, melynek termékei, a Baba, a Gabi, a Camea, Exotic, Opera, Amodent, Barbon, Ped, Bip, Komfort, WU2 termékcsaládok ismerősen csenghetnek több generációnyi magyar fülének.

A szocializmus ikonikus kozmetikai vállalata megsínylette a rendszerváltás után következő időszakot és az erősödő piaci versenyt. 1997-ben eladták a Caola márkanevet és a portfólió nagy részét, a cég neve pedig Caola-Alfa Kozmetikai Rt.-re változott egy jóval kisebb szortimenttel. 2011-ben került vissza újra magyar kézbe a vállalat és a Caola termékcsalád. Caola Kozmetikai és Háztartás vegyipari Zrt. néven pedig retró termékeket is gyárt: Caola mosószappant, Caola kézbalzsamot és a piros kulacsos Tükör ablaktisztítót is.

 Ma már úgy tűnik, hogy a kozmetikai nagyvállalatok majdhogynem 180 évig tartó egyeduralma után kezdünk visszatérni a kezdetekhez: Magyarországon töretlenül ível felfelé a kis kézműves kencegyárak és kozmetikai manufaktúrák népszerűsége.