Május 23-án, szombaton kezdetét veszi a fővárosi villamosközlekedés idei leghangsúlyosabb fejlesztése, a Soroksári út–Haller utcai deltavágány építése.

A BKV közleménye szerint a projekt során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba is, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben összesen hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok.

A fejlesztésnek köszönhetően egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, ami részben az M3-as metróvonal felújítása során nyújthat alternatív útvonalat, hiszen így a Nagyvárad tértől átszállás nélkül közelíthető majd meg a belváros, hosszabb távon pedig a fővárosi villamos-hálózat gazdagodik egy új viszonylattal, növelve ezzel a villamosokkal átszállás nélkül elérhető helyszínek körét. A beruházás során a kereszteződés megállói is megújulnak, korszerű, akadálymentes kialakításúak lesznek.

A munkavégzés a 24-es villamosvonal ideiglenes rövidítése mellett kezdődik, a munkálatok ebben a kezdeti szakaszban még nem érintik a 2-es villamos forgalmát, így ott egyelőre a megszokott útvonalon történik a közlekedés, és csak egy későbbi építési ütem során kell korlátozásokra számítani.

A terv szerint legkésőbb az év végén érhet véget a munka. A beruházás többek között magában foglalja a csomópontban és környékén a kitérők, vágányátszelések és vágányok építését, áramellátási hálózat és váltófűtés építést, felsővezetéktartó oszlop cseréket, vízvezetékek cseréjét, csatornázás védelmi munkákat, hírközlési kábelek cseréjét, közvilágítás létesítését, útépítést és közúti jelző építését is.

Címkék