2019 nyarán, az Egyetem tér szomszédságában egy új hely nyitott meg a borok szerelmeseinek nagy örömére. A barátságos, romkocsmás stílt is megidéző, kissé bohém művészes, ugyanakkor mégis intim borbár ugyanakkor mégsem teljesen új. Eredetileg nem itt és nem most kezdte a pályafutását, de ha minden jól megy, akkor itt és most fog révbe érni. Elsősorban azoknak ajánljuk a Gepárd és Űrhajót, akik nem a hangzavart és a tomboló tömeget, hanem az intim, családias légkört díjazzák a jóféle borok mellé.

A Gepárd és Űrhajó első korszaka a Belgrád rakparthoz kötődik. Bár alapból ott is a borokon volt a fókusz, azok mégis hamar háttérbe szorultak a melegkonyhával szemben. A borbisztróból így 2015-re étterem lett, és a hely nevét is megváltoztatták. Akkor úgy tűnt, a Gepárd és Űrhajó elnevezésnek mindörökké vége.
Eleve nagyon megosztotta az embereket ez a különös hangzású név. Volt, aki nem értette, zavarba ejtőnek találta a furcsasága miatt, valamint összeegyeztethetetlennek is a hely magyaros ízeivel. Mások viszont kifejezetten szerették az egyedisége miatt, és kissé nehezményezték is, amikor megváltoztatták. Ezért van az, hogy a Belgrád rakparti helynek van olyan beszállítója, aki a mai napig Gepárdot ír a tőle érkező a szállítmányokra.

A Gepárd és Űrhajó név szerelmesei tavaly május óta ismét örülhetnek. Akkor nyitott meg az V. kerületi Szerb utcában az új Gepárd és Űrhajó, ami már nem borbisztró, hanem borbár. Bár enni itt is lehet, túlzásba azért nem viszik, a hangsúly a jóféle borokon van.
 
A Gepárd és Űrhajó nevet a Bolyki borok címkéit is tervező Ipacs Géza találta ki, aki aktív szerepet vállalt mind a Belgrád rakparti, mind a Szerb utcai hely belső hangulatának megteremtésében. A gepárd a Bolyki Sauvignon Blanc címkeállata, míg az űrhajó (vagy repülő csészealj) motívum pedig szinte az összes újabb Bolyki címkén megtalálható. Az egyik Bolyki rozé címkéjén viszont együtt szerepelnek, és innen jött az ötlet, hogy lehetne akár Gepárd és Űrhajó is a hely neve. Elsőre mindenki azt hitte, hogy Ipacs Géza csak viccel...

Amikor a 2019-es Borjouron elkezdték elhinteni, hogy megint lesz Gepárd és Űrhajó, a nyitás után nem sokkal többen is felbukkantak a régi hely vendégei közül, és szinte kivétel nélkül örömüket fejezték ki a Gepárd feltámadása miatt. A lelkesedést pedig csak fokozza, hogy a Szerb utcai hely egyik falát teljes egészében az Ipacs Géza féle állatfigurák népesítik be – és persze űrhajó is van a felületen. De ha kicsit is körbenézünk, akkor a borbár nevére reflektáló berendezési tárgyakat sem nehéz kiszúrni: gepárdos párnákat, játékűrhajó makettet, űrhajós figurát.

A Gepárd és Űrhajónak azonban nemcsak a neve erős, hanem a borkínálata is. Ami nem véletlen, de az ok nem is abban keresendő, hogy manapság érdemes a borba fektetni, a kötődés ennél mélyebb. A Gepárd tulajdonosai évekig vittek egy borkereskedést, amiből kinőtt előbb az étteremmé váló borbisztró, most pedig a borbár, és több elismert hazai borásszal is jó, mondhatni baráti viszonyt ápolnak.
 
A hely üzleti filozófiájának sarkalatos pontja, hogy a hely legyen karakteresen megkülönböztethető a többitől, és nemcsak a sajátos stílusa meg a különleges neve miatt, hanem a borkínálat okán is. Az is legyen más, mint máshol, hogy aki aztán benéz hozzájuk, majd vissza-visszatér, az pontosan meg tudja határozni azt, hogy miért jár mindig oda.

A Gepárd és Űrhajóban a magyar és külföldi borok aránya 50-50%. Az utóbbiak elsősorban mediterrán ízek, főleg Spanyolországból, de vannak portugál, olasz és dél-francia borok is. A magyar borok nagyjából az egész országot, az összes hazai borvidéket lefedik, annyiféle kapható: furmint, olaszrizling, kéknyelű, bikavér, Bolyki, Pálffy, Szászi, Váli, Lelovits, Tüske pince, Eszterbauer, Pajzos – és kis túlzással reggelig lehetne még sorolni a fajtákat és a bortermelőket.
 
A kínálatot folyamatosan forgatják-pörgetik a változatosság miatt, hogy a borbár közönsége mindig belefusson olyan újdonságba, amivel szerelembe eshet. Bárki megtalálja itt a számítását. Akkor is, ha nem szakértő az ember, és csak szeretne egy pohár jó bort meginni, és akkor is, ha valami különlegességre vágyik.

A borokat palackozva meg kimérve is meg lehet vásárolni, utóbbiak kínálatát három hetente cserélik, frissítik. Az árak egy vinotéka áraival megegyezőek, de pár bor még olcsóbban is elérhető, köszönhetően annak, hogy a Gepárd és Űrhajó számít az adott bor importőrének.
 
Kéthetente tematikus borkóstolásokat tartanak, legközelebb a Váli pincészetnek lesz kéknyelű vertikális kóstolója, amikor majd 2010-től napjainkig minden évjáratot végig lehet ízlelni. Ritkaságok is előkerülnek ilyenkor. A Váli pincészet például egy olyan borral is készül, amiből mindössze 150 palack készült, meg egy olyannal, ami majd csak augusztusban kerül a piacra. De a gepárdosok is tartanak ilyen estéket, például a spanyol borokról.

Címkék

Elérhetőségek

Gepárd és Űrhajó Borbár 1056 Budapest, Szerb utca 15. Facebook-oldal