kultúra

„Az elejétől kezdve egy laza, nagy család vagyunk ” – interjú Farkas Róberttel (Budapest Bár)

Szerzők

  • Wágner Gábor

2020. 03. 25. 12:14

Egylemezes projektnek indult, aztán mégis egy elsöprő sikertörténet és egy rendkívül népes zenekar kerekedett ki belőle. A Budapest Bár idén, március 15-én már sorrendben a nyolcadik nagylemezét adta ki. Ennek kapcsán beszélgettünk a zenekart vezető Farkas Róberttel.

We Love Budapest: Ahhoz képest, hogy egylemezes projektnek indult a Budapest Bár, az idei nagylemez már a nyolcadik. Adódik a közhelyszerű kérdés: mi a fő vonzereje és titka a zenekarnak?
 

Farkas Róbert: Igazából nem is a nyolcadik, inkább a tizenegyedik az új anyag, mert voltak mellékágak is, mint például a klezmer lemezünk. De valóban, mi sem gondoltuk, hogy ez lesz belőle. A közönségtől kéne megkérdezni, hogy mi a vonzerőnk. Mi azt gondoljuk, hogy számunkra és a közönség számára is azért vonzó a Budapest Bár, mert élvezhető, kikapcsol, örömet okoz, mert minden előadó beleadja magát, és remélhetőleg azért is, mert jól muzsikálunk.
 
 
WLB: Elsősorban mi tartotta ennyi időn keresztül életben a Budapest Bárt: a közönség szeretete vagy a zenekarban résztvevők lelkesedése? 
 

F. R.: Leginkább az, hogy nagyon szeretünk együtt zenélni, és az elejétől kezdve egy laza, nagy család vagyunk. Mindenki másért szereti, és mindenki annyit tud belőle kivenni, amennyit beletesz. De természetesen a közönség szeretete és a siker is erős összetartó erő.

Fotó: Erdélyi Gábor

WLB: Elég népes a csapat, akik sokfelől érkeztek. Hogyan lehet ennyi embert tartósan egyben tartani, összefogni? Kell valami különleges képesség hozzá? Lovasi András egy helyen azt mondta rólad, hogy rendkívül integráló személyiség vagy.
 

F. R.: Köszönöm Bandinak, hogy így gondolja. Nekem a 100 Tagú Cigányzenekar óriási gyakorlóterep volt – sokszor hónapokig együtt utaztam száznál több emberrel, meg kellett tanulnom, kivel hogyan kell beszélni, kinek mi az erőssége, gyengéje, szóval sokat tanultam az emberekről, egy csoport, egy zenekar működéséről.

Alapvetően szeretem az embereket, a Budapest Bár tagjait pedig a barátaimnak tekintem, törődöm velük. Ismerem az ízlésüket, a nehézségeiket, sokszor a félelmeiket is, és szerencsére átlátom az esetleges konfliktusok okait is. Szerencsére annyira szeretik a Budapest Bárt és egymást, hogy nem az egyben tartásra, inkább az együttlét minőségére kell odafigyelni.

Fotó: Ruthe Zuntz

WLB: A most megjelent új albumon a feldolgozások mellett helyet kapott pár saját szerzemény is. Ezek az új dalok hangulatukban mennyire idézik meg azokat a régieket, amelyek a repertoár gerincét jelentik?
 

F. R.: Az új lemezünk címe Ha megtehetnéd, 14 dal szerepel rajta, ezek közül 10 feldolgozás, négy pedig kifejezetten erre a lemezre íródott új dal, a budapest báros dalszerzők (Lovasi András, Frenk, Szűcs Krisztián és Keleti András) szerzeményei. A címadó dalt Lovasi András írta. Természetesen a dalok írásakor tudják a szerzők, hogy a budapest báros hangszerelést figyelembe kell venni.

Az Edömér az idomár című dal (Keleti András szerzeménye) például egy 21. századi kuplé, a szövege is megidézi a régi kuplék világát. Frenk swinges dalt írt, Lovasi kocsmadalt. Szűcs Krisztián sanzonos világa pedig eleve nagyon jól illeszkedik a Budapest Bár világához.

WLB: Mivel mostanában a lemezbemutató koncertre nem nagyon lesz lehetőség, pláne fontos kérdés, hogy az új albumot hol lehet meghallgatni, honnan lehet megrendelni? Egyébként pedig ebben a járvánnyal és karanténnal sújtott időkben hogyan készültök a jövőre?
 

F. R.: A lemezbemutatónk sajnos elmaradt, újabb időpontban viszont megtartjuk, a lehetőségek szerint júniusban vagy szeptemberben. A lemezt fizikai formátumban a honlapunkon található webshopban, illetve digitális formátumban itt lehet megvásárolni.
 
A Budapest Bárral az év elején mindig tartunk két hónap szünetet, idén ezt március közepétől május közepéig terveztük – persze nem házi karanténban. Ilyenkor egy kicsit eltűnünk, de most ezt a lemezmegjelenés miatt sem tesszük. Amivel régóta készültünk, és e héttől el is kezdjük megosztani: tavaly a Budapest Park-os koncertünket – ahol több mint 30 szám hangzott el, 12 énekessel – sok kamerával vettük fel, és hamarosan elkezdjük feltenni a dalokat a YouTube-ra. Reméljük, hogy július 9-én már újra felléphetünk a Budapest Parkban, ugyanis az 1000. koncertünket terveztük oda. Sajnos ez most pont nem az ezredik lesz, mert néhány koncert elmarad előtte, de azért bízunk benne, hogy a közönség így is megelőlegezi nekünk a bizalmat.

WLB: Nemrégiben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesültél, amihez ezúton is gratulálunk. Meglepett? Ilyenkor pontosan, részletekbe menően megmondják, hogy mire, miért kapod?
 

F. R.: Nagyon megtisztelő számomra a kitüntetés. Meglepett, mert a feleségem (Gáncs Andrea, a Budapest Bár menedzsere) titkolta előlem azt, hogy megkeresték emiatt. Nem mondják meg előre, részletekbe menően, hanem a kitüntetéseknél megjelenik egy indoklás. Egyértelműen a Budapest Bárért kaptam, és úgy tekintem, hogy nemcsak az enyém a kitüntetés, hanem az egész zenekaré.

WLB: Kanyarodjunk vissza a Budapest Bár kezdeteihez: kinek az ötlete volt, és egyáltalán hogyan jött, hogy békebeli magyar slágereket dolgozzatok fel és át a cigányzene nyelvére?
 

F. R.: Cigányzenész családból jövök, muzsikusok között éltem a gyerekkoromat. Csodáltam őket és az egész világot, ami körülvette őket. Felnőve sajnálattal tapasztaltam, hogy ez a kultúra kihalófélben van, és sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne átmenteni belőle valamit úgy, hogy az a fiatalabb generációk számára is élvezhető legyen.

A Budapest Bár magjával, a zenekarral már a formáció megalakulása előtt is együtt muzsikáltam. Egyszer felvettük stúdióban a Halálos tavasz című számot, és rögtön meghallottunk benne egy másik hangzást. Rájöttünk arra, hogy azzal tudnánk több emberhez eljuttatni, megújítani a műfajt, ha olyan énekesekkel dolgozunk, akiknek az egyénisége, előadásmódja vonzóvá tudja tenni ezt a zenét a fiatalabbak számára. A többi pedig már „történelem”.

Fotó: Udvardi Attila

WLB: A kávéházi cigányzenének, mely hagyomány a Budapest Bár lényege, és amit végül is megújítottatok, mi a gyökere? Mikor és honnan indult?
 

F. R.: Budapesten a múlt század elején nagyon sok kávéház volt, és nagyon sokban muzsikált cigányzenekar. Ezeknek a zenekaroknak mindenféle műfajt tudniuk kellett játszani, hiszen a közönséget szolgálták ki. Német, francia sanzonok, amerikai jazz-sztenderdek, operaáriák, operettdalok, kuplék – amit a kedves vendég csak parancsolt. Ők az akkori zenei „termést” hallgatták és fordították le a saját zenei nyelvükre, mi pedig ezt a hagyományt kitágítottuk: nem számít, hogy régi vagy új dalról van szó, az a lényeg, hogy a mi arcunkra tudjuk formálni.
 
 
WLB: A repertoárotok gerincét a feldolgozások adják. Mi van, ha elfogynak a feldolgozandó dalok?
 

F. R.: A dalok nem fogynak el, bár kétségtelen, hogy az elején könnyebb volt válogatni, főleg a régiek közül. Még most is találunk egy-egy gyöngyszemet, szerencsére vannak ebben segítőtársaink is, de mivel már annyira összeszokott a zenekar, bátran hozzányúlunk újabb dalokhoz is. És természetesen születnek már a saját számok is: a Húszezer éjszakás kalandot imádja a közönség, ez volt a Budapest Bár első saját slágere.

WLB: Mennyire tekintesz előre a jövőbe? Legalábbis a Budapest Bár kapcsán...
 

F. R.: Tavaly egy hónapot szántunk rá, és a zenekar minden tagjával – az énekesekkel, a zenészekkel, a technikusokkal – végigbeszéltük azt, hogyan képzeljük el a Budapest Bár következő öt évét. Szerencsére mindenki úgy képzeli, hogy lesz, és mindenki aktív résztvevője szeretne lenni a produkciónak a továbbiakban is. Egyelőre én is a következő 5 évben gondolkodom, de remélem, hogy még azon túl is sokáig együtt leszünk, és képesek leszünk a megújulásra is.
 
 
WLB: Amikor nem zenélsz, hanem csak úgy otthon vagy, akkor milyen zenét hallgatsz? Kik a kedvenceid, de nem mint zenésznek, hanem mint egyszerű, hétköznapi zenerajongónak?
 

F. R.: Mivel zenész vagyok, nem nagyon tudok hétköznapi zenehallgató lenni. Amikor nagyon sokat próbálunk és koncertezünk, néha inkább a csendet szeretem hallgatni, akár a természet hangjait. Sokszor hallgatok céltudatosan zenét, mert például valamit tanulok valamelyik hangszeremen, de leginkább klasszikus zenét és jazzt hallgatok. Klasszikusban a romantikus műveket szeretem, például Lisztet és Chopint, ha jazzről van szó, akkor pedig Oscar Peterson az első számú kedvenc. Régebben nagyon sokat hallgattam világzenét is.

Hasonló tartalmak