A zenei élet lassan megáll a városban, az Akvárium mellett minden nagyobb koncerthelyszín is egymás után húzza le az ideiglenes rolót. Minimum március végéig zárnak be a helyek.

Sorra jelentik be ideiglenes bezárásukat a főváros nagyobb koncerthelyszínei. A meghirdetett koncertek elmaradnak, és remélhetően későbbi időpontban kerülnek megtartásra, legalábbis a helyek dolgoznak már a problémán. A Barba Negra például a Facebook-oldalán már több hazai koncertjének megadta  az új időpontját.
 
Az A38 hajó és a Dürer Kert egyelőre csak a márciusi koncerteket mondta le, illetve napolta el. Reménykednek abban, hogy a helyzet áprilisig még jó irányba megváltozik. A hajón mindenesetre a Kiállítótér és az Étterem rendezvényei, valamint a Petőfi TV Akusztik műsorának felvételei zavartalanul működnek tovább, és az étterem is nyitva tart. A Dürerben viszont tényleg minden elmarad, még azok a kistermes és kertes koncertek is, ahol nem szokott összegyűlni 100 ember.
 
A TRIP hajó is sorra mondja le a rendezvényeket, ugyanakkor ők berendezkedtek arra is, hogy pár koncertet zárt ajtók mögött megtartsanak, a közönség pedig streamelve nézhesse otthonról. 

Címkék