Tavaly szeptemberben versenyt hirdetett a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, hogy frissítő ötletekre inspirálja az egyetemista hallgatókat, és minél többen szálljanak be a turizmus forradalmasításába. Háromfős csapatokkal lehetett pályázni az év legkreatívabb turisztikai versenyére, és bármely tagozat hallgatója indulhatott a versenyen. A kihívás lezárult, és kiderült, mely ötletek nyűgözték le legjobban a zsűri tagjait.

Közel 100 hallgató szállt ringbe az első a CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen, melynek célja a leginspirálóbb ötletek felkutatása volt. A pályázatokat két fordulóban bírálták el, a legmagasabb pontszámot kapott csapat tagjai kategóriánként, összesen hárommillió forintot kaptak ösztöndíj formájában, aminek átadására a 28. Turizmus Évadnyitó Gálán került sor. Bírálati szempont volt többek között az ötlet újszerűsége, megvalósíthatósága az üzleti életben, és a hosszú távú fenntarthatósága

A leginnovatívabb ötletek és egy jó példa a felelős turisztikai vállalkozásra

A „Legjobb F&B szolgáltatás innováció" díját a Wineholics csapata nyerte, a Budapesti Corvinus Egyetemről. Leé Dóra, Halász Anett és Szabó Sára egy olyan applikációt terveztek, amellyel a szállodai tartózkodásunk során, már előző este kiválaszthatjuk, hogy másnap mit kérünk reggelire, elkerülve ezzel a svédasztalos étkeztetésben oly sokszor tapasztalt túlpakolt tányérokat és a pazarlást.

A „Legjobb IT adaptáció" kategóriában a Futurity csapata jeleskedett, az egri Eszterházy Károly Egyetemről. Kollman Lili Viola, Dóra Zsófia és Székely Ákos a kontakt recepció kiváltását egy önálló recepciós kioszk-rendszerrel oldaná meg, ahol a vendég integráltan minden szolgáltatást önállóan vehetne igénybe, ez a recepciós minden tevékenységi körét tartalmazná. 

A „Legjobb szállodai alapfolyamat innováció" kategória győztese a Tricikli csapata lett, Várnai Richárddal, Iványi Tímea Erzsébettel és Nguyen Thi-Thu Minhnel a Kodolányi János Egyetemről. Az ötletük alapkoncepciója, hogy több szálloda összefogásával egyfajta biciklis túracsomagot lehetne összeállítani, amelyben olyan kerékpáros utakat ajánlanának, ami az egyik tagszállodából indul egy másikba.

Az innovációs díj mellett átadásra került a CheckINN GREEN díj is, melyet a társadalmilag felelősen gondolkodó és cselekvő turisztikai vállalkozások elismerésére alapítottak. A díj nyertese a Békatutaj utazási iroda lett, ahol az utasoknak lehetőségük van kompenzálni utazásuk környezet terhelését egy facsemete örökbefogadásával és elültetésével.

CheckINN



Címkék