„Minden kerület egy külön kisváros sajátos arculattal” – interjú Surányi Dávid location managerrel

We Love Budapest: Egy film esetében külön beszélünk a location managerről, ami te is vagy, és a location scoutról. Mi a kettő között a különbség?
Surányi Dávid: A location manager – magyarul felvételvezető – felelős azért, hogy a forgatási helyszín rendben legyen. Intézi a helyszín logisztikáját, bérlését, engedélyeket és minden technikai szükségletet is biztosít. A location manager szervez. Ebbe beletartozik az is, hogy helyszínt keresek. Ilyenkor egyfelől használom az adatbázisunkat, meg az olyan alternatív forrásokat, mint a Google Maps vagy az Ingatlan.com, de például a We Love Budapesthez is gyakran fordulok információért. Meg persze felhívom a location scoutot, aki egész nap a várost járja. Én viszont nem járom. De ha épp forgatunk, és munka közben egyszer csak a rendező rámutat egy ablakra vagy egy erkélyre, hogy szeretné azokat viszontlátni a filmben, akkor annak már én megyek utána, hogy kié lehet. Minden más esetben – például amikor egy külföldi produkció kapcsán kapunk egy mood fotót azzal, hogy „ezt az Angliát keressük Budapesten” – hívom a location scoutot. Konkrétan ő kutatja fel, hogy hol is lehet ilyen rész a fővárosban. Ők általában fotósok, akik nemcsak nagyon jól ismerik, de nagyon szeretik is Budapestet.

WLB: Te szereted? Mi olyat fedeztél fel Budapesttel kapcsolatban, amit korábban nem tudtál?
S. D.: Korábban csak Budát ismertem, mert ott nőttem fel, meg a pesti belvárost, mert oda jártam szórakozni. Most viszont folyamatosan fedezem fel a várost, az egészet. A legjobban azt szeretem Budapestben, hogy minden kerület egy külön kisváros sajátos arculattal. Mindegyiknek megvan a kertvárosi része, a villás része, az üzletei, a lakótelepei, és még lehetne sorolni a különféle részeket. Óriási meglepetés volt például Mátyásföld, hogy ott milyen hangulatos utcák és villák vannak, ráadásul mind szépen felújítva.

 
Nemcsak nagyon szép, hanem nagyon izgalmas részei is vannak Budapestnek. Például a Gellért tér fölött a Csatornázási Műveknek van egy óriási víztározója a föld alatt. Kívülről úgy tűnik, mintha csak egy családi ház lenne, miközben egy tényleg gigantikus és használaton kívüli víztározó található ott. De ugyanilyen a Globus gyár a külvárosban, vagy onnan nem messze a régi Dreher telep. Gyönyörű mindkettő, bár egyes részeik nincsenek túl jó állapotban. Úgyhogy itt nagyobb körültekintéssel szoktunk forgatni. Ha amerikai film készül, akkor pláne, mert nekik nagyon szigorú szabályaik vannak. Az átlagosnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra, ezért tűpontosan meg van határozva, hogy a színészek és a stáb milyen körülmények között forgathatnak, és mivel ott mindenki perel mindenkit mindenért, ezért egy kicsit sem térnek el a szabályoktól. Semmit nem kockáztatnak.

WLB: Visszatérve a hivatásodhoz, hogyan lesz valakiből location manager?
S. D.: Bárkiből lehet. Akit csak ismerek, mindenki más területről érkezett. Én marketinget tanultam, aztán rendezvényeztem. A filmes világba úgy kerültem be, hogy volt egy háromkerekű kávés kocsim, egy Piaggio, Facebook-oldalt is csináltam neki. Egyszer az egyik barátom elhívott egy reklámfilmforgatására kávésnak, én pedig ott ragadtam. Három éven át aztán, ahova csak hívtak, mentem és csináltam a stábnak a kávét. Közben megismertem mindenkit, és szép lassan belefolytam egyéb munkákba is, a kávét pedig más osztotta a stábnak. Manapság már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatják is a location managerséget.
 
 
WLB: Milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó location manager legyen?
S. D.: Ismerned kell a várost is, de a legfontosabb a kommunikáció meg hogy kiterjedt kapcsolatrendszered legyen. Mivel nincs előre megírva, hogy egy feladatot hogyan tudok megoldani, ezért ami az egyik esetben jól működik, az a másikban szinte biztos, hogy nem fog. Kicsit ad hoc módon működik az egész, és mindig az adott helyzetből adódik, hogyan oldod meg a problémát. Ezért sokat számít a lélekjelenlét, a talpraesettség és az improvizációs képesség, mert ha valamit sokat kell csinálni, akkor az improvizáció.

WLB: Hogyan győzöl meg egy tulajdonost arról, hogy adja nektek bérbe a lakását egy forgatáshoz? Mi számít neki jobban: hogy jó pénzt kap, vagy a tudat, hogy az ingatlanja felbukkan egy sikerfilmben?
S. D.: Van, akit utóbbival is meg lehet győzni, egy ilyen embert pedig általában egy rendező, egy színész, vagy úgy általában a művészet iránti rajongás motiválja. De én azért az anyagiakban hiszek inkább. Ugyanakkor meg egyszerűen el lehet kerülni a nehéz eseteket, például azzal, hogy olyan helyszínt keresek, ahol korábban volt már forgatás, illetve szétnézek az eladó/kiadó lakások között, mert azokat könnyebben bérbe adják. A tulaj már úgyis fel van készülve arra, hogy ide előbb-utóbb idegenek költöznek be.
 
Mielőtt felkeresek egy tulajdonost, előtte informálódom róla a Facebookon. Megnézem, hogyan néz ki, kik a közös ismerőseink, van-e gyereke, mivel foglalkozik, mi érdekli, hova jár szórakozni és nyaralni, miket szeret és követ, megnézek róla, amit csak tudok. Egy sor tárgyaláson az első 20 percben nem is beszélünk a filmről meg a lakásról, hanem csak beszélgetünk – jórészt azon információk alapján, amiket gyűjtöttem róla. Emiatt gyorsan kialakul köztünk egy bizalmas, jó viszony.
 
 
 
WLB: Amikor beérkezik egy felkérés, arra hány megoldást adtok? Mennyit várnak el?
S. D.: Mindig a megrendeléstől függ, meg attól is, hogy milyen könnyen találunk a kérésnek megfelelő helyszínt. A három a minimum, és olyan is előfordult már, hogy 15 megoldással álltunk elő. Van, amit könnyű találni, van, amit pedig nehezebb, például angol típusú utcát.

WLB: Mi a leggyakoribb probléma egy helyszín kapcsán, ami felmerülhet?
S. D.: Például amikor a megrendelőnek megtetszik az egyik helyszín, ahol engedélyezték is a forgatást, de két hónappal később, amikor elkezdenénk a munkát, kiderül, hogy időközben olyan változások álltak be, ami miatt mégsem lehet ott forgatni. Mondjuk, mert felbontották az utcát, vagy olyan önkormányzati változás történt, ami miatt módosultak az engedélyezés feltételei. Tavaly volt is egy ilyen eset. Forgattunk egy spanyol filmet, ami pont az önkormányzati választás idejére esett. Előtte megkaptuk a közterület-foglalási engedélyt az egyik helyszínre, utána viszont megváltoztak a szabályok, így visszavonták azt. Hiába volt meg a tökéletes lakás, az infrastruktúrát nem tudtuk odavinni.
 
Szinte minden filmnél felmerül valami váratlan probléma. Ilyenkor megpróbálunk mindent megtenni, elmenni akár a falig is, és csak ha semmiképpen nem megy, akkor térünk rá a B opcióra, egy másik helyszínre. Olyan is előfordult már, hogy egy olyan utcában forgattunk, ahol áll két követség. Megkértük őket, hogy amíg dolgozunk, addig vegyék be az országzászlókat és a táblákat. Az egyik megtette, a másik viszont egy ügyvédi levelet küldött azzal, hogy nem járulnak hozzá, hogy a filmben látszódjon a követség épülete. Tudomásul vettük, és mivel volt engedélyünk az utcára, leforgattuk, amit kellett. Aztán később, már az utómunka során kivettük a képből a zászlókat meg a táblákat is.
 

WLB: Ha nem kaptok engedélyt, de épp nincs semmi sem feltúrva az utcában, akkor mire szoktak hivatkozni?
S. D.: Általában a lakókra, hogy zavarja őket a forgatás. És melyik lakót zavarja? Azt, aki napközben otthon ül, és a tévét nézi, konkrétan egy filmet, amit szintén le kellett valahol forgatni. De ebbe ő nem gondol bele. Amikor megjön az önkormányzat válasza, hogy lakossági bejelentés miatt nem adnak engedélyt, akkor lakásról lakásra járunk, és igyekszünk mindenkit meggyőzni, akár még kisebb ajándékokkal is, például csokival. Ugyanakkor meg tökre érthető, hogy egy-egy lakó nem akar magának kellemetlenséget. Megy haza a boltból, és megállítják azzal, hogy most pár percig oda nem mehet be, mert forgatás van, és a járdát sem használhatja, mert tele van pakolva. Elhiszem, hogy ezt nem mindenki tolerálja.

WLB: Mi volt a legextrémebb kívánság, amit különösen nehéz volt teljesíteni?
S. D.: Szinte minden esetben valami extrém kívánsággal kezdődik a dolog. Például nem küldenek mood képet vagy rendes leírást, hanem csak annyit írnak, hogy adva van egy kora negyvenes hölgy, aki egy réten sétál, és közben erre meg arra gondol. Te pedig ebből találd ki, hogy milyen a rét.
 
Bizonyos tárgyak használata is okozhat nehézséget. Nagyon sok állami intézményben megengedik, hogy forgassunk, és ha kell, akkor kitűzzük a horogkeresztes zászlót. A Keleti szinte minden itt forgó második világháborús filmben felbukkan, és mindig kint van a náci lobogó. Ilyenkor ez hírként söpör végig a médián, ráadásul mindig van néhány utas, akik nehezményezik a zászlók látványát. Ilyenkor a MÁV kiad egy közleményt, hogy a forgatás rontotta a megítélésüket. Abból is komoly presztízskérdést csináltak, amikor egy karácsonyi reklámot forgattunk májusban a Keletiben, és lejött erről egy olyan hír, hogy „szerencsére nem minden késik a MÁV-nál, a karácsony idén például korábban érkezett”. Ezt is negatív reklámként élték meg.

WLB: Budapest az utóbbi évtizedekben jó néhány világvárost eljátszott már a filmvásznon Moszkvától és New Yorktól kezdve Párizson és Berlinen át Hamburgig és Münchenig. Van még másik olyan európai város, ami beéri ebben Budapestet?
S. D.: Elfogult vagyok Budapesttel, de amire azt mondják, hogy nagyon hasonló, mint a főváros, az Prága. Vele nagyon nagy a verseny, és egyre jönnek fel a bolgár városok is.
 
Egy dologban viszont nincs vetélytársunk. Elég sok nációval dolgoztam itt a németektől és franciáktól kezdve a kanadaiakon és amerikaiakon át egészen a spanyolokig, és mindenkinek ugyanaz volt a véleménye Budapestről: a világon nincs még egy ilyen város, amiből ennyire gyorsan, akár ugyanabban az utcában, és csak pár házzal arrébb egy másik várost lehet csinálni. Például elindulunk a Csengery utcában, aminek az eleje még egy orosz helyszín, utána lengyel várossá válik, aztán Berlin lesz belőle, az utca vége pedig már London. Ennek az egyik oka az eklektikus építészet, a másik meg az, hogy ezek a filmek túlnyomórészt nem a mában, hanem a múltban játszódnak, itt meg nem kell hozzányúlni az épületekhez annak érdekében, hogy olyanok legyenek, mintha a 40-es vagy az 50-es években járnánk.

WLB: Van olyan jellemzője egy-egy városnak, amiről akkor is fel lehet ismerni, hogy ott forgott, ha egyébként a képek alapján erre nem jönnél rá?
S. D.: Láttam már olyan külföldi filmet, ami itt forgott, de ezt nem tudtam, csak minden olyan nagyon ismerősnek tűnt. Utánanéztem a neten, és kiderült, hogy itt készült. Az utcatáblák, pontosabban a KRESZ-táblák a legárulkodóbbak ilyenkor. A rajtuk lévő jelek mindenhol egyformák, de a tábla mérete és formája már országonként eltérő, és ha ezt tudod, akkor azt is tudod, hogy hol volt a forgatás.
 
WLB: Kivel könnyebb forgatni: a magyarokkal vagy a külföldiekkel?
S. D.: A magyarokkal. Ők azonnal megértik, sőt, eleve tudják, hogy az Andrássy utat nem lehet hétköznap délben több órára lezárni. A külföldi viszont nem érti, és csodálkozva megkérdezi, hogy de miért nem? Ebben persze az is benne van, hogy 15 évvel ezelőtt még más volt a helyzet. Amikor Spielberg 2005-ben itt forgatta a München című filmjét, akkor a Hősök terétől az Oktogonig le volt zárva az Andrássy. Nappal. Most már ezt nem lehetne megcsinálni. Viszont egy csomószor meg előfordul, hogy valamire azt mondjuk elsőre, hogy nem, mert tényleg nem lehet, de aztán az embert mégsem hagyja nyugton a téma, és addig jár utána, amíg valahogy el nem intézi. Ezért a külföldi filmesek fejében inkább egy olyan kép él Budapestről, hogy itt mindent meg lehet csinálni, mert a stáb előbb-utóbb elintézi.

WLB: És tényleg mindent meg lehet csinálni? Azért csak tudsz olyat mondani, az Andrássy lezárásán kívül, ami kizárt...
S. D.: Ha valamit nem lehet megcsinálni, akkor azt azért nem lehet, mert nincs rá elég idő. De ha forgatásról van szó, akkor Budapest egy különösen nyitott város. Lehet forgatni a Várban, a Parlament előtt, a metróban, a pályaudvarokon, működő kórházban, szülészeten, végül is mindenhol. Talán csak egyetlen olyan helyszín van, ahol tilos forgatni: a Balettintézet. Sosem jártam még az épületen belül, de állítólag teljesen ki van bontva. Nincs benne lépcső, falak se nagyon. Enyedi Ildikóval szerettünk volna ott forgatni, felkutattuk a tulajdonost is, aki azt mondta, az épület alkalmatlan a forgatásra, meg életveszélyes is.
 
WLB: Mi volt a legizgalmasabb forgatás, amiben részt vettél?
S. D.: Volt egy Cobra 11 epizód, amit itt forgattak. Én csak az előkészületekben vettem részt, a forgatáson már nem, de kimentem megnézni, mert nagyon izgalmas volt. Lezárták a rakpartot, volt robbantás a Parlamentnél és lövöldözés a Néprajzi Múzeumban.

WLB: És mi volt a legizgalmasabb eset, amibe egy forgatás kapcsán belecsöppentél?
S. D.: Egyszer az egyik location scout talált Google Maps-en egy megfelelő utcában álló megfelelő épületet, amire szükségünk volt egy filmhez. Megkértük, hogy menjen ki lefotózni, csináljon pár képet az utcáról meg a házról, amit aztán elküldhetünk a rendezőnek. Nem sokkal azután, hogy elment, felhívtuk. Ő azonban egészen szokatlan módon ki volt kapcsolva, nem tudtuk elérni. Pár órával később került csak elő, és akkor elmesélte, hogy olyan élményben volt része, mintha egy kémsztoriba csöppent volna bele. Kiért a helyszínre, elkezdett fotózni, mire körbevette három alak, akik bekísérték őt a jelzés nélküli épületbe. Átkutatták, igazoltatták, átnézték a telefonját, a fényképezőgépét, és tudni szerették volna, hogy mit keres ott, miért fotózza az épületet egy ennyire profi kamerával. Ő készségesen válaszolt a kérdésekre, de amíg ellenőrizték, hogy tényleg az igazat mondja-e, addig nem engedték el, hanem egy szobában kellett várakoznia. Kiderült, hogy az épület a Honvédségé, ezért később megkerestük őket, hogy kaphatunk-e engedélyt a forgatásra, de persze nem kaptunk.