Nagy Kriszti nyomottanyag-tervező szakon diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, és mindössze három évvel ezelőtt, egy véletlen kísérlet eredményeképpen fedezte fel a bőrt mint sokoldalúan alakítható, felhasználható alapanyagot. A vonzalom azóta is töretlen. A Mimikri néven beindított saját márkával Kriszti használt bőrruhákba lehel új életet, nem is akárhogyan. Trendeken túlmutató, azonnal felismerhető formavilágú, minimális dekorral felturbózott táskái, övei és ékszerei egy egyszemélyes projekt keretében valósulnak meg, amelyről tervezőjük hatalmas lelkesedéssel beszél.
We Love Budapest: Napokon
belül látható lesz az eddigi legnagyobb projekted eredménye. Mesélnél erről?
Nagy Krisztina: Idén elnyertem a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat. Ennek keretében egy új fejlesztésen dolgoztam, amihez szintén használt bőrt választottam, de most autókárpit- és bútorkárpit-hulladékot hasznosítottam újra. Az általam kifejlesztett rendszer elemei szabadon összefűzhetők, sorolhatók. Így nagyobb felületek, például bútorok egyedi kárpitja is kialakítható ezzel a módszerrel. Egészen elképesztő fél év van mögöttem! Az ötlet már egy ideje a fejemben volt, de nagy kutatómunkát jelentett megtalálni az alapanyagot szállító céget.
Már most biztos vagyok benne, hogy megérte, mert ezek az anyagok eddig a kukában landoltak, holott fantasztikus minőségűek. Szép a tapintásuk, és tartósak is. Izgalmas volt a kísérletezés folyamata, mert egy olyan metódusban gondolkodtam, ami viszonylag egyszerű, gyors, ugyanakkor a végeredmény látványos. Végül egy egyedileg előállított stancszerszámot készítettünk, ezzel a különféle méretű és formájú bőrhulladékból könnyedén kivághatók a kis alapelemek. Nagyon élveztem a különféle faktúrák és színek társítását, és lehetséges, hogy egy új piac is megnyílhat előttem ezzel a koncepcióval.
WLB: Elég
kacskaringós út vezetett idáig. Bár dizájnerként végeztél, de más területen
dolgoztál korábban. Hogyan kezdtél el bőrrel foglalkozni?
N. K.: Tulajdonképpen a véletlen műve volt. Egy magyar márkánál voltam gyártásvezető, de egy ideje már szerettem volna önálló alkotótevékenységbe fogni. Azt éreztem, hogy minden érdekel, de nem tudom az érdeklődésemet egy dologra fókuszálni. Nem találtam meg azt, amiben ki tudnék teljesedni, pedig nagyon vágytam erre. Egyszer hazavittem egy turkálóban vásárolt bőrszoknyát, amit szétbontottam, és egy hátizsákot varrtam belőle. Ott elindult egy folyamat, amelyet az elejétől a végéig rettenetesen élveztem. Volt bennem egy kis naivitás, a kezdők rácsodálkozása, hogy mennyi mindent lehet kezdeni ezzel a csodás anyaggal. Annyira izgatott a téma, hogy hajnal háromkor képes voltam végignézni a huszonötödik videót is, amiből valami újat tanulhattam.
WLB: Az első Mimikri termék egy táska volt. Mennyire
volt egyértelmű, hogy kiegészítővonalon fejleszted majd a brandet?
N. K.: Mivel kizárólag bőrruházatot gondolok újra a tervezés során, ez egyfajta korlátot is jelent. Kizárólag olyasmit készítek, amit az anyag lehetővé tesz. A méretet illetően is viszonylag szűkek a lehetőségek. Sőt, mivel ez ruházati bőr, ezért viszonylag vékony is. Ezek olyan adottságok, amiket szeretek maximálisan kihasználni, és az esetleges hátrányból előnyt faragni.
WLB: Honnan szerzed be az alapanyagként felhasznált bőröket?
N. K.: Járom a turkálókat, és egyenként kiválogatom
azokat a ruhadarabokat, amiket feldolgozok. A Humana boltokban például
kifejezetten sok bőrholmi van. Eleve csak olyan darabot veszek meg, aminek a
bőre nem száraz, nem ráncos, nem fáradt. Megtanultam, hogy a jó termékhez jól
kell alapanyagot választani. Az elmúlt években elég jól kifejlesztettem ezt a
fajta látást. Most már van „szemem” erre, és szinte teljes bizonyossággal meg
tudom állapítani, hogy mi alkalmas arra, hogy abból tökéletes táska vagy más
készülhessen. Bár tudom, hogy ebben üzletileg nincs akkora fejlődési lehetőség,
hiszen ez a módszer nem tesz lehetővé nagyobb szériájú gyártást, de én éppen
azt szeretem, hogy a Mimikri minden egyes darabja egyedi. Az én tárgyaimhoz
elengedhetetlenül szükséges a tervezői közreműködés. Szinte lehetetlen lenne
kiadni a teljes folyamatot egy gyártónak.
WLB: Ez azt
jelenti, hogy a tervezés mellett a készítést is felügyeled?
N. K.: A mintadarabokat természetesen én készítem, hiszen ez sok kísérletezéssel jár. A szabást is mindig én csinálom, mert az közvetlenül befolyásolja a dizájnt. Viszont a varrásban már van segítségem. Persze nem egy üzemmel működöm együtt, de van egy Bécsben dolgozó soproni varrónő, akire hosszas kutatást követően bukkantam. Hihetetlenül igényes a munkájára, nagyon lelkes, proaktív, támogató és remek szakember.
WLB: A
tárgyaidnak nincs újrahasznosított jellege, nagyon is friss és mai darabok.
Mennyire tartod ezt lényeges szempontnak a tervezéskor?
N. K.: Valóban sokszor kapok olyan visszajelzéseket, hogy a dolgaimon nem látszik, hogy újrahasznosítottak, de erre törekszem is. A recycling legtöbb formája valamiféle értékcsökkenést is jelent. Nekem viszont fontos, hogy ne másodrendű termékeket készítsek, hanem az újakkal egyenértékűt és legalább ugyanolyan jól használhatót. Az előkészítés is hosszadalmas, hiszen a ruhákat aprólékos munkával alkatrészeire bontom. A bőrt tisztítom, ápolom, impregnálom, ha szükséges fel is újítom. Ha táblás bőrből dolgoznék, ezekre a fázisokra nem is lenne szükség. A bőrben rengeteg technológiai lehetőség van, és én ezeket mind-mind ki akarom próbálni. Lehet festeni, lézervágni, hőpréselni. A táskáknál igyekszem időtlen formákkal, semleges színekkel és stílusban dolgozni, az ékszereknél azonban bátrabb lehetek.
WLB: Apró
lépésekkel haladsz előre a márkaépítésben, és egységes stílusban dolgozol.
Mennyire van ebben tudatosság?
N. K.: Azt gondolom, ez nagyon fontos. Szeretem egyben nézni a dolgokat konkrét és átvitt értelemben is. Szeretem a jó összképet. Például ha valaki vesz egy Mimikri övet, akkor kell hogy találjon egy hozzá passzoló táskát is. Az én koncepcióm az, hogy nem követem a trendeket. Megvan a saját stílusom. Tudom, hogy mi az, amit én magam is hosszú távon szívesen hordanék, milyen az a fazon, amit praktikusan ki tudok használni. Inkább általános érvényű szempontokat veszek figyelembe. Nagyon céltudatos vagyok a Mimikrivel kapcsolatban, mert azt érzem, hogy amikor az ember rátalál valamire, amit nagyon szeret, akkor hirtelen kiegyenesedik az előtte álló út, és valahogy tisztábban látja a soron következő lépést.
