Ki emlékszik még a régi karácsonyok sztaniolpapíros, hatalmas szaloncukraira? Vagy gyerekkorunk marcipánfiguráira – újévre malac vagy kéményseprő, szülinapra mesefigura, esküvőre gerlepár? A Szabó Marcipán mai napig családias hangulatú és abszolút autentikus üzemében most megtudhattuk, kik és hogyan is készítik ezek a hagyományos édességeket.
Soha nem gondoltuk volna, hogy Csepel családi házas környékén egy ilyen, a múlt apró darabkáját hűen őrző üzem működik, ahol a marcipános édességeket már 30 éve változatlan recept szerint készítik. A kényszerű rövid szünet után újrainduló üzemről az új tulajdonossal, Istvánnal beszélgettünk, aki a találó „Isten görbe útja is egyenes” portugál mondással jellemezte az újranyitás történetét.
Hiszen az elég messziről, szingapúri utazásból indult, ekkor ébredtek rá arra, hogy mennyi minőségi magyar terméknek nincs színvonalas nemzetközi PR-ja és magas minőségű, méltó „tálalása”. Ebből a felismerésből jött létre a Hungarian Heritage márka, amely ma már forgalmaz hazai szarvasgombás termékeket (a különleges isztriai fehér szarvasgomba (magnatum) termőterülete kúszik fel északra a globális felmelegedés miatt – már Pécs környékén is megtalálható), mézeket, libamájat. Az általunk már korábban bemutatott Triffla is hozzájuk tartozik, de ezt a hazai piacra optimalizálták, kevésbé díszes csomagolásával.
A márka története végül idén ősszel fonódott össze a Szabó Marcipán sorsával – éppen olyan új helyet kerestek, aminek megvan a speciális élelmiszeripari működési engedélye, és elég nagy is –, így botlottak bele a bár bezárt, de teljesen épen maradt csepeli üzemre, még a kötények is ott lógtak a fogason.
Az épület megvásárlásával együtt megvették a céget is, a korábbi résztulajdonos, Rózsika ekkor ajánlotta fel, hogy szívesen viszi tovább a marcipánüzemet, ha segítenek neki eladni a termékeket.
A Szabó Marcipán története itthon 1989-ben indult, ekkor költözött haza a kalandos életű Szabó Károly cukrászmester, aki a világhírű libanoni Massoud cukrászatban tanulta még meg mestersége alapjait, majd az ausztriai Puchbergben dolgozott. Itt nyitotta meg marcipánmúzeumát is, amelyet szintén hazaköltöztetett Szentendrére a rendszerváltás után. Az itt dolgozók által csak Karcsi bácsiként emlegetett volt tulajdonos 2017-es halálig vezette az üzemet, a receptjeit a mai napig változatlanul őrzik.
Az üzemben teljes mértékben megtartották a kézi munkát, nincsenek automatizált gépsorok, a marcipán kikeverésétől (a legjobb minőségű 0-ás és 1-es marcipánnal dolgoznak) kezdve a csomagolásig mindent az itt dolgozó hölgyek végeznek, évtizedes rend és rendszer szerint.
Most főként szaloncukrok készültek, majd jönnek a konyakmeggyek és Valentin-napra készülve a szíves desszertek, de egy vitrinben még láthatóak az egykori legendás marcipánfigurák is.
A mesefigurák például nagyon népszerűek voltak a 90-es években is, ezek közül is láthatunk nem egyet – Maja, a méhecske, Thomas, a gőzmozdony – de Rózsikáék meséltek a különleges megrendelésről is, amikor több száz pulikutyát kellett elkészíteniük – egész éjjel csinálták az állat apró bundáját a fokhagymanyomóval. Egy ilyen figura elkészítése általában 3-4 nap volt, ahogy rétegenként felépítik, de cserébe a speciális konzerválásának hála évekig nem romlik meg.
A helyiek is jól emlékeznek a Szabó Marcipánra, kedves emlékeik vannak róla, a piacon is lehetett kapni, sokan onnan ismerik őket, de az üzembe is gyakran bejártak vásárolni, „úgy elkapkodták mint a csoda, cekkerekkel citték haza, főleg karácsonykor” – emlékezik vissza Rózsika.
Az üzemben a retró hangulata mellett nagyon előremutató elveket vallanak, a ma divatos kézműves/kisüzemi hagyományokat megőrizve dolgoznak, és fontosnak tartják a fenntarthatóságot is és a műanyagmentességet is, a szaloncukrok a kézileg csomagolt sztaniolpapír mellett nosztalgikus papírdobozban érkeznek.
