Cin-cin - koccintós csengés vagy kedves hangutánzó szó gyerekeknek. Na meg Bereznay Tamás séf első étterme, aki mostantól házias világkonyhával és családbarát koncepcióval gazdagítja a Pozsonyi utat új bisztrójával.

Bereznay Tamás séfet nem kell bemutatni: több mint egy évtizeden át dolgozott a Nők Lapjának, több magyar és angol nyelvű szakácskönyv írója, saját tévéműsorában pedig Gordon Ramsay „magyar hangjaként” próbált kissé elmaradott éttermeket felhúzni. Volt séf a különböző kisebb és nagyobb éttermekben, főzött rendezvényeken és követségi vacsorákon – szeptember első hetében pedig megnyitotta első éttermét a Pozsonyi úton.

A CinCin letisztult, bisztrós belső terének egyik koronája az art deco korlát, ami a földszintről az emeletre vezet, le sem lehetne tagadni, hogy az egyik Palatinus ház aljában vagyunk. A sárga-kék színekkel, spanyolos csempékkel dekorált helyiség emeletén a két, utcára nyíló üvegkalitka különleges hangulatot ad a helynek. Hát még a pince!

A korábbi tulajdonosnak volt pár jó éve, és több nagy rendezvényterme odalent: esküvők, bankettek, privát események. És mivel Újlipótváros szívében vagyunk, ezt hangszigetelve kellett levezényelni. Egyik nagy tervünk, hogy szombaton és vasárnap kakaódiszkót tartunk majd délutánonként” – avat be minket Tamás. A kakaódiszkó lényege, hogy amíg a szülők nyugodtan és kényelmesen megvacsoráznak, addig a lenti helyiségben animátorok szórakoztatják a csemetéket. Erre a dupla szórakozásra utal amúgy a neve is: a CinCin a felnőtteknek az olaszos pohárköszöntésre, míg a gyerekeknek a kisegér mesebeli beszédére utal.

A CinCin küldetése azonban nem merül ki abban, hogy az egész család estéjét megoldják, olyan koncepciót szerettek volna, ami mindenki számára otthonos ízeket jelent, de amiben folyamatosan lehet újat mutatni: nemzetközi világkonyhát. „A magyaros fogások közül is tettünk párat az étlapra, de a hangsúly a különböző nemzetek házias comfort foodjain van. Nem tűpontos, autentikus receptek szerint, hanem ahogy én szeretem készíteni őket” – mondja Tamás.

Igyekeztünk olyan fogásokkal indítani, ami nem nagyon kapható Magyarországon – például a madridi pacal. Még a wi-fi jelszónk is madridi pacal!” – nevet. „Ráadásul képesek leszünk állandóan újat mutatni: elég széles a paletta ahhoz, hogy a szezonalitáshoz igazodva folyamatosan cserélgessük az ételeket.”

Azért az állandóság is kapott pár kreditet a CinCinben – a hét második felében egy-egy ikonikus étel fog vendégszerepelni. Szerdánként halászlevet kaphatunk majd, mégpedig bajait, pénteken halnap lesz, szombaton pedig sólet. A pénteki halnap annak köszönhető, hogy sikerült szerezni egy beszállítót, aki hajnalban hozza az Adriáról a friss fogást, a sólet pedig már péntek este bekerül a sütőbe, hogy mint régen, szombat délre elkészüljön.

Előételnek választhattunk volna a különböző tematikus tapastálakból – ami a bor- és spiritfelhozatalt tekintve nagyon hasznos – de mi az eklektikus, bivalymozzarella (1890 Ft) köré épülő darabot választottuk. A méretes mozzarellagolyót a leginkább az angol konyhából ismert zöldborsópürével kapjuk, meg roppanós, julienne-re vágott zöldalmával és karakteres petrezselyempürével. Szuper darab, végre valaki kiszabadította a mozzarellát a bazsalikom és a paradicsom közül, az eredmény viszont legalább annyira frissítő lett.

A New England-i kagylóleves (1690 Ft)  egy nagyon elegáns darab, gyönyörű sáfránysárga lében sárgarépa- és édesköménycsíkok között vénusz- és feketekagyló bőségesen, a tetején ehető zöldekkel és sült citrom karikával. Reméljük, még pár hónap múlva is az étlapon lesz, mivel egy borongós, ragacsos novemberi időt például biztosan feldob frissen, forrón és napsárgán.

A jó előre beharangozott madridi pacal (3190 Ft) tényleg telitalálat – a spanyol főváros egyik nagy büszkesége igazi zsíros örömforrás puha pacallal, vastag szafttal, csicseriborsóval és madridi kolbászkákkal. Akkor érdemes neki adni egy esélyt, ha amúgy nem igazán rajongunk a pacal magyaros verziójáért, a spanyolok – Bereznay Tamás tolmácsolásában – koncepciója egy teljesen külön, tunkolnivaló világot eredményez.

bárányhúsos óriásgnocchi ( 3690 Ft) egyedi és jópofa ötlet: külsejében kicsit olyan, mint egy gőzgombóc, de ízben mégiscsak teljesen más. Méretes burgonyás gnocchitésztába töltött borjúhús, rajta gorgonzolamártás és mángoldlevelek, igazi laktató comfortfood.

Nagy kedvencünk volt a somlói galuska (1390 Ft)  amit nagyon kevés helyen képesek tisztességesen elkészíteni úgy, hogy megmaradjon az eredeti jellege, de Bereznaynak elég jól sikerült: a fagyigombóc formában tálalt somlói könnyű, puha, szaftos, benne van minden íz, még a csoki és a tejszínhab is jó arányban koronázza a gombócokat.

Mivel fontos szegmens a családias hangulat, a gyerekere is gondolnak: bár véleményünk szerint az óriásgnocchit egy hamburgermániás öt éves is szívesen beburkolná, külön fogásokkal várják a kisebbeket. Az étteremben ezen kívül lehetőségünk van ráérősen reggelizni is, kiadós, magyaros, balkáni vagy spanyol stílusú reggelit kínálnak, valamit válogatottan jó borokat és spiriteket is kapunk, ha csak egy italra és pár falatra térnénk be este vagy délután. A CinCin a hét végén debütál – jó tudni, hogy ha az eső elmossa a Pozsnyi Pikniket, lesz menedék, ahol izgalmas, házias világkonyhával várnak minket.