Topolánszky Tamás Yvan első nagyjátékfilmjét szeptember 12-től vetítik a hazai mozik. A Casablanca című moziklasszikus születésének történetét dolgozta fel benne.
Az amerikai filmművészet, azon belül is Hollywood klasszikus korszakának egyik legnagyobb hatású filmalkotása a Budapesten született Michael Curtiz (vagy ahogy itthon inkább ismerik: Kertész Mihály) Casablanca című mozija, amiben Ingrid Bergman és Humphrey Bogart volt a két főszereplő. Azon túlmenően, hogy a Casablanca a valaha született egyik legjobb noir, a háborúellenes filmek között is bérelt helye van. Utóbbi vonásáról szól a CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot, az előbbit pedig a hangulat, a filmezési stílus szállítja.
A CURTIZ nagy érdeme, hogy nagyon következetesen, minden egyes apró részletében arra a letűnt filmkorszakra emlékeztet, aminek legjobb filmje a Casablanca volt. Fekete-fehér, zárt terekben (például a Pannónia Filmstúdió impozáns épületében) és műteremben forgott, tele van sötét zugokkal meg hosszú árnyékokkal, és mindent befed a sűrű cigarettafüst. A szereplők is úgy beszélnek, olyan, gyakran teátrális gesztusokat tesznek, mintha csak a Casablancát néznénk, és még a melodráma is bő lére eresztve, klasszikus Hollywood stílben jelenik meg benne.
Kertész Mihály nagy filmrendező volt, de egyáltalán nem volt szimpatikus ember. Arrogáns, a nőket szinte tárgyként kezelő, egoista és végtelenül cinikus figura volt, aki folyamatos konfliktusban állt a környezetével, a film pedig, szerencsére, semmit sem idealizál ezen a képen. A Kertészt (vagy Curtizt) alakító Lengyel Ferencről nehéz is levenni a tekintetünket, a vele kapcsolatos érzelmeink állandó csiki-csukit játszanak, mert hol gyűlölni valóan érzéketlen és despota, hol pedig drukkolunk neki nagyratörő tervei megvalósításában, vagy meglátjuk benne az esendő embert. Kertész jelentős ellenszélben dolgozott.
Egyfelől nyomást gyakorolt rá a stúdió, ami a háború miatt kevés filmet forgatott és alacsony bevételt termelt, így égetően szüksége volt egy átütő kasszasikerre. Másfelől a kormányzat is a nyakára ültetett egy hivatalnokot, aki azt akarta, hogy a Casablanca egy háborúellenes propagandafilm legyen, ami az átlagemberek háborúval kapcsolatos véleményét is jelentős mértékben befolyásolja majd. Ezek ugyan Kertésznek is kapóra jöttek, elvégre világhíres és Oscar-díjas akart lenni, az viszont már kevésbé, hogy mind a stúdióvezető Jack Warner, mind a kormányzati hivatalnok folyamatosan beleszóltak a munkájába. Harmadrészt pedig ott volt még nehezítésként a családi szál: Kertész első felesége és vele együtt elhanyagolt lánya (Dobos Evelin), valamint a húga, akit a rendező megpróbált kihozni a holokauszttal egyre terheltebb Magyarországról. De, ahogy mondani szokás, teher alatt nő a pálma, Kertész egy több Oscar-szoborral díjazott filmklasszikust rendezett, és világhírűvé vált.
A CURTIZ nemcsak a fő történetszál miatt érdekes, hanem az egyéb, apró részletek okán is. Nem beszél mellé és nem ítélkezik, hanem csupán megmutat, szinte díszletszerűen, olyan dolgokat, amik annak idején természetesek és hétköznapiak voltak, manapság viszont megvetendők vagy tiltottak – legalábbis a nagy stúdiós amerikai filmekben. Például nem rejti véka alá, hogy akkoriban mindenki láncdohányzott, és azt sem, hogy bizony a szereposztó dívány intézménye meghatározó jelentőséggel bírt, maga Kertész is előszeretettel használta, ha szemet vetett egy-egy kezdő színésznőcskére. A film nem ül fel sem a túltolt egészségtudatosság, sem a metoo vonatára, hanem felnőttként kezelve nézőjét, rá hagyja az ítélkezést, és ez mindenképpen szimpatikus vonása.
A CURTIZ kitér arra is, milyen volt Hollywoodban magyarnak lenni, ki hogyan dolgozta fel a hazátlan állapotot. A Casablancában szintén szereplő Peter Lorre például elfelejtett magyarul, míg a több nyelven beszélő Kertész szörnyű akcentussal beszélt, és sosem tanulta meg igazán jól az angol nyelvet, amiről a nem kimondottan vicces mozi egy elég vicces jelenetben mesél.
A CURTIZ egy kasszasiker eredettörténete, és mély tisztelgés egy nagy fomátumú filmes szakember előtt, ugyanakkor nem kasszasiker, nem a nagyközönség filmje, hanem inkább azoké, akik vonzódnak a filmek és a filmtörténet meséi meg rejtélyei iránt, és akik a finoman játékos filmeket kedvelik. A mozi egyszer még a mába is kikacsint, Donald Trumpra, de akkor is csak finoman teszi: amikor Kertész a Casablanca főszerepére a későbbi elnököt, az akkor még középszerű színészt, Ronald Reagent javasolja, Hall B. Wallis producer azt válaszolja neki, hogy ő most nem ér rá, mert elment a háborúba, hogy Amerikát újra naggyá tegye...
A film trailere:
