Nemrég kinyitott a Budapest tengerpartjaként emlegetett Lupa Beach, sőt idén már transzferbusz is jár oda. Pénteken felszálltunk rá, ezúttal azért, hogy megnézzük a strandkomplexum egy új szereplőjét, a közösségi térként működő Samsung Beachet. Aki ide jön, exkluzív körülmények között (értsd: baldachinos nyugágyak, gaming szoba, koktélok, grillételek) dolgozhat vagy pihenhet.

Két hete kinyitott a Lupa Beach, vagyis aki instant tengerparti életérzésre vágyik Budapest közelében, bátran megindulhat Budakalász felé (ez körülbelül 30 perc autózást jelent a belvárosból, vagy ugyanennyi időt a transzferbusszal). A Lupa-tó mentén igényesen kialakított partszakasz (egy kis túlzással élve) ügyesen hozza azt, amit egy Costa del Soltól is elvárunk, csak mindezt kicsiben: homok, nyugágyak, pálmafák, vízi sportok, hűsítő koktélok állnak bárki rendelkezésre.

Tavalyhoz képest bővült a szereplők és szolgáltatások köre, kitelepült például a Samsung is egy menő klubházzal és hozzá tartozó terasszal, partszakasszal. Ezt Samsung Beach néven találjuk – a komplexum bejáratától egyenesen haladva, bal oldalon (lehetetlen elvéteni, erről egy nagy Samsung felirat gondoskodik). Pénteken hivatalosan is megnyitottak, mi pedig elnéztünk hozzájuk, hogy kapjunk egy kis ízelítőt az itteni életérzésből.

Odabent kényelmes kanapékat és olyan tereket találunk, ahol pihenni és dolgozni is jó: nem titkolt szándék, hogy közösségi irodaként is működjön. Annak pedig lássuk be, egy eléggé exkluzív változata: a dizájn letisztult és modern, szuper a kilátás a tóra, a falakat kortárs művészek munkái díszítik, az emeleti teraszon pedig akár baldachinos nyugágyakból is lehet nyomkodni a laptopot. Ha valaki pihenne egy kicsit két videóhívás között, úszhat egyet a tóban, vagy kipróbálhatja a gaming szobát is – bizony, egy videojátékos szekciót is kialakítottak.

A kétszintes klubházra rendezvények apropóján is számíthatunk: kivetítő, hangtechnika és catering is segít benne, hogy profi legyen az eseményünk. Azt pedig, hogy miért jó itt pihenni, talán nem is kell túlmagyarázni: mindegy, hogy a földszinti vagy emeleti teraszon vagy a homokban felállított napágyakon ejtőzünk, jó kezekben leszünk: egy gondosan karbantartott, langyos vizű tó mellett, szuper rálátással a wakeboardosokra, karnyújtásnyira a Samsung Beach grillkonyhás bódéjától és két bárjától.

Ráknyársat (1750 Ft), esetleg BBQ tarját (2350 Ft) falatozva, a rozéfröccsünk vagy Aperol Spritzünk (1980 Ft) mellől, a lábujjainkat a homokba temetve, arccal a türkiz víz felé egy kicsit elhisszük, hogy nem Budapest környékén vagyunk épp.

Ami pedig az árakat illeti: ha valaki napágyat szeretne bérelni, egy napra 2000 Ft-ért teheti meg (ennek van VIP és baldachinos verziója 5000 és 35 000 Ft-ért), de ha csak dolgozni jönnénk (napágy nélkül), akkor a Samsung Beachen külön már nem kell fizetnünk, csak a Lupa belépőjét kell megvennünk.

A helyszínen egyébként pop-up storet is létesítettek, így aki napozás közben kedvet kapna kipróbálni vagy megvásárolni Samsung kiegészítőket, gond nélkül megteheti. A Samsung Members közösség tagjai számára pedig további lehetőségeket biztosít a Samsung Beach: egy Samsung telefonra letölthető (vagy már rajta lévő) alkalmazáson keresztül kapunk különböző értesítéseket az exkluzív ajánlatokról, nyereményjátékokról.