Ha a Podmaniczky úton sétálunk a Nagykörúttól a Városliget felé haladva, és a Vörösmarty utcai kereszteződésnél a magasba pillantunk, a hófehér, felújított épület homlokzatán beazonosíthatunk egy földgömböt, egy körzőt és egy szemet, odébb pedig egy egyiptomi szfinxet. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy székháza a hazai szabadkőműves mozgalom egykori központja volt, és a mozgalomra jellemző szimbolikus díszeket a mai napig őrzi kívül. Odabent pedig ötcsillagos szállodává alakították, ahol volt alkalmunk körbenézni.

Ha nagyon figyeltünk az iskolában, a magyar szabadkőművességről még beugorhat Martinovics Ignác és Kazinczy Ferenc neve. Ők a mozgalom betiltása (1795) előtti első hullámhoz tartoztak, míg az újravirágzás a kiegyezés után következett be. Két egyesület is képviselte a tanokat (a Nagyoriens és a János-rendűek), akik 1886-ban egyesültek a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy név alatt. 1896-ban építtették meg székházukat a Vörösmarty utca 77. szám alatt Ruppert Vilmos tervei szerint. Róth Miksa készítette az üvegablakokat, Than Mór a nagymesteri szobában lévő arcképcsarnokokat.

A székházat a Tanácsköztársaságban államosították, majd a Magyar Országos Véderő Egylet tulajdonába került, a 2. világháború után a Belügyminisztérium használta. 2005-ben vásárolta meg az üresen álló épületet az Ablon szállodalánc, kívülről fel is újította, a dizájnhotellé alakítást azonban megakasztotta a válság. A jelenlegi magyar tulajdonos két évig dolgozott a Mystery Hotelen, ami idén márciustól két hónapig tesztüzemben működött, a májusi hivatalos nyitásig (egyébként a nemzetközi Preferred Hotels & Resorts szállodalánc luxusszállodákat is tömörítő L.V.X brandjének a tagja).

Az egykori szabadkőműves központot érintő legnagyobb változást még csak észre sem lehet venni az utcáról: az eredetileg háromemeletes épület immár hétszintes, a második és a harmadik közötti óriási teret egy közbeékelt szinttel választották el egymástól, és plusz három emelettel toldották meg az egész házat, de úgy, hogy a ház eredeti pompáján nem esett csorba.

Az épület szabadkőműves mozgalomhoz kötődő berendezési tárgyainak és bútorzatának egy része ma is megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeumban, és a Podmaniczky utcai épület homlokzata is őrzi a jelképeket. Bent viszont a szabadkőművesek működésének nyomai az idők során elpusztultak, a főlépcső és a negyedik emeleti nagyterem kivételével. Mindkettőt felújították és restaurálták; a Nagyteremben szépen helyreállították a mennyezet kék-vörös, egyiptomi ornamentikájú díszeit. Itt kapott helyet a Great Hall Restaurant & Lounge, ami nyilvános, tehát bárki megtekintheti az egykori „nagyszentélyt”.

A hotelbelsőt Varró Zoltán belsőépítész tervezte, akinek nevéhez a többszörös díjnyertes Aria Hotel, a Gerbeaud Cukrászda, az Émile és az Onyx étterem kialakítása is fűződik. Ismert markáns, eklektikus stílusáról, merészen keveri a színeket, mintákat, és ezt a Msytery Hotelen is alkalmazta. A hotel 82 szobája közt van könnyedebb, elegánsabb, a francia manzárd stílusjegyeit követő, pazar barokk stílusú, de angol viktoriánus szellemet tükröző is. Nem véletlenül olyan a hangulat, mint a Louvre-ban, szándékolt a múzeumot idéző enteriőr.

Bár a szabadkőműves múlt is inspirálta Varró Zoltánt, inkább a tágabban értelmezett misztikum jegyében álmodta meg az enteriőrt. Az animált klasszikus festmények, a VIP-kártyás Mona Lisa és a szelfiző Leány gyöngy fülbevalóval modern csavarként visz színt az alapvetően klasszikus eleganciát képviselő belsőépítészeti megoldásokba.

A koncepció kidolgozásakor nem erőltették a szabadkőműves emlékezetet, és nehéz is lenne emléket állítani nekik vagy megidézni őket, hiszen titkosak voltak, de az étterem melletti előtérbe terveznek egy misztikus könyvtárat. A sejtelmességre törekvés leginkább az alsó konferenciatermekben teljesedik ki, ahol tényleg minden olyan, mintha a Pendragon legendába csöppentünk volna – az egyik terem ajtaját a polcon található dobozka fedelének felemelésével nyithatjuk ki.

Nem sok hotelben látni ilyet, de itt az üveggel fedett belső udvarban kapott helyet a burjánzó zöld kertet idéző Secret Garden Day Spa, ahol szokatlanul világosban ejtőzhet az ember a szökőkútra emlékeztető jakuzziban, vagy pihenhet a nyugágyakon, este pedig a csillagos eget szemlélheti. A szauna, a gőz, a fitneszterem és a masszázsszobák a belső terekbe kerültek, de mindenhol egységet képez a falakat borító sárga alapon zöld növényeket megjelenítő tapéta, amiről nehéz levenni a szemünket.

A spa a negyedik emeleti Nagyteremben működő étteremhez hasonlóan nyitva áll a nagyközönség előtt, és készülnek még egy közönségcsalogató nyilvános térrel a kívülállók számára is: a hetedik emeleten található The Sky Garden Rooftop Terrace a hétvégén nyílt meg csodálatos kilátással.