Az utcáról feltekintve is meg-megcsillannak előttünk a csodás Zsolnay kerámiákkal díszített tetők, ám azokat teljes pompájukban az ég madarai élvezhetik csupán. Radisics Milán különleges drónfotóin most mi is eddig soha nem látott szögből csodálhatjuk meg a századforduló építész zsenijének, Lechner Ödönnek és korátrsainak az épületeit. Az Iparművészeti Múzeumtól kezdve a Földtani Intézeten át a Postatakarékpénztárig gyönyörködhetünk a színpompás látványban.

Csak egy kicsit kell a városban járva felfelé pillanatanunk, és máris feltűnik, mennyi színes részletet és apró érdekességet rejt Budapest. A századfordulón terjedt el, hogy az épületek külső és belső burkolásához, díszítéséhez a Zsolnay-gyár termékeit kezdték el alkalmazni az építészek. Praktikus volt, a korban viszonylag könnyen pótolható és megfizethető is, és nem utolsó sorban az építészek számára hihetetlen lehetőségeket rejtett a ragyogó színekkel és aprólékosan megformázható részletekkel. Az apró pécsi fazekasműhelyből kinövő világhírű gyár, ami nem egy Világkiállítása Nagydíját (Grand Prix) is bezsebelte, igazi magyar sikertörténet, hála Zsolnay Vilmos, majd fia, Miklós fáradhatatlan kísérletező kedvének.

Radisics Milán, a 2018-as 37. Sajtófotó pályázat első helyezettjeként és az amerikai sajtófotó pályázatának, a POYI-n a világ 5 legjobbja közé kerülve hazánk egyik legjobb légifotósa, amolyan stílusgyakorlatként most a legszebb épületek fölé emelkedett. Arra, hogy mi is inspirálta, így mesélt: „Dugóban ültem és bosszankodtam az értelmetlen időpocsékolás miatt. Órák mennek el a kukába, és a tehetetlenségünk elhatalmasodik felettünk. De igyekszem mindig a dolgok pozitív oldalát nézni, így az autóban vesztegetve is ezt a receptet vettem elő. Néztem a körúti épületek feletti égboltra, és elképzeltem, hogy madárként repülök. Milyen jó lenne, gondoltam, a forgalmi dugó nem létezne és csak gyönyörködnék Budapest színes tetőin. Ott és akkor fogant meg ez a sorozat, majd jött a tanulmányozás, előkészületek és a sok helyszíni fotózás.”

A Zsolnay kerámiák legvirtuózabb hazai alkalmazása Lechner Ödön épületein láthatóak. Lechner – akit a magyar Gaudíként is emlegetnek – a hazai szecessziós építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, aki egész életét és munkásságát az egyedi, magyar formanyelv megteremtésére tette fel. Első nagy port kavart épülete az 1896-ban elkészült (éppen felújítás alatt álló) Iparművészeti Múzeum volt, aminek a tervezése során felhasználta a korszak friss néprajzi gyűjtéseinek eredményeit is, de érezhető az épületen a keleties hatás is, ami londoni, indiai relikviákkal teli gyarmati múzeumban tett látogatásai inspiráltak. Ezért a pesti környelv mégis gyakran csúfolta az épületet a „maharadzsa palotájának”. Ma már elképzelhetetlen lenne a budapesti látkép az ikonikus, napfényben csillogó zöld tetőzete és kupolája nélkül.

Hasonló a helyzet a Stefánia úti Magyar Királyi Földtani Intézettel (1896–1899) is. A város legszebb kék színeit, az óceánok, tengerek hullámzását keressük, akkor azt ennek a tetején találjuk meg. Még Ferenc József is bőven átlépve a protokolláris 15 percet, majd egy órát bámészkodott az épületben.

Itt is érdekesen keverednek a magyaros motívumok, mint a nyíló kék majolika tulipánok, a földgömböt tartó ősmagyar figurák és az épület funkciójára utaló, az üledékekben kirajzolódó mélytengeri élőlények formái.

A Hold utcai Postatakarékpénztár 1901-es felépülte után állítólag kortársai arról faggaták Lechner Ödönt, hogy miért tervez ilyen káprázatos tetődíszeket, amikor azt innen lentről senki nem láthatja. Az építész nagyon hasonló választ adott, mint Gaudi, akitől szintén folyton ezt tudakolták: akiknek ők terveznek, Istennek és az ég madarainak, azok onnan fentről tökéletesen látják ezeket a díszeket. A tetőzet kincseket őrző sárkányai, a Nagyszentmiklósi aranykincs bikafejes ivócsanakjának részlete a mai napig lenyűgözik az erre járókat.

Lechner életművének kevésbé ismert darabja a Kőbányai Szent László-templom, de ha valaki felpillant az épületre, összetéveszthetetlenül felismeri itt is a mester keze nyomát, és a tető díszes Zsolnay-csempéi igazán egyedivé teszik a X. kerület házai fölé magasodó templomot. 

Nem Lechner Ödön volt az egyetlen, aki felismerte a színes mázas csempékben rejlő hihetetlen lehetőségeket, sok századforduló környékén épült reprezentatív középület jellegzetes dísze lett a színes tetőzet, Pecz Samu is előszeretettel alkalmazta, bár az ő stílusa még nem a lechneri szecesszióhoz, hanem a korábbi historizmushoz kötődött. Pecz Samu tervei alapján épült Központi Vásárcsanok szintén megér egy pillantást, Fővám tér felé néző homlokzatát színes Zsolnayk borítják.

Szintén Pecz Samu nevéhez kötődik a budapesti „roxforti könyvtár” épülete. A varázslótanoncok helyett itt a BME építészei görnyednek a kötetek fölé, mivel a Budafoki úti épület a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárának az épülete.

Amúgy az egykori Műegyetem századfordulón épült Duna-parti tömbjeinek a tetején szintén visszaköszön a geometrikus mintázatba kirakott Zsolnay.

Budán maradva még a szintén Pecz Samu féle Szilágyi Dezső téri református templom vagy a várbeli, Bécsi kapu téri Magyar Nemzeti Levéltár is messziről a szemünkbe ötlik színes tetőzetével.

A Mátyás-templom rekonstruálása során Schulek Frigyes is a Zsolnay mellett tette le a voksát. A neogótikus épületet nagyjából 150 000 színes cserép fedi, amit 2008-ban újítottak fel teljeskörűen.

Csak említés szintjén, de nem szabad elfelednünk, hogy Budapesten kívül, az egykori Monarchia területén is találunk a korszakból kiemelkedő alkotásokat. Nagy kedvencünk a szabadkai városháza, a Komor Marcell és Jakab Dezső páros alkotása (akiknek amúgy az itteni, frissen felújított zsinagóga is köszönhető). A magyaros szecesszió legkiemelkedőbb mesterei Lechner nyomán, de saját stílusukban alkottak remekműveket.