A BpBARbq egyike azoknak a budapesti ételbároknak, ahová bármikor biztonsággal érkezhetünk, hiszen a minőség és a barátságos légkör állandó. Messziről járnak ide Reuben-ért, sokan a monster burgerért, mások a pulled pork szendvicsért rajonganak. A srácok pedig amellett, hogy folyamatosan tartják a színvonalat, persze kísérleteznek is. Miért is ne tennék, a BBQ egy ilyen műfaj - most például egy vadiúj, D-oven névre keresztelt pit box érkezett, amelyben kellően ropogósra sül a csülök, de már lasagne is készült benne. Sőt, további újdonságokkal is készülnek, ami kiderül cikkünkből.

Már az elején megszerettük a város közepén nyílt, kifejezetten BBQ-ra specializálódott helyet. Szerencsére Serényi Zsolt és Urbán Roland ötlete bejött, azóta is folyamatosan füstölögnek a szekrényekben a jobbnál jobb húsok, hogy aztán egy villacsapásra leomoljanak a csontról. Nagyobb társaságok lakomáit, szigorúan húsevő randikat is le szoktak bonyolítani itt. A fiúk szenvedélye nem hagyott alább, folyamatosan kísérleteznek, próbafőznek, kóstolnak, és együtt örülnek, ha valami nagyon jó sül ki a tesztelgetésből.

Náluk nem gomolyog az általuk csak "döglött füstnek" hívott kékesfehér melléktermék, ami nem tesz jót a húsoknak. Faszénnel dolgoznak, amihez apróbb fadarabokat adnak, így biztos, hogy csak az a kellemes füst éri az ételt, amitől harmonikus, kellemes marad az íz. Nem locsolják össze-vissza a BBQ-szószt sem, és szeretik tudatosítani a kevésbé szakavatottakban, hogy a BBQ-technológia egy összetett, izgalmas diszciplína, nem pedig a szósszal egyenlő.

Pár hete új "lakó" érkezett a BpBARbq teraszára, ez pedig nem más, mint a D-oven pit box, egy olyan szerkezet, ami felveszi a versenyt a búboskemencékkel. Alacsony hőfokon, úgynevezett "lassú tűzön" is lehet használni, akár a többi pit boxot, de a D-oven alkalmas a magasabb hőfokon fűtésre is, hiszen a "d" a nevében a kacsára utal: felső részében akár a híres pekingi kacsa is készülhet, melyet kampókkal lehet a kemencébe helyezni. Zsoltiék persze nem az ázsiai konyháról híresek, így leginkább amerikai stílusú húsok készülnek benne, de próbálkoztak már egytálételekkel is. A legjobban talán a csülköt szerették; az új kemencében fantasztikusan roppanósra sül a porchetta is.

Zsoltot és Rolandot már régóta foglalkoztatta a reggeliztetés, hiszen  a környező helyek szinte mindegyike próbálkozik vele. Így mostantól "tízóraira" is kinyitnak, és 10:00-00:00-re módosult a nyitvatartásuk. A délelőtti időszakban ugyanúgy rendelhető az összes étlapon lévő fogás az oldalastól a burgerig, de pluszban elkészítik a ház BBQ angol reggelijét is.

Akik pedig vacsorára érkeznének, azoknak a szintén újdonságszámba menő sertésoldalas-tálakat ajánljuk (főleg akkor, ha többen vannak, mert 1-3 személyig 6490 forint, 3-5 személyig 11990 forint). A tál mondjuk elég visszafogott kifejezés: sok-sok köret közepére ágyazzák az oldalast, ami egy asztalon el sem fér. Pont annyira füstös, mint ami nagyon jól esik, harmonikus fűszerezés és omlós állag jellemzi az egyenként lerágcsálandó bordákat. Igazán jó kis közös program együtt enni, cuppogni a tál felett, és nem kell udvariaskodni az utolsó hússal, vegyük el bátran! Maximum nem megy le a desszert. Ami jelen esetben túrógombóc volt, tejfölhabbal, ribizlivel. Hiba nem nagyon akadt benne!