A Pál utcai fiúk nyomában című alkalmazással Molnár Ferenc világhírű regényének történetei és élményei élhetőek újra.

Ferencváros és Józsefváros közösen finanszírozta a mobilapplikáció létrejöttét, amely a 2011-ben indult Guide@Hand Budapest kutatási projekt részeként valósult meg, az MTA SZTAKI eLearning osztálya és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény fejlesztésében. Április 9-én a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában és Gimnáziumban mutatta be az applikációt Bácskai János IX. és Sára Botond Attila VIII. kerületi polgármester. Molnár Ferenc 1887 és 1895 között járt a ma Szent-Györgyi Albert nevét viselő intézménybe, amely akkor még református főgimnázium volt, és itteni élményeit sűrítette A Pál utcai fiúkba.

Az alkalmazást innen lehet letölteni ingyenesen (a budapesti kategóriát válasszuk), csak azután találjuk meg A Pál utcai fiúk nyomában című sétát. A séta offline is elérhető a letöltés után, nem kell internetkapcsolat, csak GPS. 13 látványossághoz kalauzol minket, valamennyihez rövid ismertető, építészeti leírás kapcsolódik, és részletek hangzanak el a regényből, a kor hangulatát visszaadó zenei betétekkel együtt. Az anyagot archív fotók és az 1969-ben készült, Fábri Zoltán által rendezett játékfilm néhány jelenete is színesíti.

A Guide@Hand Budapest-en belül egyébként több interaktív séta érhető el, például a régi zsidónegyedben, budai várnegyedben, és más irodalmi témákat is kínál, például Ottlik Géza és József Attila Budapestjét.