Nincs túlcsavart menü és 50 fajta burger, helyette az alapok, egy-két helyi specialitás és mellé pár szendvics adják a Dohány utcai Vaslap kínálatát. 1000 és 2000 forint között jóllakhatunk, ráadásul kivételesen finom, nagy műgonddal összerakott burgerekből és szendókból. Csipes Barna egyelőre egyedül, de töretlen lelkesedéssel süt az egészen kicsi helyen, ahol az sem viseli meg a törzsvendégeket, ha fél órát kell várni az ebédre. Ugyanis megéri. Nagyon.
Csütörtök délben érkezünk a Vaslapba, sietően, nehogy az ebédidő miatti tumultusba belefussunk, de éppen 15 perccel érkezésünk után meg is telik a hely. Körülbelül 13-15 ember tud egyszerre étkezni itt, a teljesen egyszerűen összerakott kis burgerbárban. A hely megtelte után azért már érezni, mikor sül a bacon és mikor a lazac, de elég szuperül van megoldva az elszívás, mert egy pár perces séta után már semmit sem érzünk magunkon.
Lehet, hogy sokaknak nem tényező ez, de még kabátos időszakban igenis dühítő tud lenni, hogy a kedvenc helyünk adott esetben elég szagos. Szerencsére a Vaslap nem ilyen. Tehát kicsi és családias, a vendégteret és a konyhát egy pult választja csak el. Bent készülődnek nyilván éppen a vaslapon a burgerhúsok és minden olyan hozzávaló, ami megkívánja a roston sütést.
Barnabás sportoló családból származik, szülei és testvére is olimpikonok, s ugyan ő is úszott és kajakozott, de a versenysport helyett sokkal inkább szeretett volna szakácsnak állni. Tehát szakítva a családi hagyományokkal, tanulmányait ezen a vonalon vitte tovább. Aztán dolgozott a Larus Étteremben, vietnami helyen, a Legelő Salátabárban, Németországban és egy dunaharaszti étteremben is. Szerette mindet, de mindig vágyott valami olyanra, ahol ő diktálja a szabályokat, maga ura lehet, nem kell kompromisszumokat kötni. Aztán egy nap látta a kis Dohány utcai üzlethelyiségen, hogy kiadó, konzultált a családdal és kisvártatva a vaslap mögött is találta magát, ahogy éppen bacont pirít és kiszolgálja az éhes vendégeket.
Beszélgetni nincs sok időnk, mert pörögnek a rendelések, épphogy csak kicsit figyeljük a mozdulatokat, precizitást, higgadtságot, ami még így egyedül, sok bentlévő rendelésnél is megmarad. Barni nem tolja túl, nem ugrál ki a pultból, hogy valami teljesen oda nem illő filozófiával álljon elő nekünk és úgy csűrje-csavarja a mondanivalót, hogy mindenképp azt adja át nekünk, hogy ennél jobb burgerezőt úgysem találunk. Nem bennfenteskedik, hogy mindenki cimborája gasztroberkekben, és nem hadonászik sütés közben, hogy megmutassa, mekkora franchise-burgerhatalmat szeretne.
Meg is állapodunk, hogy inkább nem zökkentenénk ki a sütésből, majd telefonon beszélünk kicsit – ekkor tudjuk meg a Vaslap nyitásának történetét is. Mert valamiért mindig ragaszkodunk ehhez, hogy legyen valami sztori...pedig igazából jobb, ha maga a produktum beszél.
A marhahús a Vámház körúti steakestől érkezik, a bucik, a kalácsok a Panificióból, a mártások saját fejlesztésűek (volt szerencsénk néhány másodperc alatt eltűntetni egy limeos-korianderes verziót...), a zöldségekről nem beszéltünk, de nem lepődnénk meg, ha simán „csak” jó minőségűek lennének és nem egy bio-vegán-öko farmról jöttek volna. Összesen 7-féle burger/szendvics található a menün, de az sem gond, ha valami saját kombót tennénk össze, szívesen elkészítik nekünk. Ugyanúgy, mint akármelyik verzióból a „protein” változatot, vagyis a buci nélkül érkező, „fitness” variánst sok salátával, szósszal.
A sima marhaburger (1600 forint) helyett tehát eleve csak egy húst kérünk, a mellé társított salátával, így ki is derül a húspogácsáról, hogy milyen valójában: gyakorlatilag hibátlan. Ajánlásra aztán a Vaslap (1850 forint) névre keresztelt kreációt kérjük, rendes, bucis formában. Ebben a hús mellé bacon, cheddar, chipotle majonéz, lilahagyma, paradicsom, jalapeño és hagymachips kerül. Két kézzel rá lehet fogni, harapni is tudunk, szerencsére, mert tényleg nagyon szaftos és komplex az élmény. Túlmutat egy sima burgeren, de nem megy el a nagyon bisztrósított, kicsavart vonalig. Nem gondolkozol rajta, nem elemzed, csak élvezed. Ugyanis rég ettünk ilyen jó burgert a belvárosban.
A lazacburger is izgalmas tétel, hiszen nem pogácsa, hanem egy szép lazacszelet kerül bele, de mégis a schnitzel (1200 forint) volt a harmadik vaslapos szendvics, melyet meg is kóstoltunk. A név nem csalóka, „rántott hús” kerül bele, csak éppen saját stílusban, nem olajban sütve, hanem a vaslapon, vajban. Ebből egy különösen omlós borda lesz, mely jégsalátával, házi remuláddal, csemegeuborkával kerül egy kalácsba. Selymes, puha, szaftos: bármikor szívesen ennénk újra.
A szendvicsek árát plusz 600 forinttal kiegészítve köret és üdítő is érkezhet: csónakburgonya vagy sült édeskrumpli közül választhatunk. Sajnos a házi káposztasaláta most kimaradt nekünk, de legközelebb azt is megkóstoljuk. Igazából, reméljük, minél előbb!
