A fiatal, nagyreményű kémikus, aki az európai akadémiai karrier küszöbén áll. Az idős úriember, akik a legszebb babpalánták magjairól álmodozik. És a fiatal férfi, akire a magyar történelem legnagyobb árulója billogot sütötték. Mi a közös a három figurában? „Görgeyt felemeltem a porból (...) és ő a hazának gyáván hóhérjává lőn” – Kossuth híres kirohanását, ami aztán évtizedekre megpecsételte a szabadságharc legzseniálisabb hadvezérének sorsát valószínűleg többen ismerik, mint Görgei konkrét tetteit. Élete legismertebb szakasza az a röpke öt hónap, ami alatt századosból az ország teljhatalmú vezetőjvé vált, pedig matuzsálemi kort élt meg, 98 éves korában hunyt el. De milyen is volt ez az ismeretlen Görgei? A Nemzeti Múzeum nagyszabású kiállításán járva megpróbáltuk kideríteni.

A kiállításon egy szerda délelőttön is meglepően sokan voltak, ami valljuk be, a történelmi tematikájú tárlaton azért nem sokszor fordult elő, de úgy tűnik, Görgei Artúr személye a mai napig izgatja az emberek fantáziáját. Ki volt ez az exáruló? Majd egy évszázadnyi életéből csupán pár hónapot ismerünk, de ki volt valójában ez a szuggesztív tekintetű, szigorú arcú férfi, aki most a Nemzeti Múzeum homlokzatáról kémleli a Kiskörút forgalmát?

Görgei Artúr századának talán legmeghurcoltabb alakja, a szabadságharc ünnepelt katonai zsenijéből a világosi fegyverletétel után – ahol az oroszok előtt letette a fegyvert, mentve a magyar seregek maradékát – részben Kossuth vidini levelének hatására a nemzet árulója lett, amit aztán a szocializmus alatt az erősödő Kossuth-kultusszal megint előcitáltak. Idáig talán mindenkinek dereng a történetet a gimnáziumi történelemórák homályából, de Görgei ifjúságáról, és arról a hátralevő 67 évről, amit 1916-ig még leélt, már alig szól a fáma.

Ha már gimnáziumi történelemórák, hogy meg is cáfoljuk fentebbi mondatunkat, kezdjük a kiállítást azokkal a fénymásolt füzetek olvasgatásával, amik az első teremben baloldalt lognak a falon. Felsősöket kérdeztek arról, ki is volt Görgei Artúr. Költő? Egri hős? Valami politikus? Egy fess férfi?

Az ma már a szakmai, történészi körökön kívül is egyértelmű, hogy az alapvető „Görgei-kérdés”, azaz hogy áruló volt-e vagy sem, már rég meghaladott, és nem képezi valódi vita tárgyát. De vajon milyen volt Görgei magánemberként? Hogyan élte meg a szabadságharc bukása után az internálás hosszú éveit, és hazaköltözve az őt körülvevő közutálatot? Milyen családapa, férj volt? Hogy viselte, hogy bár nagy reményekkel indult, tudományos karriert soha nem futhatott be? Rengeteg kérdéssel indultunk neki a viszonylag nagy, hat termet felölelő, 700 négyzetméteres kiállítás végigjárásának, ahol 400-nál is több, Görgeihez és korához kapcsolódó műtárgyat állítottak ki.

A Nemzeti Múzeum idei kiállításain, ha tágabb kontextusban nézzük, akkor a központi szerep és rendezőelv a történelmi emlékezethez való viszony bemutatása, ebbe illeszkedik a rendszerváltás 30. évfordulójának alkalmából a Közös időnk – 1989 programsorozat is, és a most meglátogatott Görgei-kiállítás is, amely némi csúszással ugyan, de az 1818-ban született tábornok születésének 200 évfordulójához is kapcsolódik. A kiállítás rendezőelve viszonylag jól lekövethető, a kapukon áthaladva nemcsak virtuálisan követhetjük végig Görgei életeseményeit, hanem szinte vele együtt lépünk át az újabb korszakokba.

Izgalmas volt a fiatal Görgeit megismerni, az ősi, de szinte nincstelen szepességi nemesi családból származó fiú vágyait olvasni, akit leginkább a tudományok vonzanak, a kényszerűen választott katonai pályában is a matematikát és fizikát találja vonzónak. Kicsit keresni kell, de egy kihúzható vitrinben ott lapul egy kézzel írt füzetke, amibe kedvenc verseit másolta ki gyöngybetűkkel, a Himnusz és Szózat mellett Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című költeményét is kibetűzhetjük. Illetve a részleg talán legizgalmasabb műtárgya az első, magyarul írt levele, amelyet 1843-ban küldött el öccsének Prágából. Érdemes legalább az első pár sort megpróbálni elolvasni (Édes kedves Istvánkám, legalább egy kis próbatételt küldök neked a magyar nyelv megtanulásában való haladásomnak...) és azt, ahogy fogadkozik, szótár segítsége nélkül igyekszik írni. Széchenyiről tudjuk, hogy tanulnia kellett a magyar nyelvet, de nagyon izgalmas látni, hogy ez nem csak az arisztokraták világában volt így, Görgeinek is a német volt az első nyelve.

A prágai vegyészi karrierje, akadémiai sikerei is inkább csak lábjegyzetként szerepelt, ha egyáltalán említették, a történelemkönyvekben. Pedig itt érezzük, hogy mennyire más élet és karrier is várhatott volna rá, ha hazatérve nem ajánlja fel szolgálatait Kossuthnak. Amikor 1848-ban, a forradalom kitörése után hazatér, már házas ember, feleségét is Prágában ismerte meg: a francia származású Adéle Aubouin társalkodónő volt mentorának családjánál. Itt a legizgalmasabb korabeli forrás a nő visszaemlékezésének részletei, amiben leírja megismerkedésük körülményeit, és a fiatal, még 30. életévét sem betöltött Görgeit jellemzi.

Görgei Artúr szabadságharc alatti gyors emelkedése, és hihetetlen karrierjének bemutatása foglalja el a kiállítás központi részét, itt kicsit azt éreztük, hogy a kiállítás koncepciója, amely az ismeretlen Görgei bemutatását tűzte ki célul, elveszik a hatalmas anyagban.

A felvonultatott kordokumentumok nagyon érdekesek és bőségesek, a pápaszemes Görgei nagyítóval felszerelt kardja, a budavár ostrománál viselt vörös egyenruha másolata, Than Mór ismert vízfestményei és persze a hatalmas terepasztal összeségében látványos elemei a kiállításnak, ahogy az interaktív „Adj tanácsot Görgeinek a 1849. július 2-i komáromi csatában” feladvány is, de eltolják a hangsúlyt.

Ha valaki kellő háttérismeret nélkül érkezik, nem feltétlenül talál magyararázatot arra, hogy miben is állt Görgei katonai zsenialitása, miért precedens az arisztokrata Zichy Ödön kivégeztetése, hogyan alakult ki és mérgesedett el a konfliktusa Kossuthtal, vagy mi vezetett a világosi fegyverletételhez?

Történelmileg és pszichológiailag is a kiállítás legérdekesebb része a „na és mi történt utána?” korszakot felölelő termek. Az aradi 13 vértanúval ellentétben Görgei a halálos ítéletet és a kivégzést ugyan elkerülte I. Miklós orosz cár közbenjárására, de az országot el kellett hagynia, feleségével Klagenfurtba internálták, itt született két gyereke, Berta és Kornél is (illetve egy házzaságon kívüli lánya, akit később örökbe fogadott), és itt írta meg visszamelékezéseit, amit a Habsburg Birodalomban azonnal tiltólistára tettek, de Londonban, New Yorkban Leipzigben és Torinóban megjelent.

1867-ben, Ferenc József megkoronázásakor, a kiegyezés évében térhetett haza. Dolgozott a Lánchíd Részvénytársaság titkáraként, erdélyi vasútépítésen, írnokoskodott öccse ügyvédi irodájában. Ekkor már ötven éves volt, meglett férfi, és ezek a munkakörök inkább kegyelemkenyérnek számítottak.

Végül Visegrádon telepedett le, öccse birtokát igazgatta, és egyes források szerint feleségét is elszerette. Bár a kiállítás erről már kevésbé mesél, de francia feleségével ekkor már régóta külön éltek, Berta lánya időskori kirohanásaiban apja több viszonyát is felemlegette. Érdekes kérdés, hogy vajon az újrarajzolt Görgei képbe ez már nem fér bele?

A fagyos légkör csak az 1880-as években kezdett felengedni körülötte, volt katonatársai is ekkor kezdeményezték rehabilitását, bár a közvéleményt ez se hangolta át. A dunai hajóskapitányok előszeretettel mutogatták utasaiknak az áruló házát, és nemegyszer lincshangulat alakult ki, amikor Görgeit felismerték, amit ő szenvtelenül viselt el. Vállalta ezt a sorsot, mert úgy vélte, így tudja megadni hazájának azt, amire szüksége van: a tudatot, hogy a szabadságharcot csak úgy tudták legyőzni, hogy a bukást egy áruló okozta.

A korszakból származó családi képek, apró tárgyak és levelezések is megérik az aprólékos bogarászást. A kiállítás legemlékezetesebb darabja számunkra az a kis levélke volt, ami így kezdődik: Igen tisztelt Nagysád. Méltóztatott egyszer egekig dicsérni azt a bizonyos babot, mely zölden sárga hüvelyű. Azóta csak azzal álmodom éjjel-nappal... 

A kiállítás záró termei Görgei temetését és emlékezetét dolgozzák fel, a történeti emlékezet és a történettudomány ellentmondásait itt érezzük ki legélesebben, ahogy azt is, mennyire az aktuálpolitika formálta Görgei emlékezetét és megítélését is.

A kiállítás mindenképpen mérföldkő abban a tekintetben, hogy Görgeivel ilyen monumentális rendezésben foglalkozik, és egy újfajta narratívát mutat be, ám az egész kiállításon végigvezető vezérfonal nélkül néha elbizonytalanodik a látogató, Görgei személye elveszik a sok hangulatkeltő és korfestő tárgy között, és bár rengeteg, addig nem ismert apróságot megtudunk róla, mégis még jelentős utómunkát kíván a befogadótól, ha tényleg szeretné megismerni Görgeit.