Nem egyszerű a helyzet a fővárosban, ha üt a lakásban tartott állat utolsó órája. Állatorvossal is beszélgettünk a témáról, valamint ellátogattunk Budapest első (és tudomásunk szerint egyetlen) legális kisállattemetőjébe.
Változóban van az állatokhoz való viszony, ami nemcsak a vegánok és az állatvédők, hanem az urbánus kutya- és macskatartók gyarapodó számát nézve is jól érzékelhető. A halállal való kapcsolatunk is más már, mint korábban, az viszont nem változott, hogy a városban csak keveseknek van kertje, ahol gondoskodhatna kedvencei elhantolásáról, ha elérkezik az idő. Ezt megelőzően azonban nem nagyon gondolunk a tennivalókra (miért is tennénk?), pedig ezek sokat elárulnak kultúránkról és társadalmunkról.
Dr. Hill István állatorvos szerint az, hogy a kedvtelésből tartott kisállatból valódi társ lett, a hivatalos szóhasználat is bizonyítja: már a törvény is úgy fogalmaz: társállat. Az új állattartási kultúra már a gondoskodási szokásokban is megnyilvánul: 30 éve a legkisebb betegség esetén is elaltatást kértek a gazdik, ma viszont már egyre inkább előtérbe kerül a gyógykezelés, mintha csak egy családtagról lenne szó; még akkor is emellett döntenek, ha az állatnak a halál jobb lenne. De ha bekövetkezik a vég, vagy a helyzet már tarthatatlan, a gazdák vállalják az elaltatást és költségeit, és kulturált körülmények között, hamvasztással vagy temetkezéssel búcsúznak az állattól, és nem ritkák a komoly szertartások sem. Régen léteztek dögkutak, vagy a sintértelepekre, az önkormányzatok saját telepeire, hullamegsemmisítőjébe küldték a tetemeket, viszont a dögkutakban ma helyhiány és fertőzésveszély miatt már nincs erre mód.
„Annak eldöntését, hogy miben halt meg az állat, jó lenne állatorvosra bízni, hogy kizárjuk a fertőző betegségeket” – ismertette Hill István, és hangsúlyozta: kutyák esetében fontos lenne bejelenteni az eb elhalálozását az állatorvosnál, hiszen a mikrochippel megjelölt állatot ki kell vezetni a nyilvántartásból. Az egyéb, hatósági nyilvántartásban nem szereplő kisállatokat a tulajdonos elviheti az állatorvoshoz, aki a tetem megsemmisítéséről térítés ellenében gondoskodik. A gazdi maga is elszállíthatja a holttestet a területi önkormányzat által kijelölt ebrendészeti telepre, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert az általános személygépjárművek nem rendelkeznek veszélyes hulladék szállításra jogosító engedéllyel, így aki ezt teszi, szabálysértést követ el.
A jobblétre szenderült hobbiállatokat Budapestenaz Illatos úti Állategészségügyi Szolgálathoz (FÖRI) kell eljuttatni, és nekik is van térítésköteles tetemszállító szolgáltatásuk. Szomorú, de az elhullt állatoknak a hivatalos eljárás szerint a fehérjefeldolgozó üzembe vezet az utolsó útja, mert az Illatos úton hamvasztást nem végeznek. Aki ilyet szeretne, annak magánvállalkozások állnak rendelkezésére: 24 órás és házhoz menő mobil kisállathamvasztók is léteznek már, mérettől függő árakkal.
A gazdi eltemetheti saját kertjében az állatot (közterületeken, parkban ezt továbbra sem engedélyezett), de ezt feltételekhez köti a szabályozás: a kertben a talajvíz nem lehet magasabban másfél méternél, és az ide egy éven belül eltemetett állatok össztömege sem lehet több 100 kg-nál.
Itt nyugszik Zsömike, Nyuszkó, Fifi, Argosz – és a többiek
A végső nyugalmat egy kisállattemetőben is meglelheti a házikedvenc, de ezekből a rendkívül bonyolult engedélyeztetési eljárás miatt nincs túl sok az országban. Győrben, Tatán, Szombathelyen – Budapesten pedig Alsónémedi határában tudunk hasonló sírkertekről. Pedig nemzetközi fronton több mint száz éves múltú hagyományról beszélünk: a legrégebbit (és állítólag a legszebbet), az 1899-ben létrehozott Cimetière des Chiens-t Párizsban találjuk, itt nyugszik többek között a filmsztár németjuhász, Rin Tin Tin is.
Varga József New Yorkban járva látott kisállattemetőt először. A vendéglátószektorban dolgozott, de állatszeretete és vállalkozókedve rávette, hogy 1991-ben belevágjon az első magyar kisállattemető megalapítása az Alsónémedi mellett lévő kéthektáros szántóföldön. Ehhez másfél évre és rengeteg engedélyre volt szükség, hiszen nemhogy Magyarországon, de a kelet-közép-európai régióban is ismeretlen dologról volt szó. 1991-ben Nagy-Kálózy Eszter színésznő édesapjának kutyája volt a temető első lakója a kihelyezett táblák tanúsága szerint. Varga József előtt egy síremlék is tiszteleg a bejárathoz közel; 2009-es halála után fia, Varga Balázs vitte tovább a vállalkozást.
Budapest városhatárán túl kell keresni a sírkertet, az Alsónémedi felé vezető ötös út mentén (autóval való megközelítés a szűkös tömegközlekedési lehetőségek miatt erősen ajánlott). A 18 parcellában 3-4 ezer sírt találunk a murvával, fenyők szegélyezte út kétoldalán, zömében kutyák, macskák nyughelyét. Mikor az uniós szabályozás még engedte, többször temettek ide lovat is – állva, ahogy a hagyomány tartja; legelőször egy fuvaros bácsi lovát, igaz, előbb meghalt a gazdája, mint az állat, de itt nyugszik a 24 éves versenyló, Fennkölt is. Fészkéből kihullott és felnevelt galamb, 70 éves teknős is került ide, de ma már leginkább a tengerimalac, vadászgörény, nyúl számít különlegesnek a kutyák és macskák mellett. Hátul az ismeretlen állatok nyughelye emlékmű azokra az élőlényekre emlékszik, akik az emberiség miatt, egészen pontosan annak kísérletei miatt pusztultak el.
Évente egyszer, halottak napján nagyobb lesz a forgalom a temetőben, de elenyésző azoknak a gazdiknak a száma, akik ennél többször kijönnek. Elhanyagolt és ápolt sírok egyaránt felbukkannak, van olyan síremlék, melyet télre gondosan becsomagoltak, és a műanyagvirágok mellett látni friss krizantémokat is. Több helyütt fényképen köszön vissza az egykori házikedvenc, van, ahol angyalkás szobrocskák, plüssállatok, póráz, szájkosár szolgálnak dekorációul. „Te voltál a Kelly / akiért mindig érdemes volt megtenni bármit” – hirdeti az egyik sír.
Varga Balázs tulajdonos szerint volt olyan gazdi, aki nagyon szerette volna, ha őt is ide temetik, vagy legalább a hamvait itt szórják szét szeretett háziállata mellett, de erre már végképp nem lehetett engedélyt szerezni.
Életnagyságú szobor is szóba jöhet
A temetés díja tartalmazza a méret szerinti koporsót, a procedúra az állat méretétől függően 25-65 ezer forint közé tehető. El is mennek a holttestért, de külön szertartást nem rendeznek az elhantoláskor, ezt egyéni szervezésben természetesen meg lehet oldani. A sírhely 10 évre szól, ezután újra meg kell váltani, de ez gyakran a feledés homályába vész, sok gazdi már nem is él.
Az extra síremlék díját a tulajdonos állja, és ebben szabad kezet kap, a határ a csillagos ég: több százezres márványból is emelhet emlékművet az állatnak, és a mellékelt képgalériánk tanúskodik arról, hogy sokan élnek is ezzel. Az emlékezés módja pénztárcától és/vagy az állat iránt táplált érzelmektől függ, az egyszerű fejfa vagy fakereszt mellett egészen pazar síremlékeket látni, Gina, a németjuhász emlékét például életnagyságú szobor őrzi, míg Varga József egykori tacskójának mását fémből öntötték ki, szintén életnagyságban.
Külön parcellában nyugszanak a család kutyái, illetve a temető eddigi őrző-védő négylábúi. Érkezésünkkor is elősomfordál két öregecske eb az irodaként funkcionáló épület mögül: Radírkát az autópálya mellől szedték össze, míg Pattexet egy dobozban helyezték el a temető bejáratához testvéreivel egyetemben kölyökkorában. Ez elég gyakran előfordul, volt olyan feleslegessé vált kutya, akit lánccal kötöztek a kapuhoz – persze jobb, mint ha agyoncsapnák, tette hozzá Varga Balázs.
Maradhat-e örökké az örök vadászmező?
Mikor arról kérdeztük, ma is sokan jönnek-e ide kisállatot temetni, Varga Balázs azt válaszolta: eléggé rapszodikus a vállalkozás, van olyan hónap, amikor eléggé elkeseredik, máskor pedig jól megy az üzlet. A rendszerváltás óta több lett a kisállathamvasztással foglalkozó cég, ami konkurenciának számít, de más budapesti temetőről ő sem tud. Ide is terveztek egy hamvasztót és szóróparcellát, de apja halála után a munkálatok abbamaradtak.
