Minden évben Budapest november 17-i születésnapjának környékén adják át Budapest Építészeti Nívódíját, amelyen a közelmúlt legjobbnak ítélt új épületeit és felújításait díjazzák. Íme az idei felhozatal.

Idén 20. alkalommal adják át a Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építészeti Kamara közös díját. Az idei 24 pályázó között nagy presztízsű műemléki épületek felújításai – mint a Budai Vigadó, a Régi budai Városháza, a Gül baba türbéje és a mindenki által imádott Párisi udvar – mellett izgalmas kortársi épületeket és átépítéseket is találunk, mint az idei nagy kedvencünk, a XIII. kerületi Klapka Központ Szolgáltatóház vagy a MOME Műhelyház, Műteremház együttese és az Újpesti Piac és Vásárcsarnok.

Irodaházak közül pedig a Telekom székház mellett a Váci úti irodafolyosó egyik legizgalmasabb hibridje is feltűnik: a régi Schlick felvonógyár ipari épületét megtartó White House komplexuma. És hogy ne csak a gigászokról legyen szó, családi házak is felbukkannak a pályázók között, mint a XXII. kerületi felújított Kádár-kocka vagy egy szemlőhegyi családi ház. 

A díj célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az új fővárosi épületekre, fejlesztésekre és helyreállításokra, melyek előremutató módon alakítják a város szövetét, egyszerre őrzik a hely történelmi örökségét, de a modern kor változó igényeihez is alkalmazkodnak.

Az összes jelölt tablóját november 14-30. között a FUGA kiállításán lehet ingyenesen megnézni.