November óta soft openinggel megy a Hollán Ernő utca legújabb ételbárja, melynek neve sem véletlen: a fogások alapja maga a kuszkusz, amihez ízletes zöldséges és húsos raguk társulnak. Náluk jártunk ebédre és ugyan nagyon szeretjük az V. kerületi székhelyünket, kicsit elfogott a nosztalgia, hogy mikor még a Pannónia utcából szolgáltattuk a kontentet, bizony kevés jó ebédelős hely volt. A Kuszkusz pedig már most benne lenne a környék top 3-jában.

Hiába rengeteg az étterem Újlipótvárosban, hiába érik egymást a Pozsonyi út beülős helyei, igazán megbízható és ízletes ebédet elég nehéz találni a környéken. Van lehetőség azért, és néhány biztos pont is, de ha nem akarunk mélyen a zsebünkbe nyúlni, hamar rá lehet unni a közepes főzelékekre és a csőben sütött akármire. A Hollán Ernő utcában viszont például eléggé bírjuk a Tökmagot, mert nemcsak egészségesek, de profik is és most még egy klassz hellyel bővült az utca: megérkezett a KuszKusz.

Az egykori Ádám kifőzde helyére nyitott az aprócska hely, mely nem titok, leginkább az elviteles megoldásra jött létre, éppen jellegéből adódóan. Megüresedett a hely és a közelben lakó séf már össze is szedte a gondolatait, hogy megszülessen ez a koncepció. A szóban forgó séf Berényi András, kinek közel-keleti gasztronómiáját már ismerhetjük a Dobrumbából, de mielőtt Atlasztól Ararátig főzött, az Urban Tigerben ázsia ízeit mutatta meg. A Dobrumba maradt természetesen, csak csatlakozott hozzá az új műfaj, a komfort street food, amit a KuszKusz képvisel.

András élt is Ázsiában, utazott sokat gasztrokalandok miatt is, így elég jól fel tudta mérni, hogy mi az, ami most trendinek számít, vagy mik azok a csapásvonalak, melyek már régebben meghonosodtak máshol, de mi még csak bele-bele csípkedünk. Szeretett volna ezért egy olyan helyet nyitni a városban, ahol egészséges, de mégsem a szélsőségekbe menő, ízletes, viszont egyszerű és közérthető ételeket lehet kapni. Illetve "egy ételt", vagyis egy fajtát, amit aztán végtelenségig lehet variálni. Úgy gondolja, nem kell minden nap a KuszKuszban ebédelni, viszont, ha valaki megkívánja az igencsak karakteres ízvilágot, az egyszerűen fogyasztható egytálételeket, tudja hova kell indulni.

Minden ételük alapja a kuszkusz, mely népszerű köret a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában is. Tápláló és lassabban felszívódó szénhidrát, s ugyan nem gluténmentes, de ha ilyen igényünk lenne, quinoával ki tudják pótolni. De vissza a kuszkuszhoz: erre a rétegre kerül a húsos vagy éppen zöldséges ragu, a legjobban megválaszott fűszerezéssel, majd szószok, marinált zöldségek, kis savanyú, tojás, joghurt – amit éppen megkíván a ragu.

Így kóstoltunk padlizsános borjút, ami apróbb húsgombócokat jelentett, paradicsomos-padlizsános szósszal, jó sűrű joghurttal, tojással és sumac salátával. Hiába húsos, ne várjunk nehézséget tőle, mert könnyen befogadható, irodabarát verzió. Ezután a vegán tagine-t kóstoltunk, mely annyira különleges és telt fűszerezést kapott, hogy egy percre sem hiányoltuk belőle a húst. Téli zöldségekből készítették és sumac saláta, marinált cékla és pirított magvak  kerültek még rá. A mostani, első kínálatban szerepel a zeller kebab is, melyet nem kisebb gasztropápa is elkészített már, mint Yotam Ottolenghi, de a Noma-ban is csináltak már zeller shawarmát.

A csicseris csirke kurkumával váik teljessé, joghurt és tojás is jár mellé. Bónuszban az újévi lencséjükből is ettünk és a napi levest is elszürcsöltük, mely minden nap változik és leginkább csak a szezonalitás és a kreativitás szabna határokat neki, de persze nem teszi.

A szuper desszertek felelőse András párja, aki glutén-és tejmentes karob brownie-t, valamint kuszkuszból készített gyümölcskenyeret kínál első körben. Nehéz a választás, hogy leves és főétel, vagy főétel és desszert legyen, mert az édességek is nagyon ízletesek... de lehet, hogy inkább a három fogásnál maradunk, hiszen korszerű és környezettudatos a csomagolás és vihetjük is magunkkal, tehát egész nap ehetünk belőle. A lencsét például estefelé, melegítés nélkül ettük és úgy is nagyon jól működött. Ilyen fűszerezéssel bizony édes mindegy a hőfok, mert tényleg nagyon emlékezetesek.

Január 20-án lépnek át softból a teljesértékű nyitásig és a mostani (1500 forint/adag) árakat egy 10-15%-kal emelik majd, de még így is bőven 2000 forint alatt maradnak. Így pláne jó újlipótvárosinak lenni...de szerencsére hamarosan csatlakoznak a Wolt-hoz is, így még többen hozzájuthatunk az ízletes KuszKusz tálakhoz!