Több évtizede nem volt ilyen volumenű beruházás Újpesten, mint amilyet szeptember 1-jén átadtak a IV. kerületi lakosoknak. Az Újpesti Piac és Vásárcsarnok, illetve az UP Újpesti Rendezvénytér kapott helyet a modern, háromszintes, üvegfalú épületben a Szent István téren. Mindez a városközpont átalakításának első lépése volt.

Az újpesti főtér hangulatát az István út felől nézve meghatározza az impozáns, szecessziós stílusú városháza, mögötte pedig az Egek Királynéja templom, ami mellé a kerület rendezvényeit, városnapokat, koncerteket szokták szervezni. A régi, 70-es években épült, kissé lepukkant vásárcsarnok már kevésbé járult hozzá a harmonikus összképhez, mégis, mikor szóba került egy új piac építésének terve, azt nem a lerobbant komplexum helyére szánták, hanem mögé. A munkálatok alatt így még üzemelhettek a standok, és bár a régi épületek még éles kontrasztot képeznek a csilli-villi, sajtóban és közbeszédben „repülőtérként” elhíresült új csarnokkal, nemsokára elbontják őket, hogy egy nagy, parkosított placcot hozzanak létre a Szent István téren. A fejlesztés második része egy-másfél év múlva készülhet el, és látványos eleme lesz, hogy a vásárcsarnok fölötti szintekre egy magasított promenád vezet majd át a parkosított téren. Ennek egyelőre csak egy kis csonkja látható a főbejáratnál.

A helyiek viszont szeptember 1-jén birtokba vehették a Firka Stúdió tervei alapján felépült piacot, és ízelítőt kaphattak a kibővült funkciókból is. Nagy volt a nyüzsgés, operaénekes, mesemondók, zsonglőrök, pantomimesek, bohócok, bűvészek is felléptek a nyitónapon, ahol megnyíltak a második emeleten berendezett rendezvényterek is. Az „UP”-ba mozgólépcsővel is lehet jutni az előtérből, ahol lesz majd egy kis színpad, oldalán pedig padokon, utcabútorokon lehet múlatni az időt. A tervek szerint még videójátékokat is elhelyeznek, ezzel a fiatalabb korosztályt szeretnék megszólítani. Az egész olyan benyomást kelt, mint egy alternatív pláza, ahol lehet shoppingolni, csak épp fast fashion üzletek helyett zöldség-gyümölcsös standok, húsospultok állnak rendelkezésre, multiplex mozi helyett pedig színházba, koncertekre, kiállításokra vagy jógaórákra, kismamaklubokba lehet járni.

Még nem teljesen fejezték be a munkálatokat, a nagy rendezvényteremben például épp ottjártunkkor alakították át a betonszínpadot fapadlóssá. Dicséretes, hogy a legmodernebb technikával látták el a 650 négyzetméteres teret: egyelőre egy üres teremnek tűnik, de a 240 fős lelátó a falba illeszthető és kihúzható, elöl a színpadnál pedig lépcsőzetesen a mélybe süllyeszthető a további 230 főnek kényelmes ülőhely. Az első látásra a padlóval egy szinten lévő színpad így kiemelkedik majd.

Két kisebb terem áll rendelkezésre a különböző órák, foglalkozások számára, a nagyobbik mobilfallal átalakítható, több részre osztható vagy épp összenyitható a kávézóval, amely az előtérben kapott helyet. Innen egy tágas teraszra lehet kilépni.

Megnyugtató, hogy a nagy belmagasságú, letisztult, beton-üveg vásárcsarnokban a modern hangulat ellenére a zöldségek-gyümölcsök árai ugyanolyan alacsonynak tűntek, mint a régi csarnokban. Reméljük, így is marad. A földszinten 169 árusítóasztal, 3 zöldség-áruda sziget, 39 üzlethelyiség található, az első emeleten, ahonnan pompás kilátás nyílik az alsó szinten nyüzsgő sokaságra, hentesüzletek, étkezdék, pékségek kaptak helyet.

Az épülethez tartozik még egy kétszintes mélygarázs is. Panorámaliftek szállítanak az emeletek között, de a főbejárat a már említett mozgólépcsővel szinte teljesen elkülönül a piac funkciótól, úgyhogy nincs rá sok esély, hogy a sült hús és a hal szaga keveredjen a matinéra érkezők parfümjének illatával. Mindenesetre szuper kísérlet, hogy a kerületiek mindennapjait egy helyen összpontosítják, és ezzel Újpesten mintha megvalósulna a klasszikus piacok régi, közösségkovácsoló- és megtartó funkciója is.